Mesterházy Attila azonban nem így gondolja. Szerinte a baloldali politikai építkezés, melynek nem egésze, csak része az országgyűlési választás, nem a filmes produkciók logikája szerint megy végbe, még akkor sem, ha a választási kampányban már valóban több a teátrális elem, mint a mély, tartalmi stratégia.

Bajnai Gordon azért szeretné országos közvélemény-kutatás alapján kiválasztatni a közös jelölt szerepére alkalmas személyt, mert a közvélemény-kutatások mai állása szerint kettőjük közül ma még ő a népszerűbb, bár már nem sokáig. Szerinte a sikeres casting úgy néz ki, hogy a primadonna – párdon! – a hőstenor legyen Bajnai Gordon, a tánckart meg alakítsa az MSZP, mert ő is tudja, hogy a közvélemény-kutatások szerint az MSZP sokkal népszerűbb, mint Bajnai kimondhatatlanul hosszú és folyamatosan változó nevű szervezete.

Abban mindketten egyetértenek, hogy fel-felsírnak álmukban, amikor arra gondolnak, hogy kettőjük küzdelméből, amint Bajnai a Népszabadságnak nyilatkozta, Orbán Viktor jön ki győztesként, nevető harmadikként.

Szembetűnő azonban, hogy az idő nem Bajnainak dolgozik, bár a médiatámogatás és az ebből fakadó olvadó, ám még érzékelhető népszerűség mellette van. Mesterházy Attila ezért az időt húzza, ugyanis alighanem tökéletesen látja, hogy a kérdés nem az, ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje egy megnyerhetetlennek ígérkező küzdelemben, hanem hogy ki kap jogot és szükséges támogatást a baloldal parlamenti vezetésére a következő ciklusban.

A parlamenti mandátumok fölötti huzavona célja és lényege tehát nem az, hogy ha az egyik lehet a közös jelölt, akkor a másik csapata mennyi helyet kapjon és fordítva – amiről most a média tudósít –, hanem hogy melyik tábor csapata kerül túlsúlyba a parlamenti ellenzék padsoraiban, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a 2014-től kezdődő négyéves ciklusban, egy 2018-as visszatérésben reménykedve, a baloldalt csak a parlamenti frakció erejével lehet majd újraépíteni.

Ilyen értelemben Bajnai Gordon és az önmagát utcai óriásplakátokon ajánlgató Gyurcsány Ferenc egy már lefutott és őszintén szólva, hatalmasat bukó produkció megkopott címszereplői. Mesterházy azonban nem égette meg magát úgy, mint politikai riválisai, számára, bár nem örvendetes a jobboldal duplázása, pláne minősített többséggel, mégis a reális esély egy új típusú baloldali építkezés vezetésében rejlik.

A helyzet roppant egyszerű. Az országgyűlési választásokon az emberek egy adott politikai erőre szavaznak elsősorban, a jelöltek emberi kvalitásai olyannyira másodlagosak, hogy egy baloldali publicista az 1994-es elsöprő szocialista győzelem idején – amikor egyébként az MSZP nem nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét – vidáman jegyezte meg, még egy széklábat is beszavaztak volna az országgyűlésbe, ha az MSZP színeiben indul. Érthető, de értelmetlen a Bajnai-csoport erőlködése: nem az számít majd, hogy kinek a fényképe lesz a plakátokon, hanem hogy mi az üzenet. Úgy tetszik azonban, hogy ilyen nincs.

A baloldalnak semmiféle társadalmi üzenete nincs azon túl, hogy kormányra akar kerülni. Így marad a casting.

Bencsik András