Harminc évvel ezelőtt, 1993. szeptember 4-én jelen sorok írója is ott volt Kenderesen vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó újratemetésén, amelyen a távolság dacára igen sokan részt vettünk. Ott volt az Antall-kormány néhány tagja, a miniszterelnök családja, sőt néhány nappal később a súlyosan beteg Antall József is tisztelgett a kormányzó sírja előtt. Akkor úgy látszott, hogy a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb alakja, aki sokat tett a Trianon ütötte sebek begyógyításáért, a nemzeti létezés helyreállításáért, idővel visszakapja az őt megillető megbecsülést.

Hirdetés

Nem kapta vissza. Horthy Miklós neve a közfelfogásban máig a tiltott zónában van, hívei és tisztelői minden erőfeszítése ellenére. Nehéz ezt megérteni, tudomásul venni még nehezebb egy olyan országban, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik leverője utóbb miniszterelnök lehetett, ahol Budapest testéről máig nem sikerült teljesen eltávolítani a „vörös rongyokat”, ahol kommunista bűnözők nevét máig utcák és terek viselik.

A rendszerváltozást követően ugyanis a liberális szereplők reagáltak a leg­gyorsabban a megváltozott helyzetre és teremtették meg azt a nyelvpolitikai keretet – „barna eső esik, nyissuk ki az ernyőt” –, amely az úgynevezett „politikai korrektség” jegyében máig meghatározza, hogyan és miről kell beszélni, azaz „a politikai témák megfogalmazásában, vonzó, mediatizált megfogalmazásában, a nyelvi keretek kialakításában még mindig messze előttünk járnak nemzetközileg is, mondjuk úgy, hogy a liberális demokrata erők, és a konzervatív demokrata erők pedig le vannak maradva. Ezt a munkát kéne bepótolni, csak az a baj, hogy nagy erőfölény van a másik oldalon; stabil többség konzervatív oldalon kizárólag Magyarországon van. És ehhez egy nagyon nagy háttér kell. Rengeteg ember, aki gondolkodik, aki ír, egyetemek, ahol tanítanak” – mondta erről Orbán Viktor miniszterelnök a Tranziton.

A nyelvpolitika fegyverzete egyáltalán nem véletlenül az Amerikai Egyesült Államokból ered, ahol a „néger” kifejezés használata miatti vitákból nőtt ki olyannyira, hogy mára egy BLM, azaz egy (Csak) A Feketék Élete Számít elnevezésű neorasszista mozgalom fejlődjön ki belőle. A politikailag korrekt felfogás intézményesülése a nyugati közbeszédben lehetetlenné teszi a konzervatív, patrióta gondolkodású emberek szavainak megértését, nem véletlenül hasonlítják sokan a PC alkalmazását a középkori mágiához. Elég, ha csak a nemi szerepek átírására vagy a pedofília elfogadtatásáért folyó küzdelemre gondolunk.

„A második világháború után a szovjet tankok árnyékában berendezkedő kommunista hatalom minden eszközt bevetett, hogy jelmondatának megfelelően a múltat végképp eltörölje. […] A megannyi kártétel között talán a legsúlyosabb a társadalom tudati átprogramozása volt, a magyar történelmi folytonosságtudat, a nemzeti önbecsülés elleni tervszerű hadjárat, történelmi hősök (Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál) és szellemi fároszok (Szabó Dezső, Wass Albert, Nyirő József, Tormay Cécile) kiiktatása a köztudatból és/vagy módszeres bemocskolása nemzetárulók piedesztálra emelésével párhuzamosan” – írta a Magyar Nemzetben Borbély Zsolt Attila.

A rengeteg konzervatív emberre, aki gondolkodik, aki ír, az egyetemekre, ahol ebben a szellemben tanítanak, ezért óriási feladat hárul. Vissza kell szerezniük a szuverén beszéd jogát. Ez felér egy új honfoglalással.

Korábban írtuk