Feltehetően ez motiválta a szocialista párt disszidenseit – hogy ezzel a klasszikusan balos szóval éljünk –, akik a csak névleg létező szociáldemokrata pártba menekültek át a totális erkölcstelenség és a dilettantizmussal kevert rosszindulat elől.

Amire tizenhét éven át hiába várt a társadalom, az a jelek szerint bekövetkezni látszik: szétválik, ami nem tartozik össze. A magát baloldalinak nevező, valójában azonban sem elvet, sem erkölcsöt, sem törvényt nem tisztelő újgazdag részvénytársaság a mindeddig néma hallgatásba burkolózó és alázatosan szolgáló baloldalon is elfogadhatatlanná vált. A tizenhat kivonuló szocialista politikus egy csöndes lázadási folyamatot indíthat el, amelynek mentén meghasadhat a baloldal a nómenklatúra burzsoázia tagjaira, és a velük némi baksisért kollaborálókra, illetve azokra, akik számára a baloldaliság sokat emlegetett alapértékei még számítanak valamit.

Gyurcsány Ferenc túlgyőzte magát, s ebben – talán most már ideje erről is szólni – nem kis része volt nagy ellenfelének, Orbán Viktornak, aki a korábbi erőteljes konfrontációval szakítva, az „okos enged, szamár szenved” taktikáját választotta. Orbán visszavonult, és átengedte a terepet Gyurcsánynak. Ez jó döntés volt, mert a hirtelen támadt csöndben kiderült, hogy a Gyurcsány-kormány nemcsak erkölcstelen, alkalmatlan, de ami új információ, erőtlen is. A kormányzati negyed az évezred üzlete lett volna, de a kabinet már képtelen volt áterőltetni. Elbukott az első akadályon az egészségbiztosítási terv is, s bár február elején jöhet egy második forduló, az előjelek Gyurcsányék számára több mint aggasztóak. A szamár egyre látványosabban szenved.

Gyurcsány Ferenc későn ismerte föl a Fidesz elnökének taktikáját, s bár némi késéssel maga is sietve visszahúzódott, azóta szinte alig szerepel a nyilvánosság előtt, egy erős ritmussal lemaradt. Ráadásul rosszul döntött. Orbán kivonulása azért volt jó, mert a ballib média az „Orbánért adunk egy Gyurcsányt” taktikát szerette volna a társadalomba beépíteni, hogy ezzel egalizálja és relativizálja a bűnöket – „azok ott fönt mind lopnak, cseréljük le mindet” –, de mivel Orbán hirtelen eltűnt, a párhuzam üressé vált.

Csak Gyurcsány maradt, akit nem volt kire cserélni, így a társadalmi ellenszenv elsőrendűen az ő személyére koncentrálódott. Gyurcsány alighanem felfogta ezt, mert egy ütemnyi késéssel maga is eltűnt a nyilvánosságból, ám ez az ő esetében azért volt hiba, mert a nyomasztó tempójú elszegényedés következtében a társadalomban növekvő elutasítás így az egész kormányzatra és a koalíciós pártokra kiterjedt.

No win game, mondja erre a művelt angol. Ezt a játszmát már nem lehet megnyerni. Ha Gyurcsány aktivizálja magát, előbb-utóbb elsöpri a lassan totálissá váló népharag. Ha marad a háttérben, a két balliberális kormánypártot utasítja el a társadalom. Az SZDSZ már a partvonalon kívülre került, s ha így megy tovább, az MSZP is megérheti, hogy félnie kell az ötszázalékos küszöbtől.

Eközben az ország eladósodása megállíthatatlanul nő, a gazdaság szinte teljesen leállt, a forintot csak a spekuláció óvja egy erős inflációtól, azaz nincs már semmiféle tartalék egy választás előtti pénzosztásra, sőt egyre nő egy kezelhetetlen válság kirobbanásának esélye. Nincs ember ebben az országban, aki elhitte volna, hogy lesz idő, amikor majd irigyelni fogjuk a román eurót.

Bencsik András