Balkáosz

Visszatérő gondolatom, hogy az átlagember túl sok ideológiával foglalkozik, túl sok ideológiával találkozik. Árt neki. Mentálisan sérül tőle. Teljesen kifordul magából. Így lehetséges, hogy a kisember a közösségi médiában naponta ötször posztol valami háborgást. Dühösen felszólít valakit valamire – nem tudom, miből gondolja, hogy az illető majd olvassa is –, kap rá két lájkot, néha egyet sem, ellenben megromlik a kapcsolata régi ismerőseivel.

Régen az egyszerű ember tisztában volt az alapokkal, amik a napi létezésével álltak kapcsolatban: az állatok, a kert, a családja. Vagy a városi ember esetében a hivatal, a céhe, csupa olyasmi, amihez kézzelfoghatóan köze van; elment a templomba, beült abba a székbe, ahová szokott. Ahová ült tizenöt évvel ezelőtt is, és a szószékről nagyjából azt kapta, amit tavaly vagy a gyerekkorában. Amit az apja kapott vagy a nagyapja. Olyan nem fordult elő, hogy a szentbeszédben tízévente a korábbi nézőpontokkal gyökeresen ellentétes látásmódok jöttek volna szembe vele.

A mi korunk túl ideologikus. Nem csoda, ha mentális zavarok támadnak.

Elsősorban a baloldalon, hisz mindig a progresszió ragaszkodott ahhoz, hogy semmit ne hagyjunk úgy, ahogy az eddig jó volt és működőképes volt.

Puzsér Róbertet egy anarchofeminista állon vágta egy zászlórúddal a pride-tüntetésen. Tudjuk, a forradalom felfalja gyermekeit, de nekem ne mondják, hogy itt már nem zakkant mindenki. Vicces, hogy ezt egy feminista csinálja. Úgy tudom, az erőszak az fehér- és férfiprivilégium, vagy tévedek? Eleve mi az, hogy anarchofeminista? Ez olyan bullshit, mint az anarchokapitalizmus, anarchokommunizmus, queeranarchizmus és így tovább. Sportot űznek abból, hogy a világ legkártékonyabb ideológiáit keverjék. Másik kedvencem az Izrael-ellenes antifa és anticionista tüntetés. Palesztina mellett 25 éve a MIÉP-esek álltak ki meg a radikáljobb, és a Magyar Narancs nácizta őket. Agybaj. Egy régi becsületes polgár már azon kiakadt, ha a kedvenc lapjának harminc év után megváltoztatták a fejlécét.