Egyre több veszély leselkedik a gyermekekre. Természetesen nem új keletű dologról van szó, de az online világ és a különböző közösségimédia-felületek, applikációk elterjedésével új lehetőség nyílt a pedofilok előtt, hogy megkörnyékezzék és manipulálják a fiatalkorúakat.

A Facebookon, Snapchaten vagy TikTokon nincs ott a szülő, hogy fogja gyermeke kezét, és kevesen vannak azok, akik ellenőrzik csemetéjük online tevékenységét.

Mindennek tetejébe pedig azt látjuk, hogy mostanra már kormányok, sajtóorgánumok, tudósok és cégek is elkezdték védelmükbe venni a pedofilokat.

Hirdetés

Hangsúlyozom, nem „csupán” hallgatólagosan jóváhagyni, semmit sem tenni ellene, hanem kifejezetten védelmezni. Az LMBTQ-lobbi után a pedofília normába emelése lett a liberális fősodor legújabb célja.

Vegyük például Németországot, ahol a pedofíliát és a pedofilokat megértő, támogató hangnemben bemutató színdarabot készítenek a Theater unterm Dach színházban, amelyet a berlini városi tanács és egy, a német állam által finanszírozott művészeti program is támogat. A produkcióhoz az ihletet Luke Malone amerikai újságíró cikke adta, aki interjút készített egy 3 és 8 év közötti kisgyermekek iránt „érdeklődő” pedofillal. Írásában Malone „szexuális irányultságként” hivatkozik a pedofíliára, a színdarab készítői pedig egyenesen azt állítják, hogy „durva leegyszerűsítések és bűnügyekkel kapcsolatos félreértések alakították ki a pedofilokról a társadalomban jelenleg élő képet”. Erre megy tehát a német adófizetők pénze, a pedofília iránti érzékenyítésre.

A The New York Times, amely mindig is a globalista progresszív program élharcosa volt, 2014 októberében közölt egy véleménycikket, amelyben a szerző azt állította, hogy a pedofília nem bűncselekmény. Az írás szerint a polgári jogi védelmet ki kell terjeszteni a pedofilokra is. „Jogi védelem nélkül egy pedofil nem kockáztathatja meg, hogy kezelést kérjen vagy hogy bárkinek is felfedje a státusát, hogy támogatást kapjon” – írta a szerző.

A CNN sem akart kimaradni a trendből, ezért közöltek egy cikket, amelyben azt hirdették, hogy a pedofilok nem „szörnyetegek” vagy „árnyékban élő társadalmi deviánsok”, mint ahogyan azt mi elképzeljük. A sajtóorgánum szerint itt az ideje, hogy a társadalom „frissítse a pedofilokról alkotott képét”. A cikket ezután egy még egyértelműbb törekvés követte, hogy szimpátiát próbáljanak ébreszteni a gyermekmolesztálók iránt. A CNN szerint ahelyett, hogy a pedofilokat a legalantasabbak között is a legaljának tartanánk, inkább ki kellene nyújtanunk feléjük a kezünket, és meg kellene próbálnunk megérteni őket, mert – állításuk szerint – „az ember nem választhatja, hogy ne legyen pedofil”. Az érzékenyítés már ekkor, 2012-ben elkezdődött, ugyanis a cikk hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni azok között, akik szexuális vágyat éreznek gyermekek iránt és azok között, akik ennek az érzésnek engedve molesztálják is a kiskorúakat.

Többek között cikket közölt 2017-ben a BBC is, amely nem mellesleg évtizedeken át fedezte Nagy-Britannia leghírhedtebb pedofilját, Jimmy Savile-t. Azt akarják, hogy pozitívan gondolkodjunk a „pedofilok új generációjáról”, akik állításuk szerint nem molesztálnak gyermekeket.

Nem kell azonban messzire mennünk, hogy a pedofilokat mentegető egyéneket találjunk. Emlékezhetnek még, hogy a tavalyi országgyűlési kampány idején a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban is sok vita zajlott. Ennek folyamán egy vitaműsorban Pulai András fogalmazott úgy, hogy együtt lehet érezni a „pedofíliában szenvedőkkel”. Mégis miért jönnek folyton a liberálisok azzal, hogy meg kell értenünk ezeket a deviánsokat? És mi a helyzet a molesztált gyermekekkel? Véleményem szerint a társadalom józan része inkább velük szimpatizál. Mégis, korábban a HVG újságírója, Révész Sándor két alkalommal is úgy érezte, hogy tollat kell ragadnia a pedofilok védelmében. Az ő írásai is kiváló példák a nyilvánosság tűrésküszöbének próbálgatására.

