Cirkusz

A római tömegszórakoztatásokról olvasgatok. A gladiátorok mint a római nép szórakoztatói csak a köztársaság utolsó éveiben kezdtek külön intézményt alkotni. Többségük közönséges hadifogoly volt, kiket a lanista képzett ki és oktatott a kellő fogásokra. De amúgy kereskedett is velük. Gazdag magánemberek is tartottak gladiátorokat. A császárok (kivált Domitianus) vívóiskolákat alapítottak, melyeknek mintájára vidéki városokban (pl. Pompeji) épültek a gladiátoroknak kaszárnyák. Az ilyen típusú véres küzdelmeket először nem az amfiteátrumban, hanem mesterséges tavakon rendezték. Két csapat állt szemben, a hajókat kétezer evezős hajtotta, és több mint ezer katona harcolt egymás ellen. Ezek a „katonák” hadifoglyok, halálraítéltek, hivatásos bajvívók és kalandvágyó római ifjak voltak. A küzdelem életre-halálra folyt. A legnagyobb naumachiát Claudius császár rendezte meg száz hajó és 19 ezer ember részvételével.

Nos, az emberiség soha nem változik. (Ha bármit is változna, nem élvezhetnénk Shakespeare-t vagy az ókori drámaírókat.) A mai kor annyiban más, hogy minden puhult, kissé hópihésített. A politikai ellenfelet régen megölték, ma elég a karaktergyilkosság. Mivel ma nem páncélos vitézekkel, hanem szavazatokkal ütjük ki a másikat, elég, ha a választóit elveszíti, megölni felesleges. Éppígy a gladiátorjáték is puhult – akarom mondani, korszerűsödött. Puzsér már nem tudom hányadik ordítós videószkanderét vívja Dopemannel, és Molnár Áron eredetileg Majkának címzett kihívását „úgy dobálják egymásnak a celebek, mint a forró krumplit”. (Próbáltam ennek utánanézni, szóval Molnár Áron kiütéssel nyert Frohner Fecó ellen, meg még valakit kiütött, most meg Majkát hívta ki – bocsánat, ha valamit elrontok, nem vagyok jó pitiánerségekben, s azt nyilatkozta: Erős vagyok, mint a bivaly. (Hát a morituri te salutant elegánsabb volt.)

Egykor a tömeg, a csőcselék csinálta a cirkuszt a nagyurak előtt (a tömegnek), most meg ott tartunk, hogy az urak csinálják a cirkuszt a tömegnek.