A magát szocialistának nevező társadalmi berendezkedés egyik alapvető célkitűzése az alattvalók legteljesebb körű függőségbe hozása és függőségben tartása volt. A létfeltételeinek kizárólagos állami ellenőrzés alá vonása révén a kilátástalanul kiszolgáltatottá vált emberek rendezetlen halmaza, egy atomizálódott társadalom csetlett-botlott a szocializmus építésének útján – a soha el nem érhető ígéret földje felé. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, ha nagy szegénységükben az emberek jelentős része elsősorban saját anyagi gyarapodására összpontosította figyelme és ereje nagy részét. Ez azonban, amint azt a legtöbbeket ért zuhanásszerű életszínvonal-csökkenés miatt rövidesen be kellett látniuk, nem jelentett egyebet a fennmaradásért folytatott elkeseredett élet-halál harcnál. Az emberek többsége kénytelen annyi energiát fordítani puszta létfenntartására, közvetlen környezetének mindennapos gondjai annyira lekötik, hogy jószerével nem is futja erejéből a tudatos és alapos tájékozódásra. Arról nem is szólva, hogy a reálisan létező szocializmusból az irreálisan létezőbe súlyos átokként átmentődött média egyre azon fondorlatoskodik, hogy erre még csak esélyük se legyen: a közönséget álhírekkel eteti, mindenről beszél, csak a tényleges összefüggésekről nem.

A demokratikus társadalmi kritika és a valós társadalmi ellenőrzés hiánya nagyon jól belejátszik a politikai „elit” lapjába: alig kell attól tartaniuk, hogy a nyilvánosság előtt kelljen felelősséget vállalniuk cselekedeteikért vagy mulasztásaikért. Ráadásul a jogrendszerünk is olyan, amilyen: szinte naponta hallhatjuk, hogy valami nem etikus ugyan, de törvényes. Már maga a szóhasználat is szemforgató szépítgetés, a „nem etikus” magyarul így hangzik: erkölcstelen! A törvények vannak az emberért, és nem fordítva! A már az államszocializmusban is pellengérre állított politikai osztály (Milovan Gyilasz) vagy újabb keletű kifejezéssel élve overclass (Emmanuel Todd) zavartalanul képviselheti mindenek-előtt saját magát – ha hagyjuk. De miért hagynánk? A tavalyi országgyűlési választások megmutatták,a társadalom jelentős része átélhette, hogy a saját és az ország sorsa iránti felelősségtudat nyilvános megjelenése milyen felemelő érzés, amelyben az emberek kölcsönösen adnak egymásnak és kapnak egymástól megerősítést.

És miért kellene a következő választásokig várnunk a véleményünk kifejezésre juttatásával, ha olyan nyilvánvaló törvényellenességre kerülhet sor a demokráciára és a véleményszabadságra hivatkozással, mint például a kimondottan is a kábítószer-legalizálást propagáló „kendermagos” tüntetés. Ha a kábítószer használata törvénybe ütközik, akkor az annak veszélyeit kicsinyítve beállító, a fogyasztóknak büntethetetlenséget követelő rendezvény is az. Különösen, ha a valós veszélyeket kevésbé felmérni tudó fiatalokat célozza meg. Számtalan tanulmány és statisztika támasztja alá azokat a törvényeket, amelyekre alapozottan a világ minden valamirevaló országában tilos a kenderszármazékok használata. A súlyos mellékhatások miatt a hatóanyagot a gyógyszeripar nem használja. Álságos dolog volt a droglegalizálást áttételesen képviselők által tartott tábla felirata: „Nem vagyunk bűnözők”. Aki akár közvetetten is olyan veszélybe sodor másokat, mint amit a hozzáértők a kábítószerfüggés előszobájának tartanak, nem számíthat ilyen mértékű toleranciára. Ezt a nemtetszést juttatta kifejezésre az ellentüntetés, és ezért nincs mit neheztelni.

A politikai vélemény tüntetésen való kinyilvánításának gyakorlata a fent említett okok miatt hazánkban nem olyan mértékben terjedt el, mint ahogy azt például Észak-Amerikában vagy Európa nyugati felén megfigyelhetjük. A nyugati országokban is vannak olyan állandóan jelen lévő társadalmi problémák, amelyek miatt évtizedek óta tüntetésekre kerül sor. Ilyen folyamatosan műsoron lévő kérdések az USA katonai jelenléte, a NATO-országokban lévő támaszpontjain állomásoztatott atomfegyverei vagy az atomenergia-ipar nemcsak megoldatlan, hanem megoldhatatlan és csak maga előtt görgetett ügye, a kiégett fűtőelemek biztonságos végleges elhelyezésének tárgyköre. Feltétlenül meg kell említenünk a nagyon markáns globalizációellenes tüntetéséket is; ilyenekre az EU, a G8-ak vagy a NATO csúcstalálkozóinak alkalmával is minden esetben sor kerül. Ezeken a monstre demonstrációkon aztán engesztelhetetlen elmaradhatatlansággal következnek be súlyos erőszakos cselekmények, kirakatok betörése, autók felborítása, gyújtogatások.

A jeleneteket mindannyian jól ismerjük, hisz a híripar soha ki nem hagyja azok részletes bemutatását. Arra azonban egy árva szót sem vesztegetnek, hogy a botránykeltő károkozók minden helyszínen ugyanazokból a szélsőbaloldali anarchista körökből kerülnek ki, akiket különböző áttételeken keresztül a tüntetést kiváltó rendezvény rendezői szerveznek rá és pénzelnek is. Szabályos bérrandalírozó társaságok léteznek, akik egyik botrányhelyszínről utaznak a másikra – a jó hecc kedvéért, de még inkább a jó pénzért. A híradónéző naiv és törvénytisztelő közönségnek pedig megvan a véleménye a globalizációellenesek barbárságáról…

* * *

Vizsgálódásunk tárgyát azonban nem ezek a közvélemény megtévesztését szolgáló, félrevezető esetek képezik, hanem a valódi polgárok valódi engedetlensége. A társadalom működésének valamely zavarára rámutatni akaró békésen tüntetők türelme is elfogyhat egyszer, ha a politikai „elit” a társadalmi üzemzavar elhárítását tartósan megtagadja, és az látnivalóan szándékában sem áll. Ilyen esetekben nyúlhatnak az emberek a polgári engedetlenség eszközeihez, ami lehet valamely kötelesség vagy kötelezettség teljesítésének tudatos elmulasztása vagy megtagadása, illetve valamilyen, a megszokott reagálástól eltérő, a köz figyelmét felkeltő cselekedet elkövetése. Ezek az ügyek az (állam)hatalom számára felettébb kellemetlenek, nehezen kezelhetőek, és mivel a nyilvánosság is tudomást szerez róluk, előbb-utóbb, ha fogcsikorgatva is, de az esetek egy részében az (állam)hatalom mégis engedni kényszerül.

A polgári engedetlenség mint fogalom Henry David Thoreau Civil Disobedience című esszéjében bukkan fel először. A szerző ebben leírja, nem hajlandó adójával támogatni az USA-nak Mexikó elleni területrabló háborúját (1846-48) és a rabszolgatartás intézményét. Ismertté csak jóval halála után vált, olyan személyiségek révén, mint Mahatma Ghandi vagy Martin Luther King.

A polgári engedetlenség mindig erőszakmentes. Másrészt a valamely igazságtalannak érzett törvénnyel való tudatos és nyílt szembeszegülés mindig magában hordozza az államhatalommal való összeütközést – annak minden lehetséges következményével együtt, a pénzbírságtól a börtönbüntetésig bezárólag. Ezzel kapcsolatban két álláspont létezik: a következmények vállalása, vagy az előlük való kitérés. Gandhi életét ismerve ez számára nem volt kérdés. Tény azonban, hogy különböző országokban ugyanaz a cselekedet más-más törvénybeni megítélés alá eshet, gondoljunk csak a Kubában a polgárjogi aktivisták ellen hozott halálos ítéletekre.

A polgári engedetlenség indokaként mindig valamilyen magasabb, az állam előtti alapvető jogra való hivatkozás szolgál. A polgári engedetlenségnek csak akkor van jobbító módosító hatása a társadalomra, ha a politikai osztály nem tekinti magát az alattvalói feletti uralkodásra kiválasztottnak, hanem a társadalmat egyenrangú emberek együttműködéseként értelmezi.