Mi történik körülöttünk? A média és a tudományos világ „megállapításai” is – amelyek felsorolása külön írást igényelne – az „Overton-ablak” klasszikus esetét mutatják be nekünk. Joseph Overton politológus elmélete szerint van egy ablak, amelyen belül találhatók az olyan eszmék, amelyeket a társadalom elfogadhatónak tart, ezért még azok is tolerálják, akik nem osztják őket. Az ezen az ablakon kívüli eszméket szélsőségesnek tekintik, és nem fogadják el a nyilvános vitában.

Ebből az Overton-ablak gondolatmenetből kiindulva elméletet alkottak arról, hogy egy jelenleg radikálisnak számító elképzelés hogyan válhat sikeresen elfogadottá a társadalomban, sőt, akár népszerű politikává. Ez egy felfogási skála, amely során az ember egy elképzelést először teljesen elképzelhetetlennek, majd radikálisnak, ezután elfogadhatónak, végül népszerűnek és ezen a ponton a politika által gyakorlatba ültetettnek tekint. Ezt a képzeletbeli ablakot kezdték el az elmúlt években egyre szélesebbre tárni a progresszívok.

Felmerül a kérdés, hogyan jutottunk el erre a pontra. A Nyugat hagyta, hogy az elmúlt évtizedekben a különböző progresszív forradalmak sikeresen lebontsák a hagyományos házasság intézményét. Hagyta, hogy az egyházakat támadják. Hagyta kibontakozni a szexuális forradalmat, amely normává tette a szexuális devianciákat és a szabadosságot. A tavaly év végén elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa szinte prófétai módon, már 2005-ben, megválasztásakor figyelmeztetett, hogy a relativizmus diktatúrája van születőben. „Az egyház krédója szerint vallott világos hitet olykor fundamentalizmusként bélyegzik meg, míg a relativizmusra sokan mint a mai korban egyedül lehetséges magatartásformára tekintenek. A relativizmus diktatúrája van kialakulóban, amely semmit nem ismer el, ami végleges, és egyedül saját akaratát és vágyát teszi meg mértéknek” – mondta akkor beszédében.

Ez az erkölcsi relativizmus az, amely a nyugati kultúrát jelenlegi, elszomorító helyzetébe taszította. Nem lehet ugyanis másként jellemezni azt a jelenséget, hogy egyfajta újabb „szexuális orientációként”, szivárványszínű köntösbe bújtatva el akarják fogadtatni a pedofíliát. Ha jóindulattal azt feltételeznénk, hogy csupán arról van szó, egyesek túlbuzognak a toleranciától, érdemes belegondolnunk, hogy ezek az emberek kisgyermekek megerőszakolására bólintanának rá.

A pedofíliát propagáló liberálisok céljaik elérése érdekében folyamatosan a szómágia eszközéhez folyamodnak, és az utóbbi években konzekvensen „kiskorúakhoz vonzódó személyeknek” nevezik a pedofilokat. Teljes mértékben el akarják törölni az erkölcsi határokat. Félreértés ne essék, arról van szó, hogy egy összehangolt kísérlet folyik azért, hogy a pedofíliát ártalmatlannak állítsák be. Megint folyik az érzékenyítés, a szubjektív szempontok behozatala, a megértésre, a toleranciára hivatkozás. A deviancia normálissá mosdatása, a téma fokozatos „társadalmasítása”. Le kell szögezni: bármiféle mentegetése a pedofiloknak elítélendő. Ha egy pedofil nem éli meg közvetlenül perverz vágyait, de gyermekekről készült pornófelvételeket néz, azzal is közvetve támogatja azt, hogy ártatlan kiskorúakat rontsanak meg, életre szóló traumákat okozva nekik.

Vannak olyan helyzetek, amikor meg kell húzni a vörös vonalat, és a gyermekvédelem kérdése – a pedofília elítélésével együtt – pontosan ide tartozik. Ez ugyanis ma létező jelenség, ezért is tartotta fontosnak a magyar kormány, hogy a gyermekvédelmi népszavazással megelőző csapást mérjünk a problémára.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk