Curikkolás

Ha futballmérkőzésen a csapatom labdát veszít, én pedig védőként vagyok jelen, egyáltalán nem mindegy, létszámhátrányos helyzetben mit teszek. Ha például hárman hozzák rám a labdát, nem az a célravezető, hogy kitámadok a labdás emberre, hiszen egyszerűen lepasszolja a lasztit, és akkor már a gólvonalig is besétálhatnak.

Ilyenkor hátrálni kezdünk, népiesen szólva curikkolni, vagyis háttal a kapunak visszafelé futunk, hogy időt nyerjünk. Hátha villám csap le az égből, hátha a csatár megbotlik egy fűszálban, az ember bízik a csodában. Létszámhátrányban azért curikkolunk, mert arra a néhány másodpercre szükségünk van, az a néhány másodperc életet menthet.

Az Európai Unió története a folyamatos curikkolással, ezzel az edzői szempontból nem túl szép, rutinszerű eljárással írható le. Ha döntést kell hozni, az uniós szervek inkább hátrálnak, hátha történik valami, közbeszól a Jóisten, vagy ha már az alkotmányba nem írták bele, akkor valamelyik egyenlősítő mágnás, mondjuk, George Soros. Curikkolni persze jó és hasznos, kivéve ha az ember már annyit futott háttal visszafelé, hogy elfelejtette, hogyan kéne előrehaladni.

Az unióban ma senki nem tudja, merre az előre, senki nem vállalja a felelősséget semmiért, és ha dönteni kell, mondjuk, uniós állampolgárok millióinak életéről, akkor is csak hátrálnak, a körülmények kedvező alakulásában bíznak. Olykor pediglen a nagy kijelzőre sandítanak, mikor fújja le a játékvezető a mérkőzést.

Lefújja, nyugi. Nincs messze az idő. Csakhogy addig az európai polgárok belerokkannak a folyamatos curikkolásba.

Most a vakcinaútlevélről hozták azt a bölcs döntést, hogy a kínai és orosz vakcinákkal oltakozott uniós állampolgárokra való kiterjesztésről minden tagállamnak önállóan kell döntenie. Ami – ne tagadjuk – a cinizmus és az impotencia netovábbja. Hiszen az unió nyugati felében úgy fél éve azért alacsony a beoltottság, azért várnak, egyre csak várnak a döntéshozók, mert politikai okokból bojkottálták a keleti vakcinákat. Inkább elnézték, hogy honfitársaik százezrei, milliói félelemben, tehetetlenül vészelik át a legnehezebb hónapokat, vagy konkrétan meghalnak, mint hogy bevásároljanak a kínai, orosz vakcinákból. Curikkolnak ész nélkül, de a létszámhátrányos helyzetet ők maguk alakították ki azzal, hogy eladták a labdát a középpályán.

De a legszebb mégsem ez az egészben. Hanem az a könnyedség, ahogyan a nemzetközi és hazai baloldal ezekben a napokban átlép a saját múltján. Ujhelyi István, Donáth Anna és a többi mintha összebeszélt volna – nyilván össze is beszéltek –, legújabban a nemzeti érdekek védelmezőiként tetszeleg. Ők már tudnak valamit. Tudják, hogy saját határkörben a németek hamarosan bevásárolnak orosz vakcinából, és ha ők bevásárolnak, akkor csatolt részeik, például Ausztria meg a Németországnak eladósodott, német köldökzsinóron táplált déli államok is sorra oltakozni fognak Szputnyikkal. Szerintem nincs messze az idő, amikor a Sinopharmot is kanonizálja a Szent Berlini Inkvizíció. Ennek a folyamatnak az előszelét érzik most a hazai baloldalon, ezért került elő a nemzeti érdekvédelem ügye, ami mellesleg úgy hangzik Ujhelyi és Donáth vérveres ajkairól, mint malactól a gregorián, de részletkérdésekre most rá se hederítsünk. A lényeg az, hogy a curikkolás, az igazodás, a csodavárás ne sérüljön, hogy ne kelljen önálló döntést hozni a hazai szolganépnek. Igaz, nekik lényegük az, ami másnak szégyene: nem is titkolják, hogy mások akaratát, szavait közvetítik. És azok a valakik egytől egyig külföldről avatkoznak a nemzetközi és magyar ügyekbe, ők az igazi hatalom, még akkor is, ha láthatatlanul, a háttérben meghúzódva osztják a verdikteket.

Ha a tisztelt olvasónak annyi a szabad ideje, hogy még DK-közleményeket is van kedve olvasgatni, szerintem visszamenőleg tekintse át az elmúlt fél esztendő termését. Cseppet sem meglepően azt tapasztalja majd, hogy Dobrevné Gyurcsány Ferenc pártja vakcinaügyben már mindent hirdetett, és annak az ellenkezőjét is. Szó szerint hetente változtatják a véleményüket, őket tényleg nem zavarja, hogy összevissza hazudoznak, csak azért, hogy a megbízóik elégedettek legyenek szolgálataikkal. S hogy ne legyünk igazságtalanok a DK-val, mondjuk meg őszintén, hogy az összes baloldali párt, beleértve a Soros-mozgalom parizerzabáló és felcsúti perező szárnyát egyaránt, ugyanezt a következetlen, szánalmas kommunikációt gyakorolja.

Közel az idő, amikor Ujhelyi István felfedezi magában a magyart. A furcsa metamorfózisnak önkéntelenül is szurkol az ember, szeretnénk, ha a szegediek Erős Pistája mostantól nemzeti retorikában utazna. Például mondhatná hittel és meg­győződéssel az alábbiakat: „Nem tagadom, Erdélyi József szép versei mellett Csurka István írói munkássága érintett meg leginkább. Felháborítónak tartom, hogy a nagy drámaíró műveit alig játsszák a hazai színházak, nem viseli utca, közterület a nevét országszerte.” Ilyen karakteres mondatok után pedig jöhetne a politikai üzenet. „Egyébként pedig javaslom az orosz és a kínai vakcina széles körű használatát. Ezek a legjobb hatásfokkal védik az embert, védik a magyart.”

Magyarrá válási folyamatában Donáth Anna jövendő székfoglalóját is megálmodtuk. Anna babaarcú, takaros magyar menyecskeként, rakott szoknyában jelentkezik szólásra munkahelyén, az Európai Parlamentben: „Köszönöm a szót, elnök asszony. Most kaptam a legújabb instrukciókat Gyuri bátyámtól, piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Egy pillanat, hadd rendezzem gondolataimat. Megvan. Szóval, kezdjük azzal, hogy a magyarság nem vér vagy faj, hanem lélek kérdése. Mi, magyar nők és asszonyok, akik nem kérünk a nemzetköziség mákonyából, és büszkén szülünk gyerekeket, hogy családunk és hazánk gyarapodjék, kikérjük magunkat, hogy az orosz és a kínai vakcinák ne lennének olyan jók, mint a nyugatiak. Hát miféle világ felé haladunk, elnök asszony? Itt a végén még engedélyezik, hogy pederaszták fogadjanak örökbe gyerekeket, és ne Isten színe előtt, hanem valami kuplerájban kössenek házasságot. Vagy annak paródiájaként valami hasonlót.”

Van az a pénz, higgyék el.