Barbie

Az embernek olykor fura passziói vannak. Egy ismerősöm elutazott Londonba csak azért, hogy megnézzen egy koncertet. Én meg beültem a moziba, hogy megnézzem a Barbie című filmet. Igen, a Barbie-t.

Kellemetlen érzésekkel jöttem ki a teremből. Bár kétségkívül jól szórakoztam. Mint mozi profi munka. Hatásos. Mellettem többen sírtak. Ez a film akár jó is lehetne. De hát nem az.

Ha nő volnék, úgy jönnék ki a moziból, hogy elvettek tőlem valamit. Elvették tőlem a szerelmet. Egy, azaz egyetlenegy férfi karakter nincs a filmben, akibe bele lehetne szeretni, sőt, egyáltalán szeretni lehetne. Magányos egy film. Ha feminizmus azt jelenti, hogy egyedül vagy az ellenséges világgal szemben, és senkit nem szeretsz, sőt, kifejezetten idegesít a másik nem, ha tényleg ezt jelenti, akkor ez a film feminista.

A történet egy pontján elhangzik egy monológ, azon belül pedig ez: „Minden bajunk a patriarchátus miatt van!” Nos, ez konkrétan hazugság. A nők nem számíthatnak senkire, ez tény. Se a gazdagabbakra, se az okosabbakra, se az idősebbekre, se a fiatalabbakra, és persze a férfiakra sem, igen. Ahogy a férfiak sem számíthatnak igazán senkire – a barátaikon kívül. Nincs férfi-férfi szövetség. Legfeljebb a kocsmaasztal melletti hőbörgésben. A férfi igazgató nem fog kivételezni egy másik férfival, mert az férfi. Egy munkahelyen az átlag nő is a legtöbb bántást a női munkatársaitól és a női főnökétől kapja. Kivételezni egy férfi legfeljebb egy nővel fog, bár kétségtelenül csak akkor, ha tetszik neki. Mert ilyen az élet, és ilyen az emberek világa, és a férfiak és a nők emberek.

Útban vannak a férfiak. Ez a film fő üzenete, és ez borzalom. Megjegyzem, ez a film épp ezért nem igazi feminista, csak annyira, amennyire Sztálin képviseli a munkásosztály érdekeit.

Szóval a férfiakat el kell takarítani az útból, mármint a fehér férfiakat. Ez csak természetes. Persze, hogy a fehér nőnek ne maradjon védelmezője, ha jönnek a harmadik világbeli területfoglalók. És jönnek. És Ken már nem lesz a képben.