Fotó: MTI/EPA/Szputnyik pool/Gavriil Grigorov
Hirdetés

1331. E sorok írásakor ennyi nap telt el az ukrajnai háború kezdete óta. A vérontás sok százezer ember életébe került. További sok százezren szereztek súlyos, tartós sebesüléseket. A lelki sérüléseket fel sem lehet mérni. Ukrajna energetikai infrastruktúrája már most válságos állapotban van, és belegondolni is rettenetes, hogy mi lenne a civil lakossággal, ha idén télen végleg összeomlik a rendszer – amire a jelentősen megnövekedett orosz támadódrón-kapacitások miatt minden esély megvan.

Oroszország is jelentős veszteségeket szenvedett el. Az ukránbarát média nálunk és külföldön is durván eltúlozza ezeket, de annyit biztosan kijelenthetünk, hogy több katonát veszítettek az ukrán háború három és fél éve alatt, mint Afganisztánban a majd egy évtizedes konfliktus során. Az utóbbi két hónap támadásai az orosz energetikai infrastruktúrának is érzékeny károkat okoztak. Ne várja senki, hogy Oroszországban elfogyjon az olaj – de a fekete arany és származékai jelentős bevételi forrást jelentenek Moszkva számára. A baj komolyságát jelzi, hogy exportkorlátozásokat kellett bevezetni egyes tételekre. Az orosz költségvetés állapota sem kielégítő, a Kreml jövőre kénytelen lesz megemelni az általános forgalmi adót.

Mindenkinek rossz

Az unió is belerokkant a proxyháborúba – elsősorban a gazdasági következményeibe. (Bár a drónhisztéria arra utal, hogy egyes országokban a vezető politikusok mentális állapota is megbillent.) A kontinens versenyképessége odaveszett, miközben a következő két évben Brüsszelnek jóval több mint kétezermilliárd eurót kellene előteremtenie a különböző vállalásaira – a vámalkutól a haderőreformon át Kijev támogatásáig. Ezt a szédületes összeget érdemes összehasonlítani az EU 2021–2027-es időszakra vonatkozó ötéves pénzügyi keretével, mely ennek az összegnek megközelítőleg a fele. Ennyi pénzt csupán egyetlen forrásból lehet előteremteni – az európai polgárok zsebéből. 2026 az unióban is a brutális adóemelések éve lesz. Erről szól a francia kormányválság, és ezt igazolják a romániai fejlemények. Természetesen ezért tervezi a Tisza az adóemeléseket – még a nyugdíjak esetében is –, hiszen ilyesmit a magyar költségvetés és gazdaság jelenlegi állapota egyáltalán nem indokol. Erre a pénzre Brüsszelnek az ukrajnai háborúhoz van szüksége.

Donald Trumpnak is kezd sürgőssé válni a béke kérdése. Amerika ugyan jóval kisebb mértékben szenved a háború gazdasági hatásaitól, ám az elnök számára a belpolitikai szempont fontosabb. Választási kampányában megígérte, hogy véget vet a háborúnak – és ezt valóra is kívánja váltani. Ennél jóval fontosabb, hogy konfliktus olyan eszköz lett, amivel riválisai – a demokraták és az a megkövesedett bürokrácia, amit ő mélyállamnak hív – próbálnak rajta fogást találni. Az amerikai nemzeti érdek is azt diktálja, hogy a jelenlegi proxyháború ne eszkalálódjon sem területi értelemben, sem a pusztítás mértéke tekintetében.

Kapcsolódó cikkünk

Budapestre jön a békefolyamat

A tét tehát óriási lesz amikor a világ két vezető atomhatalmának elnöke Budapestre érkezik tárgyalni. Óriási megtiszteltetés ez hazánk számára, ám semmiképpen sem érdemtelen. Meglepetésnek sem lehet nevezni, még akkor sem, ha a bejelentést az uniós héják – „a tettre készek koalíciója” – döbbent, sőt, rémült csenddel fogadták. Magyarország a háború kirobbanásának pillanatától a tárgyalásokat és a tartós béke megteremtését szorgalmazta – akkor is, amikor ezt az álláspontot sem Brüsszelben, sem Washingtonban, sem Moszkvában nem nézték jó szemmel.

