A legutóbbi – immár tizenkettedik – nemzeti konzultációt 1,4 millió magyar töltötte ki, 97 százalékuk pedig egyértelműen elutasította az inflációt gerjesztő korlátozó intézkedéseket.

Az eredmények nyilvánosságra kerülése után az unió központjában székelő szankciópártiak megüzenték, hogy nem tartják mérvadónak a választópolgárok véleménynyilvánítását, a magyarországi baloldal és a mellette álló média pedig sietve visszhangozta szavaikat.

Hirdetés

A legjobb védekezés a támadás, tartja a közmondás, és eszerint járnak el a szankciópárti politikai erők, amikor a konzultáció eredményeit bírálják. Érveik meglehetősen gyenge lábakon állnak, kritikáik pedig megmutatják, hogy számukra nem a választópolgárok akarata az első.

Peter Stano, az Európai Bizottság szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta: „Tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is.” Brüsszel tehát úgy érzi, hogy a választópolgárok véleménynyilvánítása nem ad elég legitimációs erőt a magyar kormány szankciókkal szembeni fellépéséhez. Eközben a bizottság egyik saját, ifjúságot érintő felmérése kapcsán rendkívül büszke volt az ötezer résztvevőre, ami a nyolc ezred százalékos részvételi arányt jelent.

Korábban is tapasztaltuk már, hogy Brüsszelben politikai alapon dől el, mikor számít az emberek véleménye, és mikor nem. Emlékezetes ilyen szempontból a Minority SafePack kisebbségi kezdeményezés esete, amelynek az Európai Bizottság egyetlen elemét sem tartotta érdemesnek arra, hogy egyáltalán megindítsa a róla szóló jogalkotási folyamatot. Az uniós szerv annak ellenére is tétlen maradt a javaslatcsomag kapcsán, hogy 1,1 millió állampolgár támogatta több mint 11 tagállamban, teljesítve az érvényességhez szükséges feltételeket. Tették ezt úgy, hogy az európai polgári kezdeményezés intézményének bevezetését egykor a demokrácia unión belüli kiteljesedéseként ünnepelték.

A számok a szankciók kapcsán sem érdeklik a brüsszeli bürokratákat és a hazai baloldalt. A nemzeti konzultáción egészen pontosan 1,389 millióan vettek részt. Az Európai Unió működéséhez legszorosabban kapcsolódó európai parlamenti választásra legutóbb 2019-ben került sor, amikor a hazai baloldali pártok összesen 1,351 millió szavazatot kaptak, tehát kevesebbet, mint ahányan visszaküldték a konzultációs íveket. Szavazatarányuk ekkor összesítve 39 százalék volt. A Nézőpont Intézet felmérése szerint ráadásul a baloldali összefogás pártjai egy mostanában esedékes EP-választáson összesen 28 százalékot szereznének, így – ha hasonló részvételi adattal számolunk – a fent említettnél is jóval kevesebb választót tudnának megszólítani. Ha tehát feltesszük, hogy a szankciópárti baloldal bázisa egészét képes lett volna megmozgatni a politikája támogatása érdekében, és szavazóik mind visszaküldik a konzultációs íveket, amelyeken kizárólag a szankciókat támogató válaszok szerepeltek volna – aminek az esélye természetesen egyenlő a nullával –, a végeredmény ugyanaz volna, és a nemleges válaszok maradtak volna többségben. Persze éppen azért érveltek a konzultáción való részvétel ellen, hogy ezzel is az – egyébként elsősorban Európára nézve ártalmas – intézkedéseket óvják. Számtalanszor elmondták már, hogy szerintük a szankciók jók és működnek.

A baloldal ráadásul régen nem tudott számottevő tömeget megmozgatni saját kezdeményezései kapcsán. Konzultáltak a Fudan Egyetemről, a nyugdíjasok helyzetéről, klímaváltozásról és más kérdésekről, de ezeken rendszerint csak néhány tízezren vettek részt, sőt több esetben nem is hozták nyilvánosságra a vonatkozó adatokat, valószínűleg nem véletlenül.

