Balra át! Gyurcsány Ferenc zsebre tette Jakab Péteréket is

Egy éve és két napja választotta meg Jakab Pétert – egyedüli indulóként – 87,8 százalékos többséggel a Jobbik kongresszusa a párt következő elnökének. Egy év sok idő, különösen a politikában: ez alatt az időtartam alatt általában kiderül, hogy az új pártelnök birtokában van-e azoknak a kvalitásoknak, amelyek segítségével képes javítani pártja helyzetén, vagy sem.

Hogy Jakab Péter képes volt-e javítani a Jobbik helyzetén? Véleményem szerint nem. Képtelen volt ugyanis a megválasztása előtt keletkezett áramlatokat hullámtörőként felfogva semlegesíteni. Sőt, igazából új lendületet is adott a folyamatoknak, elsősorban a párt szervezeti és személyi leépülésének felgyorsításakor.

Jakab Péter első 365 elnöki székben eltöltött napját újabb esztendő fogja valószínűleg követni, pedig eredményei alapján eséllyel pályázhatna a Jobbik eddigi legsikertelenebb évének megvalósítója címre. Ezt csakis saját magának köszönheti, két okból is. Jakab fő ígérete az volt az elnökválasztási „kampányban”, hogy egyrészt folytatja a balratolódást, másrészt azonban a szövetségkötési politikában nem fogja átlépni a Rubicont, és nem lép koalícióra Gyurcsány Ferencékkel. A vele szemben formálódó „Szávay-kör” ezt már akkor sem hitte el neki, a megválasztását követő hónapokban látott kilépési dömpingből pedig az következik, hogy sokan csalódtak a „gyurcsányizálódó” pártelnökben.

A tisztogatásoknak és kilépéseknek köszönhetően Jakab Péter tavaly január 25-én pirruszi győzelmet aratott: megkapta a hosszabbított mandátumot a 2022-es választások utánig, ráadásul a párt alelnöki posztjaira is a bizalmasai kerültek. Ennek azonban komoly ára volt: az elmúlt 367 napban elhagyta a Jobbikot számos első- és másodvonalbeli politikus. Ráadásul nem angolosan távoztak: kritikával illették Jakabék diktatórikus vezetési stílusát, nemzeti gondolatot elfojtó magatartását, sőt, egyesek még besúgóhálózatokról és szándékos ellehetetlenítésről is beszéltek. Azonban nem csak személyi értelemben indult ismét bomlásnak a párt, több szervezeti veszteséget is elkönyvelt tavaly a Jobbik. Megszűnt vagy kiüresedett a debreceni, négy Hajdú-Bihar megyei, a paksi, herédi, veszprémi, Vas megyei, Győr-Moson-Sopron megyei, hatvani, zalaegerszegi és békéscsabai szervezete is.

Bár a kilépési hullámért az új elnök csak részben volt felelős, hiszen a „Balra át!” stratégiát és következményeit Vona Gábor néppártosodása indította el, újbóli lendületet azonban mégis ő adott neki. Leginkább azzal, hogy a 2003-as alapító nyilatkozatot gyakorlatilag semmissé tette. Ebben még az állt, hogy: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.”

Ennek a célnak a totális figyelmen kívül hagyására egészen biztosan megvan a párt felső vezetésének legitim válasza a tagság irányába. Leginkább az lehet a magyarázó ok, hogy a Jobbik önmagában képtelen kormányt váltani. A probléma ezzel csupán az, hogy a népszerűségvesztési tendenciára az elmúlt egy évben sem tudtak megfelelő módon reagálni: továbbra is igaz ugyanis az az állítás, hogy 2018-hoz képest – akkor az országgyűlési választáson országos listán 19,06 százalékot szerzett a Jobbik – szimpatizánsi körüknek minimum a fele hátat fordított nekik. Ez a lemorzsolódás volt az ára a következetlen ideológiaváltásnak, a balratolódásnak, a nyilvánosság előtt jól követhető belső botrányoknak, a folyamatos kilépéseknek és a többszöri pártszakadásnak.

