Bomlott elmék háborúsdija

De még az őrület teljes elhatalmasodása is fokozható. Nemrég úgy határoztak a brüsszeli EU-csúcstalálkozó résztvevői, hogy Európának ideje valamit kezdeni magával katonailag, ezért növelni kell a védelmi kiadásokat, és egyáltalán, valamiképpen fel kell építeni, meg kell szervezni a védelmi rendszert.

Ez önmagában dicséretes felismerés, mondhatnánk, jó reggelt kívánunk. Nem véletlen, hogy a gondolatot hazánk is támogatta. Csakhogy Brüsszelről lévén szó, még annak sem örülhetünk, aminek az épelméjűség koordinátarendszerében pedig örülni lehetne. De sajnos ez egy másik koordinátarendszer.

Ebben pedig hiába állapodtak meg az Európai Unió teljes szárazföldi, légi és tengeri határának megerősítéséről, ez véletlenül sem azt jelenti, hogy Brüsszel végre leszámol a tömeges illegális migránsinvázió nagyszerűségének álmával, és a veszedelmet immár nem multikulti áldásnak képzelve, hanem veszedelemnek elismerve szembeszáll a Kalergi-Soros-terv szerint zajló népességcserével. Erről szó sincs. Az uniós döntés ehelyett kifejezetten Oroszország ellen irányul, benne jelöli ki ellenségét, paranoiásan rettegve Moszkva katonai támadásától.

Ebből pedig európai érdekű hosszú távú védelmi stratégia helyett értelemszerűen csakis hebehurgya nyüzsgés, sopánkodó jajveszékelés, teljes életképtelenséget mutató retardált izgalom fakadhat.

E zaklatott pszichés állapotban foganhatott az a hivatalosan, intézményesen ugyan ki nem mondott, de a nyilvánosságban már fölvetett hagymáz, miszerint Európát a jövőben az EU-ba beszuszakolt-becibált Ukrajna hadserege fogja védelmezni az ősördöggé bélyegzett Oroszországgal szemben.

Leszámítva, hogy Oroszországnak esze ágában sincs megtámadni az Európai Uniót, ez a hülye ötlet egyszerre végtelenül cinikus és bicskanyitogatóan nyomorult.

Cinikus, mert végső soron azt üzeni, hogy

azért kell EU-taggá gyömöszölni Ukrajnát, hogy baj esetén továbbra is az ukrán nép ontsa a vérét – a kényelmesen degenerálódott nyugatiak helyett.

És nyomorult, mert e kényelmes degeneráltságért feláldozná saját elemi érdekeit.

Nem baj, ha belepusztulnak a gazdák, nem baj, ha GMO-t etetnek vele, az sem baj, ha veszítenivalójukat már rég elveszített, normális ésszel felfoghatatlanul kíméletlen szervezett ukrán bűnözői bandák özönlik el a nyugatot, csak ne kelljen feláldozni a kényelmes nemzeti önfelszámolás langymeleg létmódját. Csak lehessen minden évben LMBTQP-parádé az egykorvolt Európa utcáin a velejéig korrupt kijevi diktatúra állig felfegyverzett szoldateszkájának védelme alatt.

Tulajdonképpen – kis túlzással – azért ráncigálnák be az amúgy oda semmi módon be nem férő Ukrajnát az EU-ba, hogy annak katonái felvigyázzák a nyugati köztereken ugrabugráló tangás férfiakat. És közben Brüsszel ukrán szuronyok mögül átkozná Moszkvát a kitekeredett, beteg, tehát hamis öntudat jegyében.

Hogy Európának erre aztán végképp semmi szüksége, az nyilvánvaló. De a reménytelenül korrupt, épp kivérző Ukrajnának sem érdeke, hogy vak vezet világtalant alapon gondozója legyen a mentális eunuch EU-nak, amely eszelősen orosz támadást vizionál, ezért beteg átkozódással rázogatja erőtlen öklöcskéit Moszkva felé.

Szó se róla, az európai védelmi stratégia jó és fontos ötlet – lenne, ha az valóban európai, védelmi és stratégia lenne.

Ez viszont azt kellene jelentse – azt kellett volna jelentse –, hogy a Vlagyivosztoktól Lisszabonig tartó nagy eurázsiai tér kölcsönös bizalom alapján egyetlen katonai együttműködés zászlaja alá sorakozik fel. Igen, a valódi európai védelmi stratégia csakis Oroszország részvételével képzelhető el. Az „orosz fenyegetés” hatástalanításának legjobb és nagyjából egyetlen módszere az volna, ha Brüsszelben nem keresnének meggyőződéses hülye módjára ellenséget ott, ahol nincs, hanem partnerre lelnének ott, ahol lehet. Márpedig Oroszország és Európa többi részének energetikai, ipari együttműködése földrajzi és geopolitikai tényezők sokasága által parancsolt szükség. Egy ilyen alapon felépített európai politikai és katonai együttműködési rendszer teremthet csak hosszú távra biztonságot és jólétet. És ebben az európai rendben akár a ma még minden tekintetben bizonytalansági és így kockázati tényezőnek minősülő maradék Ukrajna is megtalálhatná a helyét, nem utolsósorban kollektív pszichés békéjét.