Hirdetés

Több mint 1200 napja tart az ukrajnai háború, pedig a konfliktusnak nagyon kevés nyertese van. Sokan gondolják úgy, hogy Kína és India jól jártak ezzel a nyugati – alapvetően gyarmati jellegű – háborúval, ám még Pekingnek és Új-Delhinek is komoly problémákat okozott a világkereskedelmi útvonalak megbolygatása. Ukrajna számára a konfliktus nemzeti tragédia, amelynek következményeit évtizedeken keresztül fogja még elszenvedni a meggyötört ország. Oroszország pedig óriási árat fizet a győzelemért. Az Egyesült Államok globális presztízse megrendült, befolyása súlyos csorbát szenvedett.

Európa – önsorsrontó ámokfutásában – tönkretette saját gazdaságát, energetikai válságba hajszolta magát, és lenullázta az iparának versenyképességét. Hazánkat – hiába képviseltük végig a helyes álláspontot – súlyos gazdasági károk érték. „Legyen béke már! Legyen vége már!”

Fordulópontok

Az elmúlt 11 évben számos lehetőség adódott volna a konfliktus békés rendezésére. Az ősbűn maga a „méltóság forradalma” gúnynéven ismert 2014-es Majdan. A Kijevben összegyűlt agresszív tömeg felháborodása Viktor Janukovics akkori elnök rendszere ellen talán jogos volt (de ezt ne Budapestről döntsük el). Viszont – a háborús uszító – John McCain amerikai szenátor, Radosław Sikorski lengyel, Frank-Walter Steinmeier német, Laurent Fabius francia külügyminiszter nyílt és arrogáns közbelépése a washingtoni–brüsszeli irányítású liberális birodalom legsúlyosabb bűneként vonul be a történelemkönyvekbe. Könnyen lehet, hogy nemzethalálra ítélték az ukránokat, mert egy olyan orosz vörös vonalat léptek át, amelyre maguk is tudták, hogy a háború az egyetlen lehetséges válasz. William Burns korábbi moszkvai nagykövet (később CIA-igazgató) 2008-as távirata figyelmeztetett rá, hogy Oroszország az amerikai befolyás kiterjesztését Ukrajnára elfogadhatatlan vörös vonalnak tekinti, amely erőszakos válaszreakciót válthat ki.

Az oroszok borítékolható erőszakos válaszreakciója 2014-ben be is következett: a Krím-félszigetet megszállták, és lázadást provokáltak a Donbaszban. A szakadárokat orosz erők bevetésével korlátozott győzelemhez segítették az ukrán hadsereg ellen – amely akkor még maga sem volt biztos abban, hogy mennyire kellene lojálisnak lennie a kijevi forradalmi rezsimhez. Ezen a ponton ha a két minszki protokoll bármelyikét betartották volna, akkor az erőszakspirálból ki lehetett volna lépni. Ám – ahogy Angela Merkel és François Hollande később megerősítette – a megállapodást a nyugati hatalmak csupán arra kívánták felhasználni, hogy időt adjanak Kijevnek, hogy erőt gyűjtsön.

Kapcsolódó cikkünk

A konfliktus rendezésének következő reális esélye 2019-ben jött el, amikor Volodimir Zelenszkij – többek között – azzal az ígéretével aratott meggyőző diadalt az ukrajnai elnökválasztásokon, hogy a lázadó területekkel fennálló konfliktust békés mederbe tereli. A frissen megválasztott elnök kezdeti lelkesedését Oroszország gyengeségként értelmezte, majd a Biden-adminisztráció 2021. januári beiktatásával a legfontosabb gyarmattartó politikája Moszkvával szemben ellenséges fordulatot vett, amibe nem fért bele Kijev megbékélése a Kremllel. A nagy háború megelőzésének utolsó esélye 2021 nyarán jött el, amikor megtartották Joe Biden és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozóját. Ám az orosz elnök elfogadhatatlan követelésekkel rukkolt elő, egy olyan amerikai elnökkel szemben, aki eleve nem hajlott a békés megoldásokra. Ezzel az orosz invázió elkerülhetetlenné vált.

A béke sugarai a háború viharában

Mindez nem jelenti azt, hogy az orosz–ukrán háborúnak sorsszerűen görög tragédiává kellett változnia. 2022 márciusában – tehát mindössze egy hónappal az orosz támadás megkezdése után – az ukrán és orosz tárgyalódelegációk karnyújtásnyira kerültek a békéhez. Az Isztambulban egyeztetett feltételek – mai szemmel nézve – inkább egy korlátozott ukrán győzelemmel értek fel, mintsem vereséggel. Kisebb területi engedmények árán Ukrajna megtarthatta volna a függetlenségét, és a nyugati orientációján is csak kevéssé kellett volna módosítania. Ám ekkor Kijevbe érkezett az akkori brit miniszterelnök, Boris Johnson, és kerek perec megmondta, hogy a vérontásnak folytatódnia kell!

