Csihi-puhi

Az ember elfárad. Az utálatba is bele lehet fáradni. A háborgásba is. A tiltakozásba is bele lehet fáradni, meg az ellenkezésbe is.

Amikor jöttek a hírek, és nyilvánosságra kerültek az első képsorok a készülő Gyűrűk Ura-sorozatról, az ember először felhördült. Igen, felhördült. Mert minden épeszű és normális érzékkel rendelkező ember azt érezte, hogy ide már ne tegyék be a lábukat.

Ne tegyék be a transzokat, az LMBTQ-t meg a George Floyd előtti térdepelést, és már megszoktuk, hogy Julius Caesar meg Münchhausen báró fekete, és a matematika, a fizika, a kémia, a zenetörténet, a filozófia, az űrkutatás, a magfizika és a gótikus építészet fekete, de legalább A Gyűrűk Urát ne. Azt hagyják békén. Az egy sziget volt, egy érintetlen zug, mint a történetben a Megye, ahová még Szauron sem tette be a lábát, de ezt minden bizonnyal észrevették azok is, akik azt akarják, hogy a Télapó is homokos és néger legyen, és léptek.

Szóval, amikor először jöttek a képsorok, az ember háborgott, aztán belefáradt ebbe is. Megjegyzem, miért baj az, ha egy északi mitológiában fogant történetben nincsenek feketék? Minden bizonnyal az afrikai népmesékben sincsenek magyar parasztok, és ezen én nem sértődök meg. Sőt bátorítok minden fekete rendezőt, írót, filmest, akárkit, hogy készítsenek történeteket, amikben egyetlen fehér sincs! Nem zavar. Sőt. Akar benne szerepelni a rosseb. A szomszéd unokájának az esküvőjén se akarok részt venni.

Amikor e sorokat írom, aznap mutatják be. Nézek egy előzetest és unom. Kamaszos ugribugri az egész. És ez a jó. Ez menti a Peter Jackson-féle klasszikust. Hogy a nyomába sem érnek. Már nem is az a bajom, hogy Galadrielből megcsinálták a gimi szívtipró kosárlabdázós fiúját, a néger tündék sem érdekelnek, egész egyszerűen igénytelenül néz ki. Érzem, hogy nemcsak ideológiailag, hanem művészileg is torz. Nincs meg benne az a dicsőség, ami az eredetiben. Másodvonalbeli csihi-puhira nem pazarlom az időmet.