„Szól a kakas már Majd megvirrad már…”

Minden nemzetnek vannak olyan jelképei, amelyek történelmének egy-egy szakaszát, vagy egész történelmét testesítik meg. Ha felcsendül a Rákóczi-nóta, a kuruc kor szabadság utáni vágya sajdul a magyar lélekben. Hát még ha tárogatón szólal meg! Ez az ősi hangszer több ízben is kiűzetett a hangversenytermekből. Nem csoda, ha még ma is kevés megszólaltatója van széles e hazában. Köztük a legismertebbek Nagy Csaba és Csajághy György. Mindketten a zenei tanulmányok mellett történelem szakot is végeztek, így nem csoda, hogy figyelmük hamar az ősi hangszer, a tárogató felé fordult.

Néhány évtizede a tárogató majdnem a feledés homályába veszett, mivel a nemzeti ellenállás szimbólumának minősítették. A két világháború között a Zeneakadémián is tanítottak tárogatózni, ám a kommunista diktatúra idején bűnös hangszerré vált. Olyanynyira, hogy az országban fellelhető tárogatókat öszsze akarták gyűjteni, és csak Kodály Zoltánnak sikerült megakadályozni ezt a kultúrbotrányt. A hangszereket és dallamokat a vidék népi tárogatósai mentették át az utókornak.

Korábban az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után tűvé tettek érte mindent, ha megtalálták, összetörték. A millennium lázában ismét polgárjogot kapott a tárogató, majd a diktatúra idején „irredenta” hangszer néven vált nemkívánatossá. Jelentősége igazán a XVIII. században teljesedett ki, hírvivője lett a Rákóczi-nótának, amely jelzőtűzként terjedt a nagyságos fejedelem által vezetett szabadságharc idején. A romantika korában szimfonikus zenekarokban is megszólalt, különleges hangszíne okán Wagner Trisztán és Izolda című operájában csendül föl, a Bánk bánban pedig kétszer is megszólal. A főúri udvarokban azokat a dallamokat is eljátszották vele, amelyek a kor szokása szerint más európai fejedelemségek udvarában is divat volt. Az erős hangzású zeneszerszám harci sípnak alkalmas, de értő kezekben finomabb hangszínek is kicsalhatók belőle, főleg, ha virtuóz szólaltatja meg. Este, tábortüzek mellett dalokat, talpalávalókat játszottak rajta.

De milyen hangszertípus is a tárogató? A fúvós hangszerek egy csoportjához, a nyelvsípos zeneszerszámokhoz tartozik, azon belül is a kettős nyelvű sípok közé. A magyarok nagyon kedvelték a sípokat, amit a Gesta Hungarorum is említ. Létezik egy 1138-ból származó oklevél, melyben Sípos helynév szerepel, emellett 1222-ben megemlítenek egy Ladislaus Sypus nevű egyént is. A szakemberek egy része ma is azt állítja, hogy ez a sípféleség – tárogató vagy töröksíp – oszmán-török közvetítéssel jutott a magyarsághoz, a török hódoltság idején. Ez a feltételezés Csajághy György szerint tarthatatlan, mert a Kárpát-medencében korán megjelenő szkíták, illetve a hunok, és később az avarok minden valószínűség szerint sokkal előbb hozták Európába ezeket a sípféleségeket. Tehát a kettős nyelvű sípok eredete „keleten” kereshető éppúgy, mint a magyarság származása. Így ősi jogon magunkénak mondhatjuk a tárogatót, függetlenül attól, hogy milyen névvel illették egyes korokban. A keleti eredet legfőbb bizonyítéka a mezopotámiai Ur városból előkerült kettős szárú síp, melyet Darvas Gábor oboa típusú hangszernek vél. A zeneszerszám ezüstből készült, és mindkét szárán 4-4 hanglyuk látható. Belső-Ázsiában „zurna” néven ismerik a tárogatót, amely hangzásában közel áll a töröksíphoz, a klarinét, az oboa és a fagott hangszíneit egyesítve magában.

A XIX. században a millenniumra szerették volna felújítani a magyarság ősi hangszerét. A cseh származású Schunda Vencel József 1889-ben modernizálta a tárogatót, ezt az ősi hangszer egyenes folytatásának tartják.

A rendszerváltozás évében Nagy Csaba tárogatóművészt meghívta a nagy nevű német Hammerschmidt cég egy bemutatóra, és szakszerű tanácsadásra. A hangszer premierje az 1991-es Frankfurti Nemzetközi Vásáron volt, ahol a művész két cimbalommal kísért koncertet adott elő. Azóta a német cég folyamatosan újra gyártja a magyar tárogatót afrikai rózsafából, igényes kivitelben, így ismét a klasszikus hangszerek sorába emelkedett.

1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulóján megrendezték a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján a tárogatósok világtalálkozóját. A Vay Ádám Kastélymúzeumban működik a Rákóczi Tárogató Egyesület, ahol fiatalok is tanulhatnak ezen a bűvös hangszeren játszani. Kodály Zoltán 1938-ban így írta Magyarság szellemi néprajza„ című munkájában: ”A magyarság ma is legszélső idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökerezik…„ Majd Bartók Béla így folytatta: ”Egyre bizonyosabbnak látszik, hogy ezek (mármint a dallamok – a szerk.) egy régi, ezer év előtti török zenei stílus maradványai.„