Az üzenet

Németország szeptember 2-án nem olyanként ébredt, amilyenként előző nap lepihent. Égszakadás, földindulás ugyan nem történt, de senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig. Két, a volt NDK területén fekvő német tartomány, Türingia és Szászország összesen hatmillió lakosa választott helyi parlamentet vasárnap, és egyértelművé tették, hogy nem kérnek a szövetségi kormány politikájából, különös tekintettel a migrációra és az ukrajnai háborúra. A kormányzó koalíció pártjai a keleti tartományokban eddig sem remekeltek, de most a korábbi gyenge eredményeiket is alulmúlták. A baloldalon is átrendeződés ment végbe a migrációellenes, Ukrajnában azonnali tűzszünetet követelő irányba, a szélsőjobboldali bélyeget magán viselő Alternatíva Németországnak (AfD) pedig Türingiában a mandátumok több mint egyharmadával első lett, Szászországban pont egyharmaddal szoros második. Úgynevezett blokkoló kisebbség pozíciójába kerültek, ezentúl számos fontos döntés nem hozható meg nélkülük akkor sem, ha ellenzékbe kényszerülnek.

A Németország előtt tornyosuló kérdés, hogy mindez miért történt. A fősodrú nyugati válasz általában az, hogy a posztszovjet, gazdaságilag és szellemileg elmaradott régiók lakosai, magukat vesztesnek érezve, hajlanak a radikális politikai ajánlatok elfogadására. Csakhogy létezhet más magyarázat is: akik személyes tapasztalataik vagy szüleik elbeszélése alapján tudják, milyen pusztító tud lenni a túlideologizált államhatalom, azoknak lett elegük a liberalizmus címén rájuk erőltetett népboldogításból, a zöld ostobaságokból, az amerikai gazdasági és katonai érdekek feltétlen kiszolgálásából, a szakadatlan német önmegszégyenítésből és mindenekfölött a mára békés német polgárok megkéselésébe torkolló, már születésekor is hazug Willkommenskulturból.

Három hét múlva a brandenburgi választók minden bizonnyal ugyanezt az üzenetet küldik Berlinbe. Amelyik párt megérti, az nyeri meg jövőre a szövetségi választásokat.