Hirdetés

A közbeszédben és a politikai vitákban is gyakran visszatérő jelenség a „bezzeg Ausztria” érvelés. De hol is tartanak most a nyugati szomszédaink? A kérdés megválaszolására remek iránytűként szolgálhat a január elején bemutatott osztrák kormányprogram. Mielőtt azonban tanulságainak közepébe vágnánk, tekintsünk vissza az elmúlt fél év osztrák politikai történéseire – magyar szempontból.

A közbeszédben és a politikai vitákban is gyakran visszatérő jelenség a „bezzeg Ausztria” érvelés. De hol is tartanak most a nyugati szomszédaink? A kérdés megválaszolására remek iránytűként szolgálhat a január elején bemutatott osztrák kormányprogram. Mielőtt azonban tanulságainak közepébe vágnánk, tekintsünk vissza az elmúlt fél év osztrák politikai történéseire – magyar szempontból.

Tavaly májusban Heinz-Christian Strache alkancellár Ibiza-ügyként elhíresült és nyilvánosságra került videófelvétele szétrobbantotta az addig Nyugat-Európából sokat kritizált, mégis stabilnak és működőképesnek bizonyuló együttműködést a két jobboldali erő, az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt között. Strache lemondani kényszerült az alkancellári pozícióról, és gyorsan döntés született az előre hozott választásokról. Az Ibiza-ügy utórengései végül nemcsak a Szabadságpárt kormányból való kiesését eredményezték, hanem – átmeneti jelleggel – Sebastian Kurzot is magukkal rántották: a fiatal kancellárnak és kabinetjének is távoznia kellett a hatalomból. Kurzot elsősorban a botrányban lehetőséget látó szociáldemokraták buktatták meg. Érdekes, hogy mind a mai napig nem született egyértelmű és mindenki számára kielégítő válasz azokra a kérdésekre, hogy pontosan kik álltak a videó mögött, miért ekkorra esett az időzítés, és hasonlók. Az osztrákoknál szokatlan belpolitikai fejetlenség elvonta a figyelmet ezekről.

A botrány és annak hatásai nem jöttek jól a régiós szereplőknek, így Magyarországnak sem. A magyar vezetés ekkor már meglehetősen stabil kapcsolatokat ápolt a kormánykoalíció mindkét tagjával. Magas szintű találkozókra került sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Sebastian Kurz (ÖVP) osztrák kancellár, illetve külön Heinz-Christian Strache (FPÖ) alkancellár között. A történteket a magyar miniszterelnök egy rendezvényen a következőképp kommentálta: „Osztrák barátaink most nem jöttek, mert ott soron kívüli vadászidényt hirdettek meg.”

Ezekkel az előzményekkel került tehát sor tavaly szeptemberben az előre hozott választásokra. Ezek egyértelmű győztese az Osztrák Néppárt lett, amely a botrány ellenére még meg is tudta erősíteni a pozícióját. Sok minden mellett talán ez a logika is azt erősítette, hogy Kurz és pártja ne a második helyezett szocdemekkel, ne is a harmadik Szabadságpárttal fogjon össze. A választás a Zöldekre esett. A Néppárt mellett ugyanis ez a formáció volt a választás másik nagy nyertese – a Zöldek óriásit erősödtek.

Mindemellett minden bizonnyal ott volt a nyugati politika elvárása is: be kell emelni a zöldpártokat az európai politikai kánonba. Ez pedig nem megy másként, mint kormányzati együttműködéssel. Ausztria pedig éppen jó kísérleti terepnek bizonyult ehhez. A nyugat-európai politikusok szemét már kezdettől fogva szúrta, hogy a karakteresen jobbos, általuk csak szélsőjobboldalinak vagy populistának nevezett Szabadságpárt kormányzati pozícióban van. Semmiképp sem szerették volna, ha ez megismétlődik. Ezt a nyugati, főleg német lapokban minden módon kifejezésre is juttatták. A sokszorosan leszerepelt és Kurzcal szemben ellenséges szocdemek természetesen szóba sem jöhettek. A kíváncsiság pedig egyébként is nagy volt: milyen lenne egy zöldpárt kormányzati szerepben? Ez főleg a németeket érdekli nagyon, ugyanis annyira sikerült felhozni az ottanit, hogy már abszolút politikai realitássá vált a nagykoalíció zöldkoalícióra cserélése.

