Miért is mondom?

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/New Africa

2019-ben még úgy tűnt, végleg megpecsételődik a többség által gyűlölt óraátállítás, azonban a Covid minden tervet átírt. A 2018-ban benyújtott javaslatot az Európai Parlament egy évvel később a tagállamok dűlőre jutása után megszavazta, ekkor mindenki úgy készült, 2021-ben véget ér az évi kétszeri ugrálás a téli és a nyári időszámítás között. Az EP döntése után azonban a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanácsnak is el kellett volna fogadnia a javaslatot annak hatálybalépéséhez, de jött a pandémia, és minden napirendi pontot felülírt. És most az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a sokévi hercehurca után leveszi a napirendről a kérdést, így hivatalosan is marad a 2001-ben alkotott irányelv, miszerint minden év márciusának és októberének utolsó hétvégéjén átállítjuk az óráinkat.

Erről eszembe jut egy történet. Volt egy osztálytársam a gimiben, akinek nagyon tetszett az egyik lány. Mindig odaállt a terem elé, amelyikben az illető volt, és az ajtó előtt ácsorgott, várta, hogy a lány kijöjjön, majd amikor kijött, akkor kapkodva belenézett valami füzetbe, elfordította a fejét, s amikor a célszemély elment, utána bámult, s valamit motyogott. Megkérdeztük, hogy mit csinál, és miért, mire azt mondta, hogy meg akarja szólítani, csak még előtte erőt gyűjt, és várja a jó alkalmat.

Bólintottunk, hogy jó, majd érdeklődve lestük, hogy telnek a hónapok, s barátunk még mindig csak nézelődik, és erőt gyűjt.

Korábban írtuk

„Egyszer már nagyon közel kerültem hozzá, hogy megszólítsam!” – újságolta egy ízben, az ebédlőben. Nagyon közel. De a hónapok, majd évek teltek, a jó pillanat csak nem jött el. A középiskolát kijártuk, és remélem, hogy hajdani barátunk nem az azóta középkorú családanyává vált leányzó ajtaja előtt ácsorog hétvége.

Szóval egyszer már nagyon közel került az óraátállítás eltörléséhez Európa, jelenleg viszont nem is lehetnénk tőle távolabb, mivel az Európai Bizottság visszavonta az ezzel kapcsolatos javaslatát.

Szerintem ez óriási! Cirka 15-20 év után, mélyen átgondolva, meghányva-vetve minden szakmai szempontot, felelős döntés született az EU-ban az óraátállítással kapcsolatban. Minden marad a régiben. Felőlem, engem nem zavar, de ezt a tempót a Gyűrűk Urában Szilszakáll és az Ent tanács is megirigyelné, kedves sóhivatal – bocsánat, Salzamt, ahogy azt a birodalmi központban mondják.