Banalitásával sokkol egy kutatócsoport nemrégiben közzétett megállapítása, miszerint a világ trópusi esőerdeinek nagy része rövid távon pusztulásra van ítélve. Műholdfelvételek tanúsítják, hogy Délkelet-Ázsia egykor összefüggő erdőségeiből mára alig maradt valami. Brazíliában, Kongóban és Új-Guineában még nem ilyen drámai a helyzet, de az ember ezeken a helyeken sem tétlenkedik. Csupán Amazóniában fél dunántúlnyi erdőterületet rabolnak el évente a vadvilágtól. Kell a hely az emberi „kultúráknak”, hiszen az emberek, híven az isteni parancsolathoz, „szaporodtak és sokasodtak, és betöltötték a földet és birodalmuk alá hajtották”. Halleluja! Térfoglalásunk árát Flóra és Faunus fizette meg. „És fél és retteg az embertől a Föld minden állatja, az égnek minden madara”. Ember embernek farkasa? Nem inkább ember farkasnak embere?

Apropó farkas. Köztudomásúlag az ember legjobb barátjának az őse. Európában a kereszténység elterjedésével Róma kultikus kedvencéből „ordassá”, pusztítandó dúvaddá vált. Ha ilyenek a barátaik, mint az ember, nincs szükségük ellenségekre. Az első európai telepesek partraszállása óta több mint kétmillió farkast mészároltak le Amerikában, noha a szakemberek ma már csaknem egybehangzóan állítják, hogy a vérengzésükről szőtt irodalmi fantáziálások ellenére a vadon élő farkasok sohasem támadtak emberre. Alaszkát és Minnesotát kivéve írmagjuk is alig maradt az USA-ban. Valaha az indiánok testvérüknek tekintették és a legnagyobb tiszteletben részesítették a farkast. Az európaiak azonban máshogy gondolták. Őket a Biblia inspirálta. „Minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül.” A kiirtott negyvenmillió bölény mellett mit számított kétmillió farkas? A kutya sem ugatott utánuk. Ma a világ farkaspopulációjának nagy része Oroszországban (35 ezer) és Kanadában (50-60 ezer) él. Oroszországban a farkas nem védett, a vadászok évente több ezret lőnek ki közülük, körülbelül kilencezer forintnak megfelelő vérdíjért.

Az ember másik legjobb barátja a macska. Ehhez képest a nagymacskák helyzete sem túl szívderítő. Az oroszlánok Afrika nagy részéről végleg kiszorultak, Indiában az utolsó pár száz fős kolóniájuk a kontinensnyi ország egyetlen szegletébe húzódva várja sorsa beteljesülését. Mára a gepárdok húsz országból teljesen eltűntek. Az utóbbi évszázadban a gepárdállomány kilencven százaléka kipusztult. Legfeljebb kilencezren maradtak, minden második példányuk Namíbiában él, az állattenyésztő farmerek folyamatos zaklatásának kitéve. Tigrisből száz éve még legalább százezer volt. Ma legfeljebb öt-hatezer lapul a vadonban, szumátrai alfajukból alig ötszáz: az utóbbi négy évben ötvenet gyilkoltak le közülük. A nagymacskák közül a legkiterjedtebb életérrel rendelkező leopárdok száma legfeljebb néhány tízezerre tehető. Pumával már csak elvétve lehet találkozni Észak-Amerika vadonjaiban, de előfordulásuk a Cordillerákban éppúgy megritkult, mint az argentin pampán. Az amazóniai „zöld pokol” folyamatos területvesztése a jaguárok és az ocelotok jövőjét is veszélybe sodorja. A világ legritkább macskaféléjének számító párducmacskából alig néhány tucat, esetleg néhány száz küzd a túlélésért Európában, a dél-spanyol hegyekben, Jerez de la Frontera környékén.

Ha az ember „legjobb barátainak” az ősei és rokonai így jártak az ember jóvoltából, az ember legközelebbi rokonaként a csimpánz sem számíthatott túl sok jóra. A XX. század elején még hárommillióan voltak, számuk mostanra 100-120 ezerre esett. Az afrikaiak alkalomadtán felfalják őket. Mivel génállományunk 99 százalékban megegyezik a csimpánzéval, egyes radikális állatvédők szerint Afrikában valójában kannibalizmus zajlik.

A gorillák 10 millió éve jelentek meg a Földön! Hegyi alfajaiból már csak 600 maradt, síkvidéki társából kevesebb mint tízezer. Az orángutánból alig néhány ezer tengődik még Szumátrán és Borneón. Életterük rohamosan csökken. Ha minden így megy tovább, tíz éven belül eltűnik az utolsó vadon élő példányuk is.

A farkasok, a nagymacskák és az emberszabásúak „érzelmileg” a legközelebb álltak az emberhez. Ha ők így jártak, mit várhattak a többiek? Például az elefántok. Az utóbbi húsz évben Afrika elefántállományának több mint felét, mintegy hétszázezer példányt mészároltak le az agyarukért. Idi Amin uralkodásának végére a harmincezer ugandai elefántból mindössze néhány száz maradt mutatóba. Az angolai polgárháború 30 éve alatt a szembenálló felek az ország összes elefántját legyilkolták. Több tízezer egyedet. Ugyancsak természetadta ékességük, a szarvuk okozta az orrszarvúak vesztét is. Hiába vastag a bőrük, az emberé még vastagabb. Legalábbis a képén. Mára mindössze hatezer fehér orrszarvú maradt, kilencven százalékuk Dél-Afrikában. A hiénakutyát egészen a legutóbbi időkig módszeresen irtották Afrika-szerte. Alig ötezer maradt belőlük. Róluk tudni kell, hogy csodálatos és önfeláldozó szülők. Családi életük példaszerű lehet sok ember számára is. A Fülöp szigeteki majomsas a világ legnagyobb, legritkább és legveszélyeztetettebb sasfajta. Már csak kétszáz van belőlük. Sok helyen a krokodil is veszélyeztetett helyzetbe került, miután 180 millió éven át túlélt minden kataklizmát a Földön. Az emberre azonban nem számíthatott. Mert az majdnem fatálissá vált számára.