Egy a természettel
A Logodi utcai, emlékekkel zsúfolt kis lakásban ültünk néhány éve Hertelendy Margit nénivel, Széchenyi Zsigmond özvegyével. Megszólalt a telefon, Margit néni valakivel röviden beszélt, letette. Megint egy Zsiga-rajongó, mondta mosolyogva, ide akar jönni, azt hiszi, ez a lakás valami múzeum. Pedig Zsiga emlékei a könyveiben vannak.
Zsiga-rajongó volt évtizedeken át a fél ország, tizennégy kötetének ötvenkét kiadásából valamelyik példány ott volt majd minden lakásban, valósággal belezuhanva olvastuk a leírásokat az afrikai éjszaka hiénakacagással, oroszlánüvöltéssel megszaggatott csöndjéről, a szerzővel együtt izgultuk végig a hosszú nyomkövetést, és vele együtt csodáltuk a nemes vad gyönyörű trófeáját.
Mert hiszen ez a vadászat: a lehető legközvetlenebb kapcsolat a természettel. Amelynek elválaszthatatlan része a vadászat, mindig is az volt. Ezért aztán az egész emberi civilizációnak is fundamentuma, hiszen a civilizáció sem lehet ellentétes a természet törvényeivel. A modern korban persze a legtöbben már csak a könyvek lapjain élhetjük át a vadászat szépségét és izgalmait. Mondhatnánk, hogy a könyvek mellett a filmeken, de az új, kifordult erkölcs már nem viseli el a vad elejtésének látványát, vadászfilmeket már nem lehet bemutatni, talán a még meglévő régieket sem viselné el a közönség.
Hiszen már lepkegyűjtemények sincsenek, herbáriumot sem csinál senki lepréselt és gondosan fölcímkézett növényekből. A nyugati világ médiája szakadatlanul a természetvédelemről beszél, de közben az új civilizáció hátat fordít a természetnek, mintha valami rajtunk kívül lévő, idegen dolog volna. Azelőtt benne éltünk a természetben, most mellette. Márpedig a vadásznál elkötelezettebb természetvédőt, olyat, aki benne él, keresve sem lehet találni.
A nyugati világnak az évezredes tradíciókkal való szembefordulása immár egységes rendszerré állt össze. Ebben a rendszerben a végletekig hígítva válik köddé a család és az erkölcs fogalma, szabad választássá lesz a női vagy férfi lét, többé nincs szükség nemzetekre, és a jobbá válásra törekvés helyét a vagyok, aki vagyok önhittsége, Isten helyét az ÉN foglalja el. A természet pedig nem lesz más, mint egy rezervátum a városon kívül, amelyhez nincs közünk azon kívül, hogy onnan jön az oxigén és a víz. Ebben a rendszerben a vadászatra az értelmetlen öldöklés bélyege ég rá, torz moralizálással rombolva le azt a kultúrát, amit évtízezredek munkája létrehozott.
Ezért van önmagán túlmutató jelentősége az Egy a természettel címet viselő Vadászati és Természetvédelmi Világkiállításnak, ami nem egyszerűen egy a nemzetközi kiállítások sorában, sokkal inkább válasz a fentiekre.
Természetesen e válaszok nélkül is bőven van rá ok, hogy a hazai vadászat időről időre megmutassa ország-világnak a teljesítményét. Tudjuk jól, hogy a vadgazdálkodás a nemzetgazdaság egyik jelentős ágazata, többezer ember számára a megélhetés forrása, az országnak a kiterjedt vendégvadásztatás révén komoly bevétel, és nem mellesleg évi tízezer tonna vadhús is a konyhákba kerül. Tudjuk továbbá azt is, hogy vadászat nélkül a vadállomány rövid idő alatt elviselhetetlen mértékűre szaporodna, fölennék a termést, és néhány éven belül tömegesen megjelennének a városokban is – ilyenre már eddig is bőven volt példa. Mindez önmagában is elegendő ok a világkiállítás megrendezésére.
Magyarország ezúttal mégis tovább lép, és a látványos eseményt az értékőrzés rendszerébe illeszti, abba a sorba, amelybe a család, a nemzet, a kereszténység, az önazonosság értékei tartoznak. Ahogy a felsoroltak elválaszthatatlan alkotóelemei a hosszú távon működő civilizációnak, ugyanúgy igaz, hogy ez a civilizáció a vadászattal együtt alakult ki, és csak a vadászattal együtt tartható fenn, anélkül egyenes út a katasztrófába.
A grandiózus kiállítás látogatóinak persze nem szükséges mindezt végiggondolniuk. Elég, ha bejárják a XXI. századi színvonalon felújított vásárváros hatalmas pavilonjait, megcsodálják az élő és preparált állatokat, a vadászat történetének kiállítását, a trófeák lenyűgöző gyűjteményét, és ellátogatnak a magyar pavilonba, ahol a leghíresebb magyar vadászok életútjának rövid ismertetésén át, valamennyi itthon vadászható faj preparátumát felvonultató tárlaton ismerhetik meg a hazai vadászat legfontosabb tudnivalóit.
A legjelesebb vadászok sorában természetesen ott van Széchenyi Zsigmond egész alakos szobra, fényképe és rövid életleírása is. Egészen biztos, hogy a kiállítást megnézve sokan lesznek, akik a nagy vadászíró könyveit is újra leveszik a polcról, hogy átéljék az afrikai éjszaka hiénakacagással, oroszlánüvöltéssel megszaggatott csöndjét, a szerzővel együtt izgulják végig a hosszú nyomkövetést, örüljenek a trófeának, és vele együtt váljanak újra eggyé a természettel.
