A békepárti szuverenista erők nyerték Magyarországon az egyszerre tartott EP- és önkormányzati választást. Az EP-választáson a választópolgárok 45 százaléka, az önkormányzatin 55 százaléka támogatta a jobboldalt, ami nemcsak az egyik legnagyobb arányú győzelem a kontinensen, de az országgyűlési választáson 135 képviselőre, vagyis stabil kétharmadra lenne elég. Soha nem szavaztak még a jobboldal EP-listájára annyian, mint most: több mint kétmillió választópolgár.

Hirdetés

Idehaza nagy átalakulások voltak az ellenzéki színtéren, Magyar Péter a saját térfelén letarolt mindenkit, ahogy a baloldali szavazók felsorakoztak az új próféta mögött. Külön örvendetes ebben, hogy a párizsi olimpia évében hoppon maradt a Momentum, amelynél több kárt talán csak a szellemi elődpártjuk, az SZDSZ tudott okozni Magyarországnak 1990 óta. Európai szinten is átrendeződés volt: Macron előrehozott választást ír ki, lemondott a belga miniszterelnök, Németországban stabilan második az AfD, Ausztriában első a Szabadságpárt (FPÖ). Erősödnek a békepárti hangok.

A mostani választás előtt világosan kirajzolódtak a határvonalak a legfontosabb kérdésben: béke vagy háború, köztes út nem létezik ebben a kérdésben. A háborúpártiak idehaza annyit tanultak az elmúlt évekből, hogy nyíltan ezt nem merik felvállalni, de nyugati társaiknak nincsenek ilyen fenntartásai. Ők szabadon beszélhettek arról, hogy mit is szeretnének: Ursula von der Leyen például arról, hogy „háborús elnök” akar lenni, Manfred Weber pedig arról, hogy „szét kell zúzni Oroszországot”, illetve, hogy a Néppárthoz való csatlakozás fő feltételeinek egyike a háború támogatása. A hazai békepárti oldal feladata az volt, hogy bemutassa azt, milyen háborús őrület zajlik Európa nyugati felén, mennyire elvesztették a kapcsolatot a valósággal a vezetők. Magyarországon az új baloldali próféta, Magyar Péter taktikusan próbált kitérni az elől, hogy állást kelljen foglalnia ebben a kérdésben, bár a lóláb azért itt is kilógott.

A magyar eredményekről már írtam a bevezetőben, ezen túl fontos még kiemelni azt, hogy 2006 óta ez a 15. és 16. választás, amelyet idehaza a jobboldal nyert meg. Ez a töretlen siker, a választópolgárok folyamatosan megújított felhatalmazása az, amely segítségével a kormány továbbra is képes képviselni a Magyarország számára fontos politikákat Brüsszelben: a háború, a gender, a migráció és az EU föderalizációjának elutasítását, a béke támogatását. Fontos változások történtek az önkormányzatoknál is: Budapesten e sorok írásakor nyert ugyan Karácsony, de a nagyon szoros, háromszáz szavazatnyi különbség miatt bizonyára újraszámlálás következik. A vármegyei listákat mindenhol a Fidesz–KDNP nyerte meg, ahogy több megyei jogú városban is sikerült fordítani, az elvesztettek ellenére még mindig pozitív mérleggel.

Korábban írtuk

Ha a baloldalt nézzük, láthatjuk, hogy jelentősen meggyengült a DK–MSZP–P-koalíció, ezt a Gyurcsány beszéde közben a színpadon látható fancsali képek is jól igazolják. Úgy tűnik, sokan mégis inkább lennének rongy emberek, semmint meghaljanak Ukrajnáért. Örvendetes a Momentum eltűnése, akik arcpirító módon a mostani kampányban arra próbáltak hivatkozni „eredményként”, hogy miattunk nem kapunk uniós pénzeket. Úgy tűnik, ezt még a baloldali szavazók gyomra sem vette be. Végül pedig ott az ellenzék új üdvöskéje, Magyar Péter, aki előtt azonban nagy kihívások állnak majd. Hiszen most hét embere beül majd az EP-be, várhatóan a háborúpárti Néppártba, és az eddigi mellébeszélés megszűnik. 2026-ig fontos kérdésekben kell majd szavazniuk Brüsszelben, ahol nem lehet semmitmondó, több órás Fidel Castro-i beszédek mögé menekülni. Dönteniük kell majd: támogatják-e a háborúpárti javaslatokat, mint azt a Néppárt várja el tőlük, vagy pedig ellenzik, mint azt a magyar választók várják? Folytatják-e a dollárbaloldal eddigi pártjai által megkezdett pénzmegvonó stratégiát, amely a magyar embereket bünteti a politikai álláspontjuk szerint, vagy pedig ellene – és Brüsszel  akarata ellen – mennek-e majd? Megannyi vízválasztó kérdés.

