Hirdetés

Ha egy kicsit is elmélyedünk a tőlünk nyugatra „cancel culture” néven hódító mániában, mely során látszólag felnőtt emberek egymás kirekesztésére szólítanak fel ilyen-olyan, apró-cseprő és gyakran mondvacsinált okból, akkor felsejlik a kádári tűr-tilt-támogat rendszer árnyéka.

Van egy ideológia, annak megvannak az élharcosai, akik maguknak vindikálják azt a jogot, hogy eldöntsék, mi a helyes vélemény, hol és milyen gyakorisággal jelenhet meg, illetve milyen termékeket és szolgáltatásokat lehet fogyasztani.

Ebben segítségükre vannak a techóriások, ahol kifinomult algoritmusok dolgoznak azon, hogy kiemeljék a „dicséretes” tartalmakat, háttérbe sorolják az „ellentmondásos” alkotókat, és az internet legtávolabbi zugaiba száműzzék a „felforgatókat”. És ne gondoljuk azt, hogy mindez csak azokat érinti, akik a nyilvánosság előtt végzik a munkájukat.

Minden élet számít

„A feketék élete számít!” – ugrik ön elé hirtelen egy lilára festett hajú, fekete miniruhás ifjú hölgy. „Hm… persze, hogy számít. Minden élet számít!” – válaszolja mosolyogva, mert mindig is türelmes ember volt, a fiatalos divat furcsaságain már rég nem lepődik meg, és persze mert ez az igazság. Nem is tudja, hogy milyen óriási hibát követett el! Az az álláspont ugyanis, hogy „minden élet számít”, jelenleg tiltólistán van, és a mai liberális kánon szerint súlyosan rasszista. Ha az anarchista kisasszony mobiljával szemfülesen felveszi önt, amint kiejti a fenti „eretnekséget”, az bizony könnyen az állásába is kerülhet. Ugyanis munkáltatójának egyáltalán nem hiányzik, hogy szólásszabadságának védelmében kiálljon, és ezért temérdek kritika zúduljon rá a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon. Hogy önnek igaza volt? Senkit sem érdekel.

A fenti történet emberek százaival, ha nem ezreivel esett meg az elmúlt pár hónapban az Egyesült Államokban és más nyugati országokban. A Univeristy of Massachusetts dékánját kirúgták, miután azt találta írni egy e-mailben, hogy „számít a feketék élete, de mindenki élete számít”. Egy vermonti szülész-ápolónőnek is felmondtak pusztán azért, mert ő is úgy gondolta, hogy minden élet számít, és ennek Facebook-oldalán hangot is adott. A brit Miss Swimsuit szépségverseny győztese is pont ezért veszítette el a koronáját. A nevesebb médiaszemélyiségek közül nincs olyan, aki fel merné vállalni azt a mondatot, hogy „minden élet számít”. De nem ez az egyetlen olyan magától értetődőnek tűnő álláspont, amit a progresszív cenzorok igyekeznek betiltani.

Korábban írtuk

Fotó: tetiana.photographer/Shutterstock.com

Nőnek születni kell

A Harry Potter szerzőnője, J. K. Rowling személyes bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor véleményt mert nyilvánítani abban a vitában, hogy nőnek születni kell, nem lehet azzá válni. Az a vélemény, hogy mindenki vagy férfinak, vagy pedig nőnek születik, és ezen a biológiai tényen nem lehet változtatni, hasonló eretnekség, mint kijelenteni azt, hogy „minden élet számít”. Rowlingot először szerzőtársai igyekeztek kiközösíteni, azután azok a színészek, akik neki köszönhetik a karrierjüket, majd barátai fordultak ellene. A mai napig szüntelen zaklatásnak van kitéve az internetlakó szélsőségesek által, még azokon a felületeken is, ahol ifjú közönségével tartja a kapcsolatot, és semmilyen világnézeti álláspontnak nem ad hangot. Szerencséje, hogy anyagi értelemben ő annyira független, hogy nem kell súlyos pénzügyi károkra számítania a rá irányuló össztűz miatt.

Maya Forstater már nem volt ilyen szerencsés. A hölgyet eltávolította állásából a liberális agytröszt, ahol dolgozott, miután Twitter-bejegyzéseiben ő is azt merte állítani, hogy a nő az nő, és a férfi az férfi. Forstater asszonynak már nem volt olyan anyagi háttere, mint Rowlingnak, így a brit bírósághoz fordult elégtételért, ahol annak rendje és módja szerint megkapta, hogy az ő barbár véleménye nem élvezhet védelmet egy demokratikus társadalomban.

