Az igazi kérdés

Bizonyos Mehringer Marci nevű popzenész is felült a kormánykritikus vonatra, amely, ki tudja, hova robog a honi showbiznisz nagyágyúival és bodzapuskásaival. Azt mondja az ifjú, hogy, idézem:
„…egyetlen célja volt a dallal: azt szerette volna, ha a saját dühe, a barátai szomorúsága, a fiatalok érzései megfogalmazódnak az ő saját nyelvükön, a húszas éveikben járó fiatalok nyelvén. Akiknek 50 évet kell majd dolgozniuk azért, hogy esetleg vegyenek egy 30 m2-es lakást Budapesten, akik tudják, hogy milyen, amikor az állami suliban nincs vécépapír, akik vittek már be a kórházba kaját a szüleiknek, mert nem volt rendes élelmezés, meg akiknek a fél családjuk külföldön él, mert ott rendesen megfizetik őket.”
Aki olyat állít, hogy 50 évet kell dolgozni egy 30 négyzetméteres lakásért Budapesten, az azt árulja el, hogy nincsenek lakhatási gondjai, hiszen még egy ingatlanoldalt sem nyitott meg, különben tudná, hogy a legnagyobb ingatlanportálon jelenleg 829 darab legföljebb 30 négyzetméteres budapesti lakás van fönt 50 millió forintig, márpedig az első lakásra jelenleg 50 millió forint kedvezményes hitelt lehet kapni, eltekintve a babavárótól, CSOK-tól és egyebektől. Az állami suliban rendszerint azért nincs vécépapír (ha nincs), mert gyorsabban viszik haza, mint amilyen gyorsan pótolják, ez ugyanis nem pénzügyi, hanem kulturális kérdés. Az állami kórházban Angliában sem jobb az étel, és az elvándorlás Magyarországon egyharmada mondjuk a románnak, és messze jobb, mint a lengyel, a horvát, a bolgár, nagyjából az osztrák szintnek felel meg, ráadásul az utóbbi években az elvándorlás és a bevándorlás-visszavándorlás egyenlege nagyjából egyensúlyban van.
Szóval bizonyos Mehringer Marci nem végiggondolt és átélt problémákat sorol, hanem azokat, amiket az ő köreiben manapság sorolni szokás. A popkoncerteken most egy kis mocskosfideszezéssel fűszerezve ez a siker receptje. Az igazi kérdés az, hogy miért alakult így, a fiatalok körében miért lett menő szidni a kormányt. Komoly kihívás a Fidesz számára, hogy megtalálja-e rá a helyes választ.