Ha az európai eredményekre nézünk, számos bíztató trendet láthatunk. A szomszédos Ausztriában a szavazatok negyedével a legerősebb párt az FPÖ, amely a legfontosabb kérdésekben a magyar nemzeti kormánnyal ért egyet. Ott hamarosan parlamenti választások lesznek, így jó esély lehet rá, hogy az FPÖ már vezető pártként, kancellárt adva lehet a következő kormány élén. Franciaországban Macron a választási eredmény miatt új parlamenti választást volt kénytelen kiírni, hiszen a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés a szavazatok 31 százalékát szerezte meg, míg saját pártja alig 14,6 százalékkal lett második helyezett. Ez persze nem érinti azt, hogy ő kitölti elnökként a hivatali idejét 2027-ig, de parlamenti támogatás nélkül jóval nehezebb lesz a dolga. Úgy tűnik, a francia választók ítéletet mondtak felelőtlen háborúpárti politikája felett. A liberális belga miniszterelnök, De Croo is belebukott a mostani választásba, és kénytelen volt lemondani. Csehországban Andrej Babiš, hazánk barátjának pártja ért el első helyet 26,4 százalékkal. Végül pedig Németországban az AfD előretörése egyértelmű, országosan 15,9 százalékkal a második legerősebb párt a jobbközép CDU után. Ha az egykori NDK területét nézzük, ott pedig megkérdőjelezhetetlenül a legerősebb párttá vált.

Az EP-pártcsaládok eredményei alapján kijelenthető, hogy a két jobboldali frakció, az ECR és az ID erősödni tudtak, ám külön-külön így is csak a 4. és 5. helyen állnak a frakciók között. Amennyiben azonban képessé válnak a megegyezésre, úgy máris a második legerősebb helyre lépnek előre, maguk mögé utasítva a baloldali Szocialistákat és Demokratákat (a DK és MSZP pártcsaládját), illetve a liberális Renew-t (ők a Momentum kiesésével magyarországi tag nélkül maradnak). Ez már elég erős formáció lehet ahhoz, hogy a baloldal nélkül, a józan néppárti képviselőkkel szövetségben egy erős jobboldali szuverenista tömböt hozzon létre, amely ellenáll a háborúpárti nyomásnak. A másik lehetséges opció az, hogy az ECR magába olvasztja az ID vállalható részeit, így kerül be az EP-t irányító koalícióba az EPP-vel közösen, Giorgia Meloni számára ez is csábító alternatíva lehet. Érdekes kérdés lesz, hogy a Fidesz tíz, jelenleg pártcsalád nélküli képviselője hova csatlakozik be mindezen mozgások fényében.

Az európai politika pedig csak most veszi kezdetét. Kétségívül a legfajsúlyosabb kérdés az lesz, hogy ki töltheti majd be az Európai Bizottság elnöki tisztségét az elkövetkező öt évre. Jó esélyekkel indulhat Ursula von der Leyen, de vannak más aspiránsok is, mint például Draghi volt olasz miniszterelnök vagy Thierry Breton belső piacért felelős biztos. Aztán jönnek az olyan tisztségek is, mint például az Európai Tanács elnöke, amely Charles Michel távozása miatt idén megüresedik, valamint az EP elnöke, alelnökei, és így tovább. Mindez előrevetíti, hogy érdekes időszak várható, már arra való tekintettel is, hogy ezek az események a tanács soros magyar elnöksége idejére esnek. 

A békepárti erők idehaza és Európában is jól szerepeltek, de a munka sok szempontból most kezdődik csak igazán. Ezen az úton végig kell mennünk, következetesen és elveinkhez hűen.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.