Ezernyiképpen lehet véteni a progresszív ideológia dogmái ellen, és teljesen lehetetlen észben tartani az összes általuk hozott szabályt. Az ördög se tudja már, hogy nagybetűvel kell-e azt írni angolul, hogy White (fehér), vagy az már rasszizmus? Követhetetlen, hogy a politikai korrektség nevében éppen milyen névmással kell illetni az ilyen-olyan fajta transzszexuálist. Szabad-e az adott napon pozitív véleményt kifejteni egy bizonyos hírességről, vagy éppen szamárpadban van, mert normális nőként elvállalta egy transznemű szerepét egy filmben (Halle Berryvel és Scarlett Johanssonnal esett ez meg), vagy netalán azt találta mondani, hogy Koszovó Szerbia (Novak Đoković), vagy pont az ellenkezőjét (Dua Lipa)?

Ma már tényleg bárki rátévedhet erre az ideológiai aknamezőre. Ha létezik olyan, hogy a haladó nyugati sajtó zászlóshajója, akkor az a The New York Times. A tulajdonosok nagyon odafigyelnek arra, hogy csak olyan alkalmazottjuk legyen, aki teljes egészében magáévá tette a korszellemet, és meg tud felelni az ideológiai élharcos szerepének. És mégis az a furcsa helyzet állt elő, hogy már az ő egyik alkalmazottjuk sem bírta a folyamatos lelki terrort.

Bari Weiss, aki a lap véleményrovatának egyik szerkesztője volt múlt hónapig, csak egy picit áll jobbra a megboldogult Aczél Györgytől, de már ezért is olyan mocsokáradat zúdult rá, amit már nem bírt elviselni. Nyílt felmondólevelében arról írt, hogy kollégái lenácizták, lerasszistázták, és képtelenség a lapban bármi olyat publikálni, ami egy picit is eltér a progresszív dogmától.

Mit lehet tenni ez ellen?

Neves, de mérsékelt baloldali értelmiségiek egy csoportja, köztük Rowlinggal és Weiss-szal írt egy dörgedelmesnek éppen nem mondható nyílt levelet, melyben azért könyörögnek, hogy elkötelezettebb elvtársaik enyhítsenek a cenzúra szigorán. Ennek azonban semmi pozitív hozadéka sem volt. Sőt, a mozgalom legszélsőségesebb képviselői ahhoz hasonló haraggal fordultak ellenük, mint egykor Lenin bolsevikjai az éppen csak kicsit mérsékeltebb mensevik társaik ellen.

Az egyetlen út kétségkívül a nyílt ellenállás. És vannak arra utaló jelek, hogy ez működhet. Az amerikai hírcsatornák kiemelkedően legnézettebb műsora jelenleg a Tucker Carlson Show, melynek főszerkesztője megalkuvást nem tűrően küzd a politikai korrektség szörnyetege ellen. A progresszív élharcosok évek óta próbálják ellehetetleníteni. Szponzorokat ijesztenek el a műsortól, Tucker Carlsont mondvacsinált szexuális zaklatási ügyekkel vádolják, és két éve nyilvánosságra hozták a címét, aminek az lett a következménye, hogy egy randalírozó csürhe jelent meg a háza előtt, halálra rémítve feleségét és négy gyermekét. De Carlson kitart, és kitart mellette a Fox televízió is – nyilván azért, mert hiába fordulnak el szponzorok, mindig jönnek újak, és egyre drágábban lehet értékesíteni a reklámidőt. Mindez reményre adhat okot olyan szempontból, hogy a józan ész még mindig eladható, és a forradalmárok még nem tudták teljesen ellehetetleníteni a piacgazdaságot. De Tucker Carlson nagyon egyedül van.

Az igazság az: nehezen képzelhető el, hogy a nyugati közbeszédet még ki lehetne menteni az ellehetetlenítés kultúrájának karmaiból. Éppen ezért lenne fontos, hogy mi ne engedjük be a béke és nyugalom magyarországi szigetére ezt a borzalmas ideológiát. Annyi előnyünk van, hogy mi még emlékszünk a késői kádári időszakra, azt a korszakot lezártuk, és nem kívánjuk újranyitni. A „cancel culture” pedig nem más, mint a kádárizmus új köntösbe csomagolva.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.