Brenton Tarrant, a fehér faj védelmének önjelölt partizánja 2.

(folytatás az előző számból)

Ez maga a megvalósult orwelliánus disztópia, és íme a narratív tengelye: minél inkább támadják a muszlimok Európát és a fehéreket, a rendszer annál inkább áldozatoknak állítja be őket, és rendkívüli intézkedéseket foganatosít a támogatásukra. Ezzel párhuzamosan a migránsok okozta káosz fokozódásával démonizálja az őslakosságot azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a fehér középosztályt, amely az állam és a fináncoligarchia fiskális jövedelmének egyedüli forrásaként semmiképpen sem léphet az emancipáció és nacionalista önrendelkezés fényes ösvényére anélkül, hogy összeomlasztaná az egész fennálló kozmopolita rendszert.

A rendszer idegen etnikumú segédcsapatok millióit importálta az őshonos népességek elleni háborús erőfeszítései kiterjesztésére egy hibrid típusú katonai stratégia keretében. Mindeközben türelmetlenül várta, hogy fehér terroristák bukkanjanak fel, akikkel végre propagandisztikusan ellensúlyozhatná a dzsihádista vadság mindennapos valóságát, mert a kozmopolita rendszergazdák mindenáron meg akarják menteni multikulturális utópiájukat, amely azon alapul, hogy a kedves „kizsákmányolt” színes bőrűt reklámozzák a „kizsákmányoló” fehér démon ellenében. Aztán március 15-én a rendszermédia végre megkapta a kérdéses fehér démon archetípusát Brenton Tarrant személyében.

Sok örömük azonban nem telt benne. Ezért csak a napi minimális kegyeleti szolgálatot nyújtották, és másnap már sietve témát is váltottak. Elmaradtak a szokásos gyertyák, a nyilvános imaszeánszok. Csak a színes bőrű megszállók sírtak. Azok, akik ujjongani szoktak, amikor fehéreket gyilkolnak a dzsihádisták. Ennek a néma csöndnek és furcsa mértékletességnek persze nem az a magyarázata, hogy az újságírók és a politikusok hirtelen visszanyerték volna mentális egészségüket, és elkezdtek volna aggódni az európai őshonos népek jövőjéért. Szó sincs róla. Ez az embertípus sohasem változik meg. Fundamentális dogmájuk a színes bőrűek kultusza és behódolás az iszlámista vadságnak, amelyet szisztematikusan bagatellizálnak. Életcéljuk Európa átjátszása a harmadik világbeli új honfoglalóknak. De akkor miért hallgattak? Mert rettegnek valamitől, ami még jobban árthat Mohamednek és Mamadunak. Valamitől, amiről a világért sem akarnak nyilvánosan beszélni. Attól, hogy európaiak millióit kimondott örömmel töltötte el a christchurchi bosszúálló cselekedete. Mert egyszerűen elfogyott a türelmük ezekkel a vadakkal szemben, akiket milliószámra importál országaikba a kozmopolita fináncoligarchia. Bármilyen valós és komoly közvélemény-kutatás azt mutatná ki, hogy a szörnyűségesebbnél szörnyűségesebb vérengzések évtizedei után, amelyekkel az országaikba befogadott egzotikus jövevények fejezték ki hálájukat az európaiak balekságából jórészt ingyenesen élvezett kosztért és kvártélyért, ez utóbbiak közül sokan a szívük mélyén örömmel nyugtázták, hogy végre valaki revansot vett a nevükben és helyettük.

A nyugat-európai titkosszolgálatok nagyon is tisztában voltak vele, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Erről a francia belső elhárítás volt főnöke beszélt három éve egy parlamenti bizottság előtt, nyugtalanságának adva hangot „a társadalom radikalizálódása” miatt, és „elkerülhetetlennek” tartva „az ultrajobboldal és a muzulmán világ, nem az iszlamisták, hanem a muzulmán világ közötti összecsapást”. Szerinte „Európa nagy veszélyben van, a szélsőségesség mindenhol növekszik, és a belső elhárító szolgálatok forrásokat csoportosítanak át az ultrajobboldal iránti érdeklődéshez (sic!), amely csak az összecsapást várja. Még egy-két támadás, és ez be is fog következni. Meg kell tehát előznünk és meg kell gátolnunk mindezeket a csoportokat, amelyek egyik vagy másik pillanatban közösségek közötti összecsapásokat akarnak kirobbantani.” (Le renseignement intérieur craint une confrontation entre „l’ultra droite et le monde musulman”, publicsenat.fr, 2016. július 12.) Ez a titkosszolgálati csinovnyik érthető módon az őt alkalmazó migránskollaboráns állam hivatalos frazeológiáját szajkózta, lazán összekeverve az Európa-szerte zajló faji katasztrófa következményeit annak kiváltó okaival. És bolsevik hagyomány szellemében ultrajobboldali szélsőségeseknek címkézte az idegen faji megszállással szemben kibontakozó őshonos ellenállás résztvevőit. Noha elvileg azért kapja fizetését őshonos honfitársai adójából (mert adót jószerével csak ők fizetnek), hogy megvédelmezze őket az idegen megszállók terrorjától, valójában ez utóbbiakat védelmezi az őshonosak partizánakcióitól. És tudomást sem vesz arról, hogy az európai antropológiai talapzat felforgatása az iszlám fanatizmussal megfertőzött afrikai és ázsiai vademberek tízmillióinak betelepítése által az európai társadalmak apokaliptikus mértékű destabilizálódásához vezet.

