Bátorság
„Pozsonyban nyomtatják és sokan fű alatt olvassák Magyarország második legnagyobb példányszámú közéleti hetilapját, a Magyar Hangot. Hajmeresztő történeteket meséltek nekünk a lap vezetői. Emberek és vállalatok sokasága tart attól, hogy rosszul jár, ha a hatalom azt látja, hogy bármi köze van az árulónak bélyegzett polgári hetilaphoz…”
Az olvasó itt minden bizonnyal lopva körülnéz, majd miután ismét elmerülne a szövegben, felháborodottan sziszeg:
– A Zorbán tehát utasította önkényuralmilag és elnyomásilag az összes nyomdát, hogy ne nyomják ki ezt a lázadó terméket. Felháborító!
A Euronews 2020. október 12-i cikkéből idézek, de folytatom, mert annyira jó.
„A 2018-as választás után aztán a Hír TV visszakerült a kormányközeli üzletemberek érdekeltségébe, a Magyar Nemzet pedig megszűnt. A nagyjából százfős szerkesztőség romjain először egy Magyar Nemzet Szamizdat nevű lapot jelentettek meg, amelyet – mivel Magyarországon nem találtak olyan nyomdát, amely szóba állt volna velük – Szlovákiában nyomtattak ki.”
Tehát nem azért, mert találtak Szlovákiában olcsóbb nyomdát, á, dehogy. Mert Orbán keze messzire elér. Én egész eddig úgy tudtam, hogy a nyomdaipar üzleti alapon működik, és aki fizet, az mondja meg, hogy mit nyomjanak. Szerencse, hogy létezik ez a lap, mely leírja az igazságot.
Hihetetlen bátorság kell már ahhoz is, hogy pusztán megvegye az ember ezt az újságot. Én egyszer majdnem vettem, de nem mertem. Azt csak a hősök veszik. És én kicsi vagyok és gyáva. 14 évesen egyszer Bécsben vettem egy Playboyt, dobogó szívvel, amíg az anyukám nem figyelt oda, majd a törülközők közt csempésztem haza, de az semmi volt ehhez a rizikóhoz képest. Féltem az életem.
Pedig a kísértés óriási. Néha benézek a Lidlbe meg a Tescóba is, de az újságosstandokon szinte kizárólag ellenzéki lapok láthatók. A Magyar Hang mindig ott figyel elöl, ellentétben a Demokratával, amit eddig egyetlenegyszer nem figyeltem meg.