„Talán azt fogja kérdezni, mivel tudja megindokolni azt, hogy egyes törvényeken túllép, másokat pedig betart? Ez egyszerűen azon múlik, hogy kétféle törvény van, igazságos és igazságtalan. (…) Az igazságtalan törvény nem törvény. De mi a különbség a kettő között? Miről lehet felismerni, hogy egy törvény igazságos-e vagy igazságtalan? Az igazságos törvény olyan emberek által hozott törvény, amely összhangban van az erkölcs és Isten törvényeivel. Ezzel szemben igazságtalan törvény az a törvény, amelyik nem harmonizál az erkölcs törvényével. Aquinói Szent Tamás szavaival élve: »Igazságtalan törvény az az emberi törvény, amelyik nem az Örökkévaló és a természet törvényében gyökerezik. Minden, az emberi személyiséget megalázó törvény igazságtalan.«” – írja Martin Luther King Szabadság című könyvében.

Az erőszakmentes polgári engedetlenség tíz ismérve:

1. a cselekedet nem megengedett,

2. a cselekedet lelkiismeretei okokból hozott döntésen alapul,

3. a cselekedet előre megfontolt,

4. összefüggés áll fenn az akció célja és a cselekedet módja között,

5. az engedelmesség megtagadásának nyilvánosság előtti megindoklása,

6. minden legális eszköz eredménytelen maradt,

7. a cselekedetet eltitkolás nélkül hajtják végre,

8. a büntetés tudatos számításba vétele,

9. az erőszakmentesség elhatározása,

10. mások emberi méltóságának feltétel nélküli figyelembevétele.

(Gernot Jochheim: Tovább élni, mint az erőszak. A civilizmus mint idea és akció című könyve alapján.)

* * *

A 66 éves Gregor Böckermann frankfurti atyának 2001-ben már kétszer kellett négy-négy nap úgynevezett kikényszerítő büntetést leülnie, mert megtagadta a rá kiszabott 200 DM pénzbírság kifizetését, amire azért ítélték, mert pünkösdkor és a G8-ak kölni találkozója alkalmával figyelmeztető őrséget állt a kapitalista világrend áldozatairól megemlékezve – a Deutsche Bank egyik fiókjában. Levelet intézett a bank igazgatótanácsának elnökéhez, a német kancellárhoz és a kölni kardinálishoz.

Gregor atya tizennyolc esztendős afrikai misszionáriusi szolgálata során megtanulta, hogy a szolgálat párbeszéd, párbeszéd legalább közel egyenrangú felek között. Németországba hazatérve csatlakozott a Szerzetesek a békéért mozgalomhoz, akik rendszeresen tüntettek katonai létesítmények kapuja előtt, most minden hónap első csütörtökén a „borzalom helyén”, a Dresdner Bank frankfurti központja előtt jönnek össze, minden szerdán a város elegáns bevásárlóutcáján, a Zeilen arról beszélnek a járókelőkkel, hogy „igazságosság nélkül nincs béke”. A formai szabályok szerint az atyát mindannyiszor kikényszerítő elzárásra ítélhetik, ahányszor nem hajlandó megfizetni az általa igazságtalannak tartott pénzbüntetést.

* * *

December 20-án volt az argentin nép felkelésének évfordulója, amiről a felkeléssel szimpatizálók világszerte tüntetésekkel emlékeztek meg: Jordániától Finnországon át Kanadáig. A rendezvények sorában a barcelonai volt a „legengedetlenebb”: úgynevezett Yamango-lakomát tartottak szupermarketből ellopott élelmiszerekből. Biztonsági alakulatot is felállítottak az esetlegesen kivonuló rendőrség lekötésére. Másnap az argentin gazdasági válság fő okozója, a BBW bank egyik üzletében akartak főzni.

* * *

A Hágai Nemzetközi Bíróság 1996-os ítélete nemzetközi jogba ütközőnek minősítette az USA B-61-es atom robbanófejeit. A NATO ennek ellenére nemcsak hogy rendszerben tartja ezeket a fegyvereket, hanem hét európai országban állandó jelleggel állomásoztatja is őket (Törökország, Olaszország, Hollandia, Belgium, Németország Nagy-Britannia és Görögország) és most már elsőként való bevetésüket is felvette doktrínájába olyan országok ellen is, amelyek egyáltalán nem is rendelkeznek nukleáris fegyverekkel. Ezek előtt a támaszpontok előtt rendszeresen tartanak tüntetéseket az atomfegyvereknek a forgalomból békés úton való kivonását követelő békeaktivisták.