Orbán Viktor már 2022 nyarán kimondta: Ukrajnában proxyháború zajlik a Nyugat és Oroszország között, amelynek csak akkor lehet véget vetni, ha az amerikai elnök megegyezik az orosz kollégájával a rendezés feltételeiben. A magyar kormányfő volt az első, aki valós lépéseket tett a békefolyamat beindításáért. Tavaly nyáron – a magyar EU-elnökség idején – békemisszióra indult, és tárgyalt minden olyan szereplővel, akinek befolyása van a konfliktusra. Első útja Kijevbe vezetett, majd Moszkvába indult tovább, hogy felmérje a két közvetlenül háborúzó fél álláspontját. Járt Kínában, ahol egy olyan szuperhatalom vezetőjével – Hszi Csin-pinggel – egyeztetett, akinek a támogatására Moszkvának elengedhetetlenül szüksége van. Törökországban azzal a Recep Tayyip Erdoğannal tárgyalt, aki a háború kezdete óta fontos közvetítői szerepet játszott számos olyan kezdeményezésben, amely a konfliktus negatív hatásait igyekezett mérsékelni. Washingtonban az akkori amerikai vezetés szándékait próbálta felmérni. Floridában pedig közeli barátjával és harcostársával, az akkori ellenzéki kihívóval, Donald Trumppal tanácskozott.

A békemisszió Európába is eljutott. Orbán Viktor tájékoztatta az akkori német kancellárt, Olaf Scholzot és a francia elnököt, Emmanuel Macront a fejleményekről, és tapasztalatairól írásban számolt be az uniós intézmények vezetőinek. Igen sajnálatos volt az brüsszeli elit mereven elutasító magatartása: a magyar miniszterelnök semmilyen támogatást sem kapott Brüsszelből – sőt, az európai háborús héják mindent megtettek azért, hogy elszabotálják a békeküldetést. Ursula von der Leyen az Európai Parlament vitáján nyíltan támadta a magyar kezdeményezést. A fentiek miatt érzik úgy az eurokraták és a „tettre készek koalíciójának” tagjai, hogy Budapest kiválasztása rájuk nézve személyes sértés – ezért a döbbent csend részükről.

Pedig ha a nagyhatalmak Európában akartak tárgyalni, akkor nem is volt más lehetséges helyszín, mint Budapest. Az unióban mindenki más sarokba szorította magát. A háborús pszichózis az osztrák vezetést is magával ragadta, így Bécs – egy hagyományos helyszín – kiesett a számításból. Az egykoron semleges Svédország és Finnország nemrég csatlakozott a NATO-hoz. A nagy diplomáciai hagyományokkal rendelkező Svájc tavaly Volodimir Zelenszkij javaslatai alapján szervezett egy „békekonferenciát”, amelyre az oroszokat meg sem hívták, és – hiába várták nagyon – Joe Biden sem utazott el. Szerbiában a biztonsági helyzet nem engedi meg a világ legfontosabb csúcstalálkozójának megszervezését.

Budapest így nem csupán kézenfekvő választás volt, de Európában az egyetlen is. Ugyanakkor hosszú évek kőkemény diplomáciai munkája vezetett ahhoz, hogy Magyarország váljon a geopolitika fókuszpontjává. Nem csupán megtiszteltetés, semmiképp sem meglepetés, hanem szédületes siker.

Mit várjunk a budapesti békecsúcstól?

A mi szempontunkból a legfontosabb az, hogy a kétoldalú csúcs előtt a magyar miniszterelnök fog utoljára tárgyalni a két nagyhatalom vezetőjével. Ő lesz az is, aki elsőként cserél velük eszmét a megbeszélésük után. Ez döbbenetes előny a magyar diplomácia számára. Ha a csúcs sikeres lesz – amire persze nincs garancia –, akkor Budapest éppúgy bekerül a történelemkönyvekbe, mint Reykjavík – a legendás Reagan–Gorbacsov-találkozó színhelye. Ki tudja, még az is lehet, hogy Brüsszelben végre megértik azt, amit mi már majd egy éve tudunk: Washingtonba az európaiak számára az út Budapesten keresztül vezet.

Sikerül-e békét kötni? Nos, kristálygömbje persze senkinek sincs, de az orosz és amerikai vezetés is érdekelt a rendezésben. Az európai háborús héjákat pedig senki sem fogja Budapestre invitálni. A házigazda feladata viszont egyértelmű: biztosítani kell a tökéletes körülményeket a modern kori történelem legjelentőségteljesebb tárgyalásaihoz. Erre határozott ígéretet tett Orbán Viktor és Szijjártó Péter is. Történelmi kulcsponthoz érve a magyarok ismét helyt fognak állni!

A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.