Az elvesztett szavazókat pedig azóta sem találják. A szervezet közvélemény-kutatási adatai ugyanis cseppet sem festenek jobb képet a párt állapotáról Jakab megválasztása után, mint előtte. Ad absurdum, a folyamatos belső – és a nyilvánosságban is jól követhető – válságok miatt 2020 nyár közepén a Publicus Intézet és az Idea Intézet mérései szerint is ott tartott a népszerűségi versenyben a Jobbik, ahol 2019 áprilisában, az EP-választáskor, de a Závecz Research mérései is egy számjegyű eredményeket mutattak. Ez 6-7 százalékos biztos szavazói részesedést jelentett. A kutatási adatok mellett a tavaly ősszel Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú országos egyéni választókerületében megtartott időközi országgyűlési választás is megmutatta, hogy hat baloldali párt összefogása sem garancia a sok lúd disznót győz stratégia érvényre juttatásakor.

A Jakab-féle feltűnési viszketegséget láthatóan a választók nem értékelik. Ahogy azt sem, hogy a Gyurcsány-lista ellenzőjéből annak egyik legnagyobb pártfogójává előlépve átvezette a Jobbikot a nemzeti jobboldalról az internacionalista baloldalra. Természetesen ez kétirányú folyamat, hiszen a Jobbik baloldali fordulatához az is kellett, hogy a másik oldalon lévő ellenzék pártjai (Momentum, DK, MSZP, LMP) asszisztáljanak hozzá.

Rossz hír Jakab Péternek, hogy a magyar választópolgárok politikai emlékezetének bugyraiban még ott derengenek a múlt emlékei. Jól emlékeznek még arra, amikor Gyöngyösi Márton jelenlegi EP-képviselő és elnökhelyettes 2012-ben egy parlamenti felszólalásában azt próbálta megtudni, hogy „hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent”. Nem sokkal később, 2013-ban Körmenden pedig azt mondta: „minden egyes izraeli állampolgár, járjon bárhol a világban, nemzetbiztonsági kockázatot jelent”. Ugyanitt hagyta el a következő mondat a száját: „Egyenesen felháborítónak tartom azt, hogy a holokauszttúlélők kompenzációjáról úgy beszélünk, mintha az egy teljesen természetes és magától értetődő dolog lenne.” Gyöngyösit az sem zavarta meg, hogy 2012-es, ominózus kijelentése után tömegek tüntettek ellene a Kossuth téren, a felszólalók között pedig ott volt Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője, valamint Rogán Antal, a Fidesz akkori frakcióvezetője is. De Jakab Péternek sem kell a szomszédba mennie hasonló, antiszemita húrokat pengető gondolatokért, 2014-ben, a párt akkori irányvonalával egyezően ő azt mondta, hogy „épp ezek a zsidó vezetők generálják azokat az előítéleteket, amelyekre hivatkozva aztán újabb, és újabb antiszemitizmus elleni milliós programokat hívhatnak életre”.

A sort még hosszasan lehetne folytatni, de érdemes azt is megnézni, hogy mit mondott a mai koalíciós partner, Gyurcsány Ferenc a Jobbikról nem is olyan rég: „Itt van egy náci karakterű, antiszemita szövegeket mondó párt, egyszerűbben náci, antiszemita párt, és mi úgy teszünk, mintha ez beférne a magyar alkotmányosság keretei közé.” „Aki kiegyezik a jobboldallal… utat nyit azoknak a náciknak, akik egyébként is itt masíroznak, és a nácikkal pedig nem lehet és nem kell kiegyezni!”

Hogy mindez miért érdekes? Elsősorban azért, mert jól illusztrálja az antiszemita-ellenesnek hitt baloldal és a Gyurcsány-ellenesnek hitt Jobbik frigyének abszurditását. Politikatörténeti példákból tudhatjuk, hogy összenő, ami összetar­tozik.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.