A belgiumi Kl. Brogelben 2002. október 6-án 1117 személyt tartóztattak le, akik a szakadó eső ellenére kitartottak azon szándékuk mellett, hogy a személyenként beadott írásos nyilatkozatuknak megfelelően a katonai támaszponton akarnak piknikezni. Ez volt az 1961 óta az F-16-osokkal együtt állomásoztatott és állandó harckészültségben tartott B-61-es atom robbanófejek miatti eddigi legnagyobb tüntetés. A megmozdulás megakadályozása céljából szinte az egész belga rendőrséget, sőt a hadsereg részeit is oda vezényelték.

A németországi Büchel légibázison 10 atom robbanófejet állomásoztatnak. Hanna Jaskolski 67 éves zenetanárnő és két tettestársa, a 67 éves dr. Erika Drees pszichiáterasszony és a 63 éves dr. Wolfgang Sternstein békekutató és politológus 2002. április 7-én „civil inspekciót” hajtottak végre az objektumnál, amelynek során jelképesen „kikerítették” a bázist. A bíróság előtti védőbeszédében Hanna asszony elmondotta, hogy a kerítés nem magánszemély tulajdonát védte, hanem állami tulajdont, ahol a leggonoszabb gyilkos eszközöket tartanak. A szabálysértéssel az állam által folyamatosan elkövetett jogtalanságot akarta bíróság és ezáltal a nyilvánosság elé vinni. Közösségben elkövetett tettükkel, a törvény tudatos áthágásával egy magasabb jog, az élethez és a sérthetetlenséghez való jog és a nemzetközi jog sérelmére akarta felhívni a figyelmet, hiszen ezeket Németország már azzal is súlyosan megszegi, hogy készenlétben tartja, javítja és a levegőben irányítja a bombák ledobására szolgáló Tornádókat. A bíró négy- és hathetes letöltendő elzárásokat szabott ki, ítéletének indoklásában külön kitérve arra, hogy a vádlottak – korábbi büntetéseikre és előrehaladott korukra való tekintettel – rossz példát mutatnak a gyerekeknek és unokáknak.

Amikor a bíró az ítélet felolvasását „A nép nevében” szokásos szófordulattal bevezette, két közbekiáltás zavarta meg: „Az én nevemben nem!”, „Nem az én nevemben!” és a hallgatóság két tagja elhagyta a tárgyalótermet. A „poroszlók” utánuk eredtek és visszahozták őket: 150-150 euró vagy három nap elzárás.

Hanna Jaskolski asszony szabadulása után, a húsvéti békemeneten vehette csak át annak a három düsseldorfi békeszervezetnek a békedíját, amivel korábbi bátor fellépései miatt kitüntették.

* * *

Már az iraki háborút megelőzően is hónapokon keresztül folytak „fegyverzeti inspekciók”, látogatások és blokádok elsősorban Nagy-Britanniában, Belgiumban, Új-Zélandon és Írországban. Mindannyian láthattuk a híradásokban, hogy az USA Irak elleni agressziója százezres tüntető tömegeket vitt az utcára világszerte. A február 15-én megtartott „globális” tüntetés napján 15 millió ember vonult ki. Ekkor 50 olasz egyetemista megszállta Nagy-Britannia torinói konzulátusát. Szardínia szigetén kemény összecsapásra került sor a rendőrséggel, amikor egy demonstrációt követően százak hágták át az akadályokat egy amerikai laktanya előtt. Olaszország-szerte tüntetők akadályozták meg hadifelszereléseket szállító vasúti szerelvények továbbhaladását, különös tekintettel arra, hogy a védelmi miniszter parlamenti szavazás nélkül, egy személyben adott engedélyt azokra.

Görögországban tüntetők megakadályoztak egy német hajót utánpótláskészleteinek feltöltésében. Belgiumban ötven békeaktivista hozzáláncolta magát a katonai felszerelést szállító vonatokhoz. Rotterdamban megakadályoztak egy hadi szállítóhajót a kikötőből való kifutásban, száznál több ESSO-benzinkutat bénítottak meg. Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban is nagy tüntetésekre került sor, San Franciscóban megszálltak egy toborzóirodát. A kormány háborús politikája elleni tiltakozás kifejezésére Londonban megszállták a BBC-t.

* * *

Ezeknél az eljárási módoknál összehasonlíthatatlanul enyhébb a kendermagosok tüntetését kifütyülő polgárok fellépése és néhány nagymama magával hozott sodrófájának látványa, de az ellentüntetés üzenete egyértelmű: polgárnak lenni annyi, mint nem félni. Magyarország népe gyorsuló ütemben polgárosodik.