Egy hét – Operettisták a Felvidéken
Szlávok ugyan éltek a Kárpát-medencében szanaszét, élnek ma is, például a Tiszántúlon is, éljenek boldogan, de ami a Jan Slota és Robert Fico által képviselt elmebajt illeti, arra azt a higgadt választ kellene adnia a magyar kormánynak, hogy bár Magyarország tisztában van azzal, hogy a Felvidéken élő szlovákság nemzetközi segítséggel országot kapott a hajdani Magyar Királyság északi megyéiből, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ott élő őslakos és honalkotó magyarságot szabad korlátozni.
A magyar kormányzatnak világosan értésre kellene adnia, hogy a béke feltétele a kölcsönösség. A mai magyar állam tudomásul vette a nagyhatalmak döntését arra vonatkozólag, hogy a magyarországi szlovákság egy része az állam területének egy részéből önálló országot formáljon, de ennek feltétele az, hogy cserébe a szlovákság tisztelje a tényeket és a történelmet. Következésképpen tisztelje Magyarországot és a magyarságot, mert az az igazság, hogy ha mi nem lennénk, ők meg sem születtek volna. Ez tény. Ami közismert.
Bár hazudni a Felvidéken manapság sokan tudnak. Az a baj, hogy hazudni Budapesten is sokan tudnak. A magyar kormány vékony jégre vitte az ország biztonságát akkor, amikor választási győzelmét az őszödi beszéd tanúsága szerint a hazugságra alapozta, ugyanis ezzel nemcsak a bel-, hanem a külpolitikában is legitimálta azt. A vékony jég újra és újra beszakad. Mint a legutóbb Dunaszerdahelyen. Utána pedig Királyhelmecen, ahol a magyar operettnácik tartottak felvonulást.
Egészséges demokráciát nem rendít meg az operettnácik masírozgatása. Észre sem veszik az emberek, belefér a demokrácia kereteibe. Nyugat-Európában, ahol mélyek és tartósak a polgári demokrácia gyökerei, olykor még az utcai zavargások sem képesek hatással lenni a bel- és külpolitikára. Magyarországon azonban a rendszerváltozási folyamat bizonyos tekintetben reverzibilissé vált: mintha egyszerre zajlana egy elhúzódó vértelen forradalom és vele szemben egy itt-ott kissé véres ellenforradalom (lásd 2006. október 23-át). A visszafordíthatóság nem csak látszólagos, noha a társadalom egyetlen szereplője sem óhajtja a kádári diktatúrát visszahozni, és nem is lenne képes rá. Az ellentmondás mégis érezhető.
A hazugság politikai eszközként való alkalmazása, a „te is tudod, hogy én is tudom, hogy tudod, hogy hazudok, de úgy teszünk, mintha egyikünk se tudna róla” elv a kádári diktatúra legaljasabb társadalmi intézménye volt, amelyet az 1956-os szabadságharc leverését követően, az elszenvedett sokk hatására írt alá a megfélemlített és megrendített társadalom a történelem legsötétebb bűnszövetkezetével, a kommunistákkal. Ez a mocskos gépezet túlélte a rendszerváltozást. Ez tartja fenn a Gyurcsány-kormányt, de ez okozza most a végzetét is, mert a jelek szerint belföldön és külföldön egyre többen ismerik fel, hogy megszálló hatalom hiányában a hazugsággépeket lehet privatizálni.
Kis és nagy hazugok indítják be a maguk vállalkozását, és szaporodó hazugságmalmok őrölnek gyorsuló tempóban gyűlöletet, ostobaságot, agressziót, rágalmat, megfélemlítést és egyebeket. Nem tudjuk, meddig tart ez az állapot, de azt igen, hogy amíg a hazugság kormánya van hatalmon, ez számunkra romlani fog. Az aljas szerződést a társadalom ezért fel fogja mondani. Jó lenne minél előbb, mert az idő nem nekünk dolgozik.
Bencsik András
