Békemenetre készülünk
Ez volt az első lépés: a hazatérő magyarok a Gyümölcsény nevű erdőnél töltöttek el harmincnégy napot. Árpád és nemesei itt tartottak gyűlést, ahol megalkották a legfontosabb törvényeket, úgymond szerét ejtették az ország dolgainak. Ezen első alkotmányozás helyszínét nevezték el utóbb Szernek, írja Anonymus. Ma Ópusztaszernek ismerjük.
Ez lett a második lépés, éppen 800 éve: II. András király 1222-ben törvényekben rögzítette a király és a nemesség viszonyát, amit aranypecséttel, aranybullával hitelesített. Az európai kontinensen ez volt az első írásba foglalt alkotmányerejű törvénykezés.
A harmadik lépést a XV. században Werbőczy István magyar jogtudós, királyi ítélőmester, Magyarország nádora tette meg, amikor a történelmi jogfelfogást és alkotmányosságot Tripartitum című művében rögzítette. A mű a XIX. század derekáig irányadó jogalap volt.
Számos – finoman szólva – nem kívánt kitérő után a nemzeti alkotmány folyamatosságát a magyar Országgyűlés a harmadik évezred második évtizedében, 2011. április 25-én állította helyre: „Isten, áldd meg a magyart! / MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: […] / Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. / Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. / Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. / Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit. / Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. / Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. […]”
Az alkotmányos rend a magyar nemzeti létezés egyik tartóoszlopa. A másik a keresztény erkölcsiség. A harmadik a szuverenitás, mert akár azt is mondhatnánk, hogy a magyar történelem markáns jellemzője, hogy a nemzet a legerőteljesebb és legagresszívabb megszállást is végül lerázza magáról, talpra áll és visszatér eredeti, független létállapotához. Nem túlzás ezért azt állítani, hogy az idei tavaszi országgyűlési választások a nemzeti lét nagy sorsfordulói közé tartoznak majd. Vagy tovább folytatódik a szuverén önépítkezés és a magyarság végleg és visszavonhatatlanul fölemelkedik az őt joggal és már jó ideje megillető helyre, a legsikeresebb és legboldogabb szabad európai nemzetek közé, vagy olyan végzetes csapás éri, amelyik egy új és könyörtelen megszállást hoz el.
Jelképnél is nagyobb ereje van annak, hogy az a zűrzavaros erő, amelyik most a nemzeti létezés folyamatosságát igyekszik hatalomra jutva megtörni, egyszerre mindhárom alapértékünk ellen támad. Az ezeréves alkotmányosságot, az ettől elválaszthatatlan keresztény erkölcsiséget és világfelfogást, valamint az ezekre támaszkodó nemzeti szuverenitást bolsevik arroganciával egyszerre rombolná. Ezért a tavaszi választások hatalmas, túlzás nélkül állítható, hogy történelmi kihívás elé állítják a nemzet legjavát.
Elhangzott a hívószó, március 15-én újabb Békemenetre készülünk. Soha ekkora tétje nem volt még e menetnek, pedig az elsőtől kezdve, mindig sorsfordító pillanatban vonultunk az utcára. Sorsdöntő pillanatban kell lélekben magasra emelkednünk.
