Csudai Sándor emlékére
Most találkoztam a megdöbbentő hírrel: meghalt Csudai Sándor fotóriporter, illetve fotóművész. Együtt dolgoztunk a Magyar Hírlapnál, több riportot is készítettünk közösen.
Érdekes ember volt, hosszú utazásaink alatt egyetlen szót sem szólt, de a szakma – mármint a fényképezés – rejtelmeiről szívesen beszélgetett. Egészen megnyílt, amikor a drónok szerepéről kérdeztem a kocsiban, lelkesen vázolta, mi mindent lehet velük csinálni a fotózásban.
Azt mondta, új korszak nyílik a drónok megjelenésével a fényképezésben, és hogy mennyire igaza volt, azt jól bizonyították már akkor azok a felvételek, amelyeket drónokkal készített Budapestről.
Bevállalós kolléga volt, akkor utazott ki a Majdanra, amikor a legkeményebb események zajlottak ott. Nyilván belesodoródott a történések centrumába, mert olyan felvételeket küldött a téren dúló harcról, amelyeket csak ott, kvázi testközelben lehetett elkészíteni.
Harmincnyolc éves volt.
