Az iráni stratégiai bombázókampány Izrael ellen

A médiafolyam, amiben élünk, különösen a főleg az érzelmekre ható vizuális anyagok döntően befolyásolják a percepciónkat a világ eseményeivel kapcsolatban. A médiaorgánumok üzleti modellje előnyben részesíti a képet a szöveggel, a színeset a szürkével, a harsányat a kevésbé látványossal szemben. Különösen igaz ez azokra a médiatermékekre, amiket „háttérzeneként” fogyasztunk a repülőtéren vagy a fogorvosi rendelőben várakozva. Ennek a görbetükör-effektusnak az eredményeként a világ eseményeivel kapcsolatban torzult, egyes esetekben valótlan kép alakulhat ki bennünk.

Ez a helyzet tükröződik vissza a legújabb izraeli–iráni rangadó eseményeivel kapcsolatban. Iránból, ahol az internet-hozzáférést már napokkal ezelőtt lezárták, csupán az ellenzék által kiszivárogtatott mobiltelefon-minőségű anyagok jelennek meg, az alkalmi műholdfelvétellel tarkítva. Izraelből ezzel szemben tűzoltófecskendőből dől a képanyag – ahogy a csövön kifér. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy az a laikus, aki csupán felületes érdeklődést tanúsít az események iránt, a képanyag volumenéből von le következtetéseket, és nem a beszámolók tartalmából.

Ezt a téves percepciót szeretném a helyére billenteni egy rövid elemzéssel, ami az iráni stratégiai bombázókampány eredményeit helyezi górcső alá. Ami az egyenlet másik oldalát, az Izrael által a perzsa államnak okozott veszteségeket illeti, elég, ha abban a fél mondatban foglaljuk össze, hogy egy birodalom drámai megroppanását látjuk. A katonai és szakszolgálati vezérkar pusztulása, a légtéruralom elvesztése, az atomfegyverprojektet és a kritikus infrastruktúrákat ért támadás után már a rezsim túlélése sincs biztosítva. A hadi szerencse természetesen forgandó, és egy háborúban minden megtörténhet, de a háború negyedik napján Irán per pillanat vesztesre áll.

Mivel Irán szövetségesei, úgy nagyhatalmak, mint a perzsa állam proxyjai, nem sietnek beavatkozni a konfliktusába, egyetlen eszköze maradt a riposztnak – a stratégiai bombázókampány.

Ennek a hatékonyságát és hosszú távú esélyeit kívánom röviden felmérni.

Néhány gyors észrevétel az iráni stratégiai bombázókampány számadatait elemezve. Mivel az akciók nagy része éjszaka zajlott le, az egyszerűség kedvéért a támadás kezdetét jelöltem meg dátumként. A számadatok arra vonatkoznak, ami beérkezett, és nem arra, ami elindult. A 2024-es támadások adatai alapján akár 50 százalék körüli selejttel is számolhatunk. Erre utal a rengeteg jelentés a térség országaiban becsapódott iráni támadóeszközökkel kapcsolatban.

1. Az irániak csapásmérő képessége egyértelműen csökkenő tendenciát mutat. Azt, hogy fényévekre elmarad a beígért ezres nagyságrendű csapásoktól, felesleges megjegyezni, mert annak eleve nem volt semmi realitása.

2. A cirkálórakéták szinte teljesen eltűntek a repertoárból, miután az első támadás során, 2024. április 13-án totális kudarcnak bizonyultak.

3. A támadóhullámok számának megnövekedése kettőről ötre arra utal, hogy a szűk keresztmetszetet nem a csapásmérő, hanem az indítóeszközök jelentik. 2024-ben Irán rendelkezett a képességgel, hogy közel száz ballisztikus rakétából álló hullámokat indítson. Az utóbbi napokban legfeljebb két-három tucat ballisztikus rakéta egyidejű indítására volt kapacitásuk. Ha Pakisztán csupán ballisztikus rakétákat ad át Iránnak a megfelelő indítórendszerek nélkül, akkor nem várható, hogy ezen a téren számottevő változás történjen.

4. Irán a második 2024-es kísérlet után visszahozta a repertoárba a drónokat. A döntés racionalitását az adja, hogy mivel a taktikai meglepetés amúgy sem lehetséges, legalább használják ki a drónok képességét arra, hogy túlterheljék az izraeli légvédelmet.

5. A drónok csepegtető alkalmazása a nap folyamán arra utal, hogy Irán egyre kevésbé képes koordinált csapásokat intézni, és azok a drónok, illetve drónkezelők, akik túlélték az első légitámadásokat, többé-kevésbé önjáró üzemmódban működnek.

6. A 2024-es támadások során Irán tartózkodott attól, hogy civil célpontokat vegyen célba. 2025-re ez a korlátozás megszűnt. Irán egyértelműen terrorbombázással próbálja meg maximalizálni a támadások hatását. Az a néhány csapás, ami biztonsági létesítményeket ért, arra utal, megvan a képességük, hogy jelentős precizitással támadjanak célpontokat, de ezektől az „erőellenes” támadásoktól nem sokat várnak.

7. A civil lakosság célzott támadását bizonyítja az is, hogy olyan városrészeket vettek célba, ahol az épületek relatíve régiek és a lakásokhoz nem tartozik óvóhelyszoba (Ramat Gan, Bat Jám, Tamra).

8. Egy további magyarázat a civil áldozatok magas számára az a tény, hogy a légvédelmi pajzs Izrael felett 2025-ben jóval szerényebb, mint 2024-ben volt. A koalíciós pajzs újraalakítása a támadás előtt elárulta volna, hogy Izrael támadásra készül.

Hogy mi várható a következő napokban?

1. Az iráni bombázókampány további fokozatos gyengülése, elsősorban az indítóeszközök és a személyzet egyre szűkebb keresztmetszete miatt. A kérdés, hogy Irán ezt ellensúlyozni tudja-e minőségi (több hiperszonikus rakéta), illetve mennyiségi (több indítóeszköz) lépések foganatosításával.

2. További támadások izraeli polgári célpontok ellen, a halottak és sebesültek száma nem fog számottevően visszaesni. Ha egytonnás robbanófejekkel városokat céloznak meg, akkor elég, ha néhány eszköz célba jut. Ha a terroristák pokolgépei által okozott károkra gondolunk, akkor megértjük, hogy néha egy is bőven elég.

3. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a hadviselő felek megegyezésre jutnak azzal kapcsolatban, hogy a támadásaikat pusztán katonai célpontokra korlátozzák. Ez elméletben jól hangzik, a gyakorlatban igen kevés vegytisztán katonai célpont létezik.

Azt a régi igazságot sem szabad szem elől téveszteni, hogy az, hogy A képes fájdalmat okozni B-nek, nem csökkenti a saját fájdalmát. Magyarul az Izrael városai ellen intézett támadások nem képeznek védelmet az iráni rezsimet fenntartó katonai, szakszolgálati és rendvédelmi szervek, továbbá a kritikus infrastruktúra számára.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.