Kurz bátor döntést hozott, és a Zöldekkel alakított kormányt. Egyúttal nagy szívességet is tett – főleg a németeknek –, ugyanis vállalta a kísérleti nyúl szerepét. Ügyesen biztosította azonban pozícióit. Ha ugyanis megnézzük a 326 oldalas kormányprogramot, akkor azt találjuk, hogy az egyes koalíciós pártok programja nagyjából a résztvevők választásokon szerzett támogatottsági arányával egyező mértékben jelenik meg. Tehát Kurz és a Néppárt elképzelései a dominánsak. Mivel egy ekkora terjedelmű program részletes vizsgálatára egy cikkben nincs lehetőség, a hazai viszonyainkból kiindulva fordítsuk figyelmünket a hasonlóságokra és különbségekre.

Az osztrák kormányprogram számos hasonlóságot mutat azzal, amit itthon is láthatunk: adócsökkentési politika, a migrációval szembeni határozott fellépés, a határok védelmének jelentősége, a belső biztonság megerősítése és garantálása. Ezek a pontok ugyan korábban is jelen voltak a néppárti–szabadságpárti koalíció programjában, azonban mindenképp pozitív fejlemény, hogy Kurznak sikerült átmentenie őket a zöldekkel való együttműködésbe is. Politikai érdekesség csupán, hogy ezekben a kérdésekben Magyarország rendre élen járt, az osztrákok pedig a sikereket látva, követő mentalitást felvéve beépítették mindezt a saját politikájukba. Jóval kevesebb támadás érte őket emiatt, de hát ilyen a követő-követett helyzet. Legjobban mindig az élenjárót támadják.

A dokumentumon végigvonul a klímaváltozás, így a Zöldek szempontjai lényegében minden szakpolitikai kérdésben megjelennek. Ez azért is izgalmas, mert ebben a kérdésben Európában jelenleg két út látszik kirajzolódni a konzervatív pártok számára. Az egyik a magyar, amely arról szól, hogy egy konzervatív pártnak magának kell választ adni a klímavédelemmel kapcsolatos kérdésekre. A másik az osztrák minta: a konzervatív párt beemel maga mellé egy zöldpártot, amely természeténél fogva magával hozza ezeket a gondolatokat – többnyire igen szélsőségesen. Érdekes módon a kitűzött célok nagyon hasonlóak, csak az út különböző. Nyilván nem látni még egyik megoldás hosszú távú kifutását sem, osztrák tapasztalat azonban már van: a kormányzati szereppel sikerült a zöldpárt népszerűségét a negyedikről a második helyre emelni.

Áttérve a különbségekre, a kormányprogramot lapozgatva az egyik legnagyobb tanulság talán az, hogy a korábban hozott döntések mennyire kihatnak a jövőre. Ez természetesen pozitív és negatív szempontból is igaz. Az osztrák programban pedig leginkább szembeötlő ez a migráció kérdésében. A korábbi elhibázott döntések miatt most futniuk kell az események után. Olyan problémákkal kell szembesülniük, amelyekkel hazánknak nem, ugyanis eleve nemet mondtunk a bevándorlásra. Szomszédunk most igyekszik nagy hangsúlyt helyezni a politikai iszlám elleni küzdelemre. A kormányprogram szövege ezt szinte minden fejezetben említi. Le akarják egyszerűsíteni és fel akarják gyorsítani a migránsok kiutasítását – minél könnyebben szabadulni tudjanak a bűnözővé vált vagy jogtalanul ott tartózkodó bevándorlóktól.

Az osztrák politikai helyzetből tehát jól látszik, a „bezzeg Ausztria” már nem mindenben és mindenkor igaz megállapítás.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője