Bezzeg régen

Millió helyen olvasom. Nem azért, mert keresem. Csudákat! Azért, mert elém tolja az internet csudálatos világa. Mert az embereknek ez manapság fontos. Boldogítja őket, ha közölhetik a világgal. Posztolják, kommentelik, megosztják és sopánkodják. Ez ma egyfajta korszellem.

„Egyes esztéták szerint a korhangulat az a tartalom, amely a korstílusok formarendszereiben jut kifejezésre. Nem azonos a mindig osztálytartalmú életérzéssel. S nem is a »korszellem« vetülete, mint a szellemtörténet tanítja, hanem a társadalmi élet bizonyos általános jelenségeinek (pl. urbanizáció) sajátos tükröződése.” Ez egy fárasztó idézet. Az átlagember egyszerűbben fogalmazza meg az érzéseit, és csak ennyit mond: „Bezzeg régen!”

A mai ember nem bírja. Régen még bírta. Felkelt, fogta a kapát-kaszát, kútra ment vízért, lovagolt, kardot emelgetett meg a petrencés rudat, mint Toldi Miklós, aki régen volt és jobb volt.

Hol bírná ezt a mai ember? – sóhajt fel Szabóné a Facebookon, és megnyomja a küldés gombot.

Ki mit bír? Mi számít terhelésnek? Ezt vegyük most górcső alá. Búzási Márk hivatali ügyintéző minden bizonnyal nem bírná felemelni a petrencés rudat, és a csirke nyakát sem vágná biztos kézzel, de vajon mennyire bírná egy régi parasztember a hivatali idegeskedést, az irodai fejlesztéseket vagy azok elmaradását? Sam Hawkins, a híres prérivadász – aki egy lövéssel teríti le a prérifarkast – hogy szerezné meg az A38-as igazolványt a minisztériumban, és bírná-e vajon idegileg a kormányablakban eltöltött háromórás várakozást, mert lejárt a személyije?

Sok ember nem bírja idegileg az Ügyfélkapu Pluszba való belépést se, és lehet, hogy azt mondaná: eh, ide nekem a petrencés rudat! Már nem bírom az ezer e-mailt és telefont, amit elvárnak tőlem. Hagyjatok emelgetni egy malomkövet, de ezt a kör-e-mailt nem fogalmazom át, főleg hogy megjött a DHL-futár, itt csenget, nekem meg még vissza kell hívnom azt a vidéki kórházigazgatót, hogy küldje vissza a szerződés aláírt példányát.