Az európaiak többsége még most sem ért semmit. Kollektívan az emberek nem racionálisak. Nem értik meg, hogy egy akcióra reakció a válasz. Azt hiszik, hogy a múlt és a jövő csak annak a jelennek a kiterjedése, amelyben pillanatnyilag élnek. Azt hiszik, hogy akik most kormányoznak, mindig is kormányoztak és örökké kormányozni fognak, és hogy a történelem csak egy állandó status quo. Innen a plebs tehetetlenségének és a kormányzók mindenhatóságának az illúziója. Pillanatnyilag a fehér nacionalistákat elvakult eszelősöknek állítja be a rendszer politikai-médiatikus apparátusa, ahogyan a marxizmus kritikusait is klinikai eseteknek tartották a Szovjetunióban. Elég azonban egyetlen szempillantás a rendszer objektív állapotára annak bizonyításához, hogy nem azok az eszelősök, akiket a vazallus média így aposztrofál. Éppen ellenkezőleg: egyedül ők képesek arra, hogy objektívan értékeljék Európa jelenlegi állapotát. Először is azért, mert nekik sikerült feltörniük azokat a pszichológiai zárakat, amelyeket a rendszer plántált az agyakba a gyermekkortól kezdve, és így lehetővé vált számukra, hogy például egy négert négernek nevezzenek. Másrészt azért, mert kortársaik elsöprő többségétől eltérően ők történelmi léptékben és fogalmakban gondolkodnak. Nagyon is tisztában vannak vele, hogy a jelenlegi egalitarista rendszer azért igyekszik kipurgálni az iskolai tankönyvekből a múlt nagy történelmi alakjait, és azért írja át a történelmet a saját ideológiai szükségleteihez igazítva, hogy a fehéreket emlékezet nélküli tömeggé változtassa, amely összehasonlítási tényezők híján nem tudja távlatilag értékelni a helyzetet, tehát kétségbe vonni a rendszer politikáját és legitimitását. Ha ugyanis egy európai elkezdi tanulmányozni a földrész történelmét, akkor elkerülhetetlenül azzal szembesül, hogy ugyanazon okok ugyanazon következményekkel jártak, helytől és korszaktól függetlenül, akár a spanyolországi reconquistáról, az oszmánellenes magyarországi és balkáni felszabadító háborúkról vagy Martell Károly Poitiers melletti diadaláról legyen is szó.

A rendszer óriási energiát fordít arra, hogy lerombolja a fehérek közösségi öntudatának minden formáját időben és térben egyaránt, mert ez demoralizálásuk és ezáltal politikai semlegesítésük alapfeltétele. Miért is védelmezne bárki egy csoportot, ha a gyermekkora óta szüntelenül azt hallja, hogy az tulajdonképpen nem is létezik? A fehéreknek nem szabad akarniuk harcolni a túlélésükért, nem szabad ellenállást tanúsítaniuk a lecserélésükre irányuló törekvésekkel szemben. Ez az EASZU-t ellenőrző globalista–kozmopolita klikk ideológiájának lényege: pszichésen lefegyverezni az őshonos fehéreket, hogy ártalmatlan szolgák legyenek, még csak véletlenül sem szabad szellemek és lázadók minden alávetettséggel szemben. Nem véletlenül idézte fel manifesztumában Brenton Tarrant azokat a csatákat, amelyeket az európaiak vívtak a rájuk törő muzulmán hadak ellen 13 évszázadon át. Szimbolikus módon ezzel tette nyilvánvalóvá mind az európai népességcserét levezénylő globalistáknak, mind a harmadik világbeli (muszlim) tömegeknek, hogy a fehérek igenis emlékezni tudnak saját kollektív hadi tetteikre, és hogy a kollektív történelmi tudatuk lerombolását célzó erőfeszítések ellenére is hosszú az emlékezetük. Az iszlám mentalitás számára ez teljesen érthető nyelvezet, és ezért annyira hatékony. A muzulmánok semmit sem értenek a demokratikus blablából az „emberi jogok” nyálas fogalmaival, amelyek megengedik a homokosoknak, hogy női ruhát hordjanak. Amint viszont egy VIII. századi csata kerül szóba, amelyben szétverték a seregeiket, úgy reagálnak, mintha két hete történt volna. Az alacsony IQ-jú keleti tömegek emlékezete ugyanis nem egyedi, hanem közösségi.

