Mintha valami különös vakság verte volna meg a politikai elemzőket, és bizonyos, hogy a tavasszal sem gyógyulnak ki belőle. Makacsul nem hajlandók meglátni a lényeget, és kizárólag a felszínnel foglalkoznak. Pontosan ez az oka annak, hogy nem értik, miért vezet a jobboldal.

Ahány a baloldali ellenzék esélyeit latolgató műsor és írás, az mind arról szól, hogy ki milyen taktikai hibákat követ el. Hogy így Gyurcsány, úgy Bajnai, amúgy Mesterházy. Hogy összefogás vagy nem összefogás, közös lista, külön lista, közös jelölt, külön jelölt. A három baloldali politikai bonvivánnak minden mondatát, minden szavát szétszálazzák, elemzik, összevetik és viszonyítják, és az eredményből következtetnek a választási esélyekre.

Közben elfeledkeznek arról, hogy föltegyék a kérdést: a nagyvilág által feltett igazi, nagy, fontos kérdésekre vajon mi a baloldali pártok válasza? Magyarán: mi a program? De nem csak erről feledkeznek el. Hanem arról is, hogy a nép, a sokaságában, hosszú távon mindig bölcs nép viszont pontosan ezt kérdezi. Figyelmesen követi a politikai szappanoperát, de rokonszenve, szavazata nem annak eredményétől függ. A nép, ha rövidtávon meg is lehet téveszteni, végül tévedhetetlenül a valódi kérdésekre adott valódi válaszok alapján hozza meg a döntését.

Ezért vezet olyan kitartóan a polgári szövetség. Ezért eredménytelen minden újabb összefogás és szétválás a baloldalon. Pedig a polgári szövetség – ne kerteljünk – ad okot a bírálatra. Komoly politikai hibákat is „sikerült” elkövetni, a sietség olykor feleslegesen sok érdeket sértett, itt is, ott is zsákmányra éhes karrieristák bukkantak elő, a központi akarat néha szükségtelenül írja felül a helyi bölcsességet. De mindez nem dönti el a versenyt.

Beszéljünk magyarul: tök mindegy, hogy Gyurcsányt (Fodort, Kunczét, Ungárt, Pityipalkót) beveszik-e, vagy nem veszik be – amíg az igazi kérdésekre nem képesek hiteles válaszokat adni, a baloldalnak nincs esélye rá, hogy visszatérjen a hatalomba. Márpedig ezek az igazi kérdések megfogalmazhatók, lajstromba szedhetők.

A Nyugat olyan sportágban hívott ki minket, amelyben évszázados előnnyel indul, olyan szabályokkal, amelyeket maga szabott magára. Ennek a következményeit lapunkban egyszer már sorra vettük (2013. 44. szám), de aligha lesz felesleges megismételni, sőt kiegészíteni:

– a globális pénzügyi rendszer katasztrófával fenyegető túlhatalma, a fékezhetetlen túlköltekezés és hitelválság;

– a növekvő demográfiai feszültség;

– az általános értékválság;

– a Földet egyre jobban kizsákmányoló túlfogyasztás;

– a multi-monopolkapitalizmus térfoglalása;

– a szociokulturális sokszínűséget maga alá gyűrő, megroppant, torz kultúrákat termelő globalizáció.

Mindez a magyarok számára alig kezelhető államadósságot és devizaadósságot, el- és bevándorlást, az értékes életbe, a családba és a jövőbe vetett hit megrendülését, az itthon megtermelt értéktöbblet külföldre szivattyúzását és a nemzeti önbecsülés erózióját hozta magával. Egy hiteles pártprogramnak erről kell beszélnie. És a polgári szövetség programja pontosan erről is szól.

Lehet, hogy a választók többsége ezt így nem tudja megfogalmazni. De pontosan érzi. És érzi azt is, hogy a baloldal minderről nem akar, vagy talán nem is tud semmit mondani. Hogy a globális pénzügyi rendszerrel szemben nem tudja, nem meri a magyar érdekeket megfogalmazni.

Hogy az értékei üres szólamok csupán, hogy az új népvándorlás valódi okaival nem hajlandó szembenézni, hogy a nemzeti identitással nem tud kezdeni semmit. Csupán egyre képes: a Nyugat minden fórumán feljelenteni Magyarországot. Szavazni azonban a magyarok fognak. Szavazni mi fogunk. És mi tudjuk, mire, kire van szükségünk.

Bencsik Gábor