A párizsi olimpiát övező események azt üzenik a jóérzésű, európai kultúrát szerető embereknek, hogy ideje felébredni. A woke neomarxista társadalommérnökei nemcsak a nyári játékok kulturális programjait sajátították ki, hanem durván és kíméletlenül beavatkoztak a sportolók versenyébe is. A cél egyértelmű: a saját világukat akarják ránk kényszeríteni, és minden ellenállást elsöpörnének.

Az olimpia már az ókorban is a békét, az árkok betemetését jelentette, ahol a küzdelmek nyugodt és nemes mederben folynak tovább, legalább egy rövid időszak erejéig. Hol van ez 2024-ben? Sehol. A párizsi esemény a nyitóünnepségtől kezdve arról szólt, ami vitás, ami elválaszt. A politika pártos részéről, az ideológiai küzdelemről. Arról, hogy egyik szurkoló a másikkal ne tudjon mindent félretéve nyugodtan meginni egy sört vagy egy jó bordói bort. Azt már ide sem hozzuk, hogy a világ hatalmasai körében fel sem merült, a tradíciót követve legalább két gazszálat keresztbe tegyenek fegyvernyugvás érdekében.

Hirdetés

A sport erejét azonban nem tudták teljesen megtörni a komisszárok. Az olimpia egyik legszebb jelenete az volt, amikor a női kajakpárosok 500 méteres döntőjének végén, elképesztő küzdelem után szinte együtt futott be három hajó. Két magyar és egy német, s végül ezekből kettő esetében holtversenyt mutatott a célfotó. A három páros összekapaszkodva várta az eredményt, és a két nemzet sportolói között megosztott bronzérem talán nagyobb boldogságot szerzett mindenkinek, mintha csak egyikük járt volna sikerrel. Ez a fair play, erről kéne szólnia a nyári játékoknak. Ezt figyelembe véve látszik csak igazán, hogy mekkora bűnt követtek el az új osztályharcosok.

Az olimpia szellemiségét ezúttal a woke ideológia sztahanovistái verték szét otromba és súlyos kalapácsaikkal, amelyekkel a 2010-es évek eleje óta mind erősebben döngetik a nyugati civilizáció tartóoszlopait. Céljuk az, hogy kultúránkat a saját elképzeléseik szerint alakítsák át. Mi fán terem ez az eszme? Gyökerei Marx tanaiból táplálkoznak, de tulajdonképpen az összes (baloldali) ideológiához hasonlítanak abban, hogy társadalmaink emberi gyarlóságból fakadó hibáit éppen a gyarló ember tökéletlen eszközeivel akarják megjavítani. Münchhausen báró módszerét követve a saját hajukat megragadva cibálnák ki önmagukat a mocsárból. Földi mennyországot akarnak létrehozni, ami azt jelenti, hogy az embert helyezik a Teremtő pozíciójába.

Korábban írtuk

A woke hirdetői szerint a közösségeink legfőbb problémáját a „fehér felsőbbrendűség”, illetve bizonyos társadalmi rétegek – így az LMBTQ-csoportok vagy a migránstömegek – hosszú ideje tartó elnyomásban tartása jelenti. Erre szerintük mindenkinek rá kell ébrednie, és ebben a szellemben kell radikálisan újragondolni társadalmaink múltját és jelenét. Vagyis át kell írni a történelmet, és rá kell erőszakolni az emberekre, illetve a hétköznapjaikra az új „egyenlőséget”. A cégek vezetésébe, köztestületekbe, vezetői pozíciókba az ideológusok által meghatározott kvóták szerint be kell suvasztani az „elnyomottak” képviselőit, sok esetben a teljesítményalapú kiválasztás teljes zárójelbe tételével. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy az egykori szovjet blokkban nagyon is ismerős ez a fajta eljárás, és pontosan tudjuk, hogy hova vezetett, amikor a nagy állami vállalatok vezéreit és a tsz-ek elnökeit nem tudásuk és képességeik, hanem az osztályelmélet irányvonalai alapján jelölték ki.

Láttuk azt is, hogy milyen, amikor a kulturális életet is egy eszmerendszer hirdetésére kell mindenáron felhasználni. „Minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film” – mondta Lenin, szüleim elmesélése szerint pedig ezt annyira komolyan vették az elvtársak, hogy a mozijegyekre is rá volt nyomtatva. Walt Disney pedig minden bizonnyal forogna a sírjában, ha tudná, hogy egykori műhelye az elmúlt években az újmarxisták hirdetőfelületévé vált, főleg úgy, hogy az érzékenyítést célul tűző filmek rendre jelentős anyagi bukást hoztak.

A woke azonban nem csak a kommunizmusra hajaz. Van egy másik, legalább ennyire rémisztő párhuzam, ugyanis ebben az ideológiában is keveredik az egalitarizmus és a fajgyűlölet. Pontosan tudjuk, hogy ez az elegy mihez vezetett az előző évszázadban. A szörnyet nácizmusnak hívták.

Visszatérve a woke-hoz és az olimpiához, három eseményen keresztül mindannyian láthattuk, hogy nincs eszköz, amit a progresszív elit ne ragadna meg. Az első a megnyitó volt, amelynek célja a megbotránkoztatás és ezzel a társadalom ingerküszöbének elmozdítása volt. Olyan műsorról van szó, amely elé családok ülnek le, így magától értetődő, hogy gyerekek is látják. Ezt a lehetőséget használták ki kíméletlenül egy visszataszító és ráadásul vallásgyalázó drag queen show-val. Két legyet egy csapásra: a nyugati ember hagyományos identitáselemei – Isten, haza, család – közül kettőre csípőből tüzet nyitottak.

A kelleténél talán kevesebb figyelmet kapott egy másik történés, a CitizenGo tiltakozó aktivistáinak őrizetbe vétele. A civil szervezet ugyanis a megnyitó sokakat sértő műsorára reagálva egy buszt küldött a francia fővárosba, rajta az alábbi felirattal: „Állítsák le a keresztények elleni támadásokat!” A jármű hosszú órákon át körözött Párizsban, számos rendőr mellett elhaladt, míg egyszer csak egy varázsütésre megállították, és fegyveres egyenruhások vették körül. Az utasokat leszállították, és bilincsben vitték el jóváhagyás nélküli demonstráció szervezésének nevetséges vádja alapján. Megmotozták, drogellenőrzésre hivatkozva meztelenre vetkőztették és bűnözőkkel együtt ablak nélküli cellákba zárták őket. A kijelölt ügyész csak másnap állapította meg, hogy az egész eljárásnak nem volt jogalapja, ami rávilágít arra, hogy nem szólt másról, mint a politikailag motivált megfélemlítésről.

A jóérzésű emberek körében a legnagyobb felháborodást a női bokszolók 66 kg-os súlycsoportjának versenye keltette. Mint ismert, az algériai Iman Helif az egész mezőnyön átgázolt, és honfitársunkat, Hámori Lucát is legyőzte, ám a legkevésbé sem egyenlő feltételek mellett. Hormonális és genetikai tulajdonságai ugyanis olyan testi erővel ruházzák fel, amellyel versenytársai nem rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség két laboratóriumi teszt alapján eltiltotta a világbajnokságon való részvételtől. Talán nem lett volna ekkora a botrány, ha nem küzdősportról, ezzel a sportolók testi épségének kockára tételéről lett volna szó. A woke krónikásainak történetében azonban nem a sportszerű megmérettetéstől megfosztott olimpikonok az áldozatok, hanem Helif, akit szerintük mindenki igazságtalanul bánt. Vesszen a többség, érvényesüljön az eszme kiválasztottja – hirdetik. A történet pedig a bíróságokon folytatódik. Nem elég az unfair módon megszerzett olimpiai arany, a kétes értékű bajnoki cím megszerzője a párizsi ügyészségen „online morális zaklatás” miatt feljelentést tett, elsősorban az X (korábban Twitter) ellen.

Látjuk tehát, hogy a neomarxisták egész pályás letámadásba kezdtek, ám azt is, hogy az „ébredést” hirdetők csörömpölése a jobboldali táborban is mind többeket kelt fel. Az Alapjogokért Központ Wokebusters kezdeményezése éppen arról szól, hogy mi is megfújjuk a riadót, a kultúránk évezredes értékeit fontosnak tartó közösségek együttműködését permanenssé tegyük, és együtt űzzük el az értékeinkre törő baloldali elitet.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője