Ha Mrs. Colleen Bradley Bell, az ismeretlen Puszidónia nagyköveteként készülődne mondjuk Washingtonba (és nem Budapestre), és otthoni meghallgatásán a nagy nyilvánosság előtt olyanokat mondana, hogy „a szélsőséges pártok megerősödése az USA-ban külön aggodalomra ad okot, ezért ha megerősítenek, akkor a tolerancia védelme és előmozdítása lesz prioritásaim egyike” – akkor valószínűleg be sem engednék az országba, mert egy nagykövetnek semmi köze a fogadó nemzet belügyeihez.

Nem javasolnák neki azt sem, hogy olyan kijelentéseket tegyen, miszerint Puszidónia az elmúlt két évben többször is nyíltan hangot adott aggályának az amerikai fékek és az ellensúlyok állapotával és több intézmény függetlenségével kapcsolatban. Az amerikai külügy minden bizonnyal azt javasolná a puszidóniai kormánynak, hogy olyan nagykövetet küldjön, aki nem mond ilyeneket. És igazuk volna.

Magyarország azonban sajnos nincs ebben a helyzetben. Nekünk tűrnünk kell, hogy a világ legnagyobb hadseregével rendelkező testvéri Amerika már megint olyan nagykövetet küldjön ide, aki egy kukkot sem tud magyarul, de csípőből elítél bennünket. Aki minket bennszülötteknek lát, kik képtelenek felnőni arra a demokratikus minőségre, amivel Amerika népe rendelkezik, melynek elnöke a minap már a demokrácia kilimandzsárói magasságába érkezett, midőn közölte: „mint ahogy azt alaposan feltárták, gyerekként én is szívtam füvet. Szerintem ez egy olyan rossz szokás és bűn is egyben, amely nem különbözik nagyban a cigarettától, amelyet ifjúkoromtól felnőtt életem nagy részén át szívtam. Nem hiszem, hogy a marihuána veszélyesebb lenne, mint az alkohol.”

Mi viszont itt, az öreg földrész keleti felén ezt egészen másképpen hisszük – hála a magyarok istenének. Szóval, az a helyzet, mintha szerepcsere történt volna, mintha a csúfos véget érő Szovjetunió szerepét kezdené átvenni Amerika. Nem nagykövetet, hanem gőgösen magabiztos helytartót, instruktort, komisszárt küld az alávetett országba, akinek nem az a dolga, hogy a rabszolganép csip-csup gondolatait közvetítse a birodalmi központba, hanem hogy a birodalom teljes súlyával kényszerítse e primitív népet az előírt életmódra: „fékek, ellensúlyok és marihuána”.

Ehhez képest Oroszország a tolerancia hazája. Ami rosszat a szovjet-oroszokról el lehetett mondani, az elhangzott az elmúlt évtizedekben. És? Megkötötték velünk az évszázad üzletét a paksi atomerőmű bővítéséről, melynek köszönhetően Magyarország energetikai függősége egy fél évszázadra megszűnik. Pu­tyin elnök egy szóval nem kifogásolta a magyar belpolitikai viszonyokat, pedig Oroszország még mindig a világ második nagyhatalma, s a tendenciákat látva könnyen lehet, hogy egy évszázadon belül elsőségét is visszaszerzi.

A fékek és ellensúlyok rendszerének alkalmazása amúgy benne van a magyar közgondolkodásban. Utoljára az erdélyi fejedelmek alkalmazták nagyszerűen az osztrák és a török nagyhatalmak között. Úgy tűnik, ma sincs másképp: az erősödő orosz kapcsolattal Magyarország mozgási szabadsága ismét növekedni fog. Ez persze nem tetszik mindenkinek, de hát Schulhof Izsák is elsiratta a Budáról kivert török megszállókat, mert neki momentán velük volt jobb.

A magyar politika egyensúlyozó képessége fontos a számunkra, melynek támogatására alighanem hamarosan újabb Békemenetet kell tartanunk. Március 29., a választások hétvégéje előtti szombat például ideális időpontnak látszik.

Bencsik András