A legnépszerűbb kínai közösségi médiafelületen végzett felmérés szerint minden negyedik kínai szimpatizál Brenton Tarranttal, miután elolvasta a manifesztumát, miközben 61 százalékuk bosszúnak, 14 százalékuk pedig önvédelmi magatartásnak tartja akcióját. (A survey of over 2000 Chinese people was done on WeChat, the most popular Chinese social media app, and found that after reading the manifesto, 81% sympathized with Brenton Tarrant, defence.pk, 2019. március 18.) Lényegében ugyanez a trend dominál a Twitter kínai megfelelőjének számító Weibo, sőt az ország hivatalos orgánumának szerepét betöltő Zsenmin Zsipao kommentelői körében is. Noha ez utóbbi esetében a kommentszekciót szigorúan cenzúrázzák, a christchurchi merénylettel kapcsolatos legolvasottabb komment „rákos sejtekhez” hasonlítja a muszlimokat, és arra kéri a kínai kormányt, hogy ne kövesse el ugyanazokat a tévedéseket, mint Új-Zéland. Kína egyik vezető digitális hírlapja, a ThePaper.cn 14 posztban foglalkozott Tarrant akció­jával, és a hozzájuk fűzött kommentek közül a hét legolvasottabb kimondottan muszlimellenes volt, vagy a merénylőt támogatta. Ugyanez a légkör uralkodik a The Beijing News, a Global Times és más fősodrú kínai hírportálok olvasói körében is. Úgy tűnik, hogy a nyugati demokráciák gyakorlatától eltérően a kínai vezetés a vox populit továbbra is vox Deinek tartja. Legalábbis erre utal, hogy Hszincsiang tartományban az utóbbi öt évben 13 ezer muzulmán terroristát tartóztattak le, megsemmisítve 1588 terrorista bandát, lefoglalva 2052 robbanószerkezetet, megbüntetve több mint 30 ezer személyt illegális vallási tevékenységért, és elkobozva csaknem 350 ezer illegális vallásos anyagot. (China says it has arrested 13,000 „terrorists” in Xinjiang, theguardian.com, 2019. március 18.)

Új-Zélandon viszont már korábban felpörgött az iszlamizálódás folyamata, miután néhány éve Jézus nevét előrelátó módon már kipurgálták a parlamenti ima szövegéből. Most a kormány betiltotta Tarrant kiáltványát, felszólítva a helyieket, hogy semmisítsék meg a birtokukban lévő példányokat (míg a közvetve 100 millió ember halálát okozó kommunista kiáltvány továbbra is legális a szigetországban.) Az iszlám előtti hajbókolás jeleként az állami rádiók sugározni fogják a müezzin imára szóló felhívását. A helyi rendőröket iszlám kurzusra vezénylik a Brenton által meglátogatott mecsetbe, amely egyébként a rendőrség tudtával toborzási központként szolgált az al-Kai­da jemeni szárnya számára. A helyi nők körében járványos méreteket öltött az iszlám kendő (hidzsab) viselése nemcsak privátim, hanem hivatalos minőségükben is (miniszterelnök, tévébemondók, rend­őrök stb.). Ezek a szokás szerint erős és független nőknek mutatkozó öntudatos feministák ezzel lényegében azt demonstrálják, hogy a halal patriarchátusnak lelkesen alávetik magukat, miután ősapáik fehér patriarchátusa alól emancipálódtak. Mit is mond erről a Biblia? „Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged!” (Ézs 3,12)

Egyetlen vesztett csata és ötven halott is elég volt tehát ahhoz, hogy újabb tartomány csatlakozzon a globális kalifátushoz, önként és dalolva. Ez aztán tényleg rendkívüli eredmény. Eddig a dzsihádisták naivan azt képzelték, hogy egy nyugati államot erővel kell meghódítani. Most kiderült, hogy a gyöngeség sokkal hatékonyabb. Elég, ha azoknak a nőszemélyeknek az érzelmeire apellálnak, akik az adott államot irányítják, hogy az ölükbe hulljon, mint egy túlérett gyümölcs. Az Iszlám Állam vezetői nyilván dühöngve tépik a szakállukat, hogy annyi energiát vesztegettek el öt éven át a szíriai sivatagban harcolva. Ha egy dzsihádista felrobbantja magát egy templomban, sírnak örömükben. Ugyanilyen hozzáállásra számíthattak a nyugati országokban is, ha véletlenül egy keresztes támad rá egy mecsetre. Ehelyett azt látják, hogy a fehér nők lefátyolozzák magukat, és imámokat hívnak a parlamentekbe, hogy a csöndben kuksoló fehér bétahímek előtt kihirdessék a kalifátust… Csak egy gyönge, nőies, behódolt nemzetet látnak.

Mellesleg március idusán hat 15-20 éves marokkói és nigériai mohamedán migráns világos nappal elrabolt és megerőszakolt egy 12 éves kislányt a spanyolországi Azuqueca de Henaresben. Ez a „kulturális interakció” napra pontosan egy évvel a christchurchi merénylet előtt történt, a hatóságok azonban – a bevett svéd és brit gyakorlatot követve – jobbnak látták eltitkolni a közvélemény elől, míg végül az egyik spanyol napilap indiszkréciója folytán a napokban nyilvánosságra nem került. („El Mundo” desvela una violación por parte de seis jóvenes a una niña de 12 años en Azuqueca, nuevaalcarria.com, 2019. március 20.)

Érthetetlen. Valóban létezhetnek olyanok Európában, akik neheztelnek a migránsokra?