Visszatérve a szankciók társadalmi megítélésére, közismert, hogy a magyarok többsége nem kér belőlük, hiszen tudják, hogy meghatározó szerepük van egyebek mellett az árak emelkedésében. A közvélemény-kutatásokból az is egyértelműen látszik, hogy a szankciók elutasítása hosszú ideje szavazótáborokon átívelő egységbe kovácsolja őket. A Századvég tavaly augusztusi felmérése szerint a választópolgárok 74-78 százaléka ellenzi a brüsszeli bürokraták által a különböző energiahordozókra kivetett vagy kivetni szándékolt szankciókat. A büntetőintézkedésekkel kapcsolatban – egy későbbi adatfelvétel tanúsága szerint – több mint négyötödük azt gondolja, hogy Európa és Magyarország is kárvallottjuk. A Nézőpont tavaly októberben nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása megmutatta, hogy a magyar embereknek csupán 12 százaléka gondolja úgy, hogy a szankciók Oroszországnak fájnak jobban. Tavaly ősszel már a külföldi forrásoktól csöppet sem független baloldali média is azon kesergett, hogy a hazai választók a hozzájuk közel álló Medián kimutatása szerint is szembefordultak a szankciókkal. Azóta az ellenzéket támogató intézetek nem tettek közzé a témához kapcsolódó számokat, a hallgatás pedig gyanús. Egy friss, a Századvég által készített kutatás szerint még a baloldal bázisának számító Budapesten is a válaszadók kétharmada mond nemet az ellenzék szankciópárti politikájára.

Brüsszelről régóta tudjuk, hogy fuldoklik a demokráciadeficitben, a magyarországi baloldal pedig 2010 óta rendre a választói többséggel ellentétes oldalra áll olyan kérdésekben, mint a rezsicsökkentés, a migráció és a háború. A „guruló dollárok” néven elhíresült befolyásolási botrány sejteni engedi, hogy miért ennyire irracionális a politikai viselkedésük. Most további szankciókat akarnak, noha azok eddig sem váltották be a velük kapcsolatban megfogalmazott várakozásokat, elsősorban azt, hogy térdre kényszerítsék az orosz gazdaságot, ezzel pedig ellehetetlenítsék Moszkva háborús erőfeszítéseit. Peter Stano, a már idézett bizottsági szóvivő azzal „cáfolta” azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a szankciók többet ártanának az EU-nak, mint Oroszországnak, hogy ez ellentmondana a szankciók logikájának. Az érvelés egészen hajmeresztő, hiszen éppen az a baj, hogy a szankciók „logikája” a valóságban nem érvényesül.

Ezzel szemben az oroszok olaj- és gázeladásból származó költségvetési bevételei tavaly 28 százalékkal, azaz 36,71 milliárd dollárral emelkedtek a megelőző évhez képest. A háború borzalmai csak fokozódnak, az elemzők közeli, nagyszabású orosz offenzívától tartanak, emellett Oroszország hosszú távú konfliktusra rendezkedik be a nyugati világgal szemben.

Annál erősebben sújtják a szankciós politika „mellékhatásai” az uniós országokat és azok lakosságát. Az energia­árak az egekben vannak, és míg 2021-ben az Európai Unió háztartásainak 6,9 százaléka nem tudta egzisztenciális okokból kellő mértékben felfűteni otthonát, addig a Századvég 2022-es felmérése szerint már a közösség polgárainak 26 százaléka volt kénytelen megtapasztalni ezt a problémát. Februárban élesedik az orosz finomított kőolajtermékekre kivetett embargó, amely annak ellenére is könnyen dízelhiányhoz vezethet Európában, hogy az uniós országok az utolsó pillanatig számolatlanul vásárolják a „terrorállamtól” a gázolajat, hogy a zárás előtt – amennyire lehet – feltölthessék készleteiket. Kétségtelen, hogy a szankciók bizonyos mértékig hatással vannak Oroszországra is, de az egyszerű orosz emberek mindennapi életébe nem hoztak olyan alapvető nehézségeket, mint az európaiakéba.

A szankciók tehát nyilvánvalóan nem működnek, a közvélemény-kutatások és a nemzeti konzultáció eredménye pedig azt mutatják, hogy a magyar választók nem kérnek belőlük, ennek ellenére brüsszeli elit és a baloldal mindenáron le akarja nyomni őket a torkukon.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője

Korábban írtuk