Bal, jobb
Aki a politikában elhamarkodottan ítél, könnyen melléfog. Néhány hónapot, esetleg egy-két évet várnunk kell tehát, amíg világosan kirajzolódnak a németországi pártszerkezeti változások, de annyi azért már most látható, hogy kisebbfajta földindulás zajlik a német politikában. A mindeddig politikai karanténban tartott, szélsőjobboldalinak minősített, sokáig csekély súlyú Alternatíva Németországnak (AfD) párt támogatottsága idén tavasszal először a kormányon lévő Zöldekét haladta meg, aztán júniusban már a szocialistákét is, és ma stabilan a második erő a hosszú gyengélkedés után talán magára találó jobboldali CDU–CSU-szövetség mögött. A két párt együtt 50 százalék fölött áll, nélkülük jelenleg nincs többség.
A másik oldalon is mozog a föld. A közelmúltban Bündnis Sahra Wagenknecht (BSW) néven új pártot alapított a német Baloldal – Die Linke – eddigi üdvöskéje, Sahra Wagenknecht (érdemes rákeresni a világhálón, érdekes figura), és ezzel, úgy tűnik, jókora késéssel ugyan, de végre jobblétre szenderül a szégyenletes múltú keletnémet utódpárt. A nagy kérdés az, hogy a többi párt szavazói hogyan reagálnak az új alakulat megjelenésére. Egyes elemzők szerint a legtöbb szavazót a szélsőjobbnak titulált AfD-től szívják el, de erre korai lenne mérget venni. Úgy tűnik inkább, hogy ezúttal nem a szélsőjobb és a szélsőbal összenövéséről van szó (ilyet láttunk már a történelemben), hanem a magát progresszívnak nevező erők újkori nyomulásával történő szembefordulásról. Ebben az összefüggésben a hagyományos bal- és jobboldali felosztás egyre inkább értelmét veszíti, és a fő politikai törésvonal az ideológusok és a racionalisták között rajzolódik ki.
Akármi is az oka, az tény, hogy recseg-ropog a német koalíció bárkája, nő az elégedetlenek száma. Repül a politikai nehéz kő, ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg. Közel nyolcvanévi stabilitás, új pártok fellépése után valami nagyon más készül Németországban, ami ha bekövetkezik, egész Európára hatással lesz.