Csapda

Napok óta nem cibálják a budai Várban a Karmelita kolostor melletti építkezés kerítését. Mint annyi más ellenzéki kezdeményezés, mára ez is kifulladt. Nem csoda, hiszen az úgynevezett kordonbontásban nem volt semmiféle politikai töltet, nem állt mögötte érdemi támogatás.

Az egész nem volt más, mint a Momentum gyenge kísérlete arra, hogy a fogyatkozó ellenzéki szavazótábor egy részét magához csábítsa.

A közvélemény-kutatások majd választ adnak arra, hogy sikerült-e nekik. Azt viszont már most megállapíthatjuk, hogy az ellenzék egésze vesztesként jön ki ebből az akciósorozatból is. A középiskolások rendőrökre uszítása, a provokálás csupán az ellenzéki kemény mag tapsát vívja ki, a választók legtöbbjében ellenszenvet kelt. Ahogy nemrégiben egy elhíresült választói mondat fogalmazott, az ilyenekre a disznóólat sem bíznák.

Sajátos csapdába ejtette önmagát a honi baloldali ellenzék: a balliberális pártok emberei egymásra licitálva egyre agresszívabban, egyre demagógabb módon támadják a kormányt, de ezzel csak erősítik az elutasítottságukat a mérsékelt többség előtt. Ha pedig valaki az ellenzék térfeléről megpróbál kibeszélni ebből az üvöltőkórusból, annak együtt rontanak neki, ellehetetlenítve őt a saját választói előtt.

Megírtuk korábban, elmondjuk újra: most már több mint egy évtizede a magyar választóknak csupán egyharmada baloldali-liberális, a kétharmad jobbra szavaz, megosztva a Fidesz–KDNP és korábban a Jobbik, most a Mi Hazánk között. A baloldali ellenzék a jelenlegi politikájával csupán ezt az egyharmadnyi tortát tudja erre vagy arra szeletelni, a baloldali pártok csupán egymás szavazói közül tudnak támogatót szerezni.

Ebben a belharcban ma Gyurcsány Ferencnek áll a zászló. Könnyen lehet, hogy 2026-ra a baloldal egyharmadának ő lesz az egyedüli ura, a Momentum még a háziversenyt is elveszíti. Csakhogy ez az ellenzék legnagyobb csapdája: Gyurcsány Ferenc még Dobrev Klára néven sem lesz soha többé Magyarország miniszterelnöke.