Hazánkból, amely végig a tűzszünet mellett állt ki, 2023 kora nyarán érkezett az első olyan békekezdeményezés, ami nemzetközi visszhangra talált. Orbán Viktor a nagy hírveréssel beharangozott ukrán „nyári offenzíva” előtt pár nappal felszólította Ukrajnát és a nyugati szövetségeseit arra, hogy tárgyaljanak. Érvelése szerint Kijev soha többé nem lehet olyan erős tárgyalási pozícióban, mint a hadművelet megindítása előtt. Ma már tudjuk – sokan akkor is tudtuk –, hogy igaza volt. Érdekesség, hogy Trump visszatérése előtt ez volt az egyetlen olyan magyar békekezdeményezés, amely kapott némi nyugati támogatást is. Az akkori amerikai vezérkari főnök, Mark Milley nagyon hasonló véleményt fogalmazott meg. Ám Biden gyorsan lehurrogta saját fő stratégáját, és Brüsszel – szokás szerint – kígyót-békát kiabált a magyar kormányfőre. Jött az ukrán hadsereg legnagyobb katasztrófája – a fő orosz védelmi vonalakat meg sem tudták közelíteni.

Egy év múlva érkezett el az utolsó pillanat, amikor Európa még érdemben beleszólhatott volna a rendezésbe. Egy nappal azután, hogy hazánk átvette az EU elnökségét, Orbán Viktor megkezdte a békemisszióját és Kijevbe utazott. Utána elrepült Moszkvába, Isztambulba, Pekingbe és Amerikába is (ahol Bidennel és Trumppal is egyeztetett) – tehát az összes fontos hatalomnál megfordult a rendezés lehetőségét keresve. Ha Brüsszel egy minimális támogatást nyújtott volna, akkor Európa kezdhette volna meg a békefolyamatot Biden „béna kacsa” időszakában, még Trump beiktatása előtt, és akkor most is ott ülnénk a tárgyalóasztalnál. Ehelyett jött a kétoldalú orosz–amerikai békecsúcs Alaszkában – ahol Európának nem osztottak lapot.

A találkozó előtt mind a Fehér Ház, mind a Kreml igyekezett tompítani a várakozásokat, és közvetlenül a tárgyalás után mindkét fél szűkszavúan, de optimistán nyilatkozott a konkrét eredmények ismertetése nélkül. A liberális sajtó sietett telekürtölni a világot azzal, hogy Alaszka kézzelfogható sikerek nélkül zárult, ám ezúttal is csúnyán melléfogtak. A Bloomberg már szombaton tudni vélte, milyen körvonalak mentén képzeli el a konfliktus lezárását Trump és Putyin, és az alku legfontosabb részleteit az amerikai elnök főtárgyalója, Steven Witkoff hivatalosan is megerősítette.

A béke feltételei

Vlagyimir Putyin számos engedményt tett tengerentúli kollégájának, melyek közül Witkoff kettőt emelt ki: egyrészt Oroszország elfogadja, hogy a háború után Ukrajna komoly – a „NATO 5. cikkelyéhez hasonló” – biztonsági garanciákat kap nyugati részvétellel, és az orosz törvényhozás jogszabályban rögzítené az ország területi sérthetetlenségét a végleges új határok megállapítása után. Cserébe azonban az orosz elnök azt várja, hogy Kijev vonuljon ki a Donbaszból, garantálja az orosz nyelv használatának a jogát, legalizálja a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ukrajnai Ortodox Egyházat és biztosítsa szabad működését.

Ezek tehát a béke feltételei. A fenti három orosz pont bármelyikének elfogadása Zelenszkij azonnali politikai bukásához vezet, mert a vereség beismerésével egyenértékű, ám amerikai és európai támogatás nélkül Kijev nem tudja folytatni a háborút. Egyértelmű, hogy Donald Trump óriási diplomáciai sikert lát – nagy kérdés azonban, hogy az európai elit hajlandó-e elfogadni Alaszka eredményeit. Ha nem, azzal nem csupán a háború végét odázná el, de vérig sértené az USA elnökét is, ami a transzatlanti szövetség fennmaradását kockáztatná. Zelenszkij politikai túlélése nem érhet ilyen árat még Brüsszelnek sem. Vagy mégis?

A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.