Mellesleg Grúzia pár ezer éve már Európa peremén fekszik, ugyanis Európa keleti határa az Urál hegység, melyhez képest Grúzia még éppen innen van. És akkor talán a lényeg: „hű és jó szövetségese lett az Egyesült Államoknak”. Szóval erről van szó. Szép ez a kifejezés: „hű és jó szövetséges”. Majdnem olyan, mint „az utolsó csatlós”. És van is benne valami: a túloldal ugyanúgy, pont annyira nem értékeli, hogy szétbombázza éppen. Párhuzamok derengenek föl. Amikor Oroszország volt lendületben, s még „Szovjet” Uniónak hívták, „felszabadításnak” nevezték azt a folyamatot, midőn véres agresszióval, bombázással, az adott nép letiprásával és egy tőle idegen államforma rákényszerítésével, a megszállókkal lojális kollaboráns elit nyakára ültetésével, koncepciós perekkel és egyéb szörnyűségekkel csatolták a nyomorult népet a „szabad köztársaságok” boldog közösségébe. Később Észak-Amerika egyesült államai vették vállukra a Nagy Impérium megvalósításának terhét.

Ettől kezdve „demokratizálásnak” nevezték ugyanezt a folyamatot, ami pontosan olyan véres, könyörtelen és totális megszállást eredményezett, mint az előző, a „felszabadítás”. Erről Afganisztán és Irak népei tudnának beszélni, ha kérdeznék őket, de az is a játékszabályhoz tartozik, hogy a leigázott nemzeteket „bűnös népeknek” nevezik, és erre hivatkozással velük fizettetik meg – közvetve vagy közvetlenül – a megszállás eddigi és ezután várható költségeit.

Van még az úgynevezett „forradalom exportja”, midőn a terjeszkedő birodalom a rivális nagyhatalmak közvetlen szomszédságában tüzel fel kis nyomorgó népeket, többnyire e célra speciálisan kiképzett ügynökei bevetésével, akik a buta és gond nélkül becsapható tömegeket – lásd őszödi tanúvallomás – fellázítják, az előző rendszert megbuktatják és úgynevezett bábköztársaságokat hoznak létre (Kuba). Az export célja az, hogy a rivális nagyhatalom egy kicsit ideges legyen és ne érezze magát biztonságban. Ugyanezt ma a „demokrácia exportjának” nevezik (Ukrajna, Grúzia).

Aztán vannak az úgynevezett speciális esetek, mint például a „baráti országok”, kik alatt azokat kell érteni, akik ugyan nem feküdtek be „nekünk”, de jó lenne, ha befeküdnének, amire őszintén szólva halovány az esély. Azelőtt számos afrikai ország volt ilyen, jöttek is hozzánk a „néger elvtársak” tapasztalatcserére. Most is vannak ilyenek (Törökország), de nem szeretnék senkinek tippeket adni, hátha a Nagy Testvér figyel minket.

És vannak végül a galád országok. Ezek régen Bécstől nyugatra voltak találhatók. Most Jeruzsálemtől keletre. A galád országok azelőtt az imperialisták, most a terroristák szekerét tolják. Céljuk változatlan, a fellazítás: akkor a népi, most a liberális demokráciák fellazítása. Az emberarcú Kaukázus messze van, innen sem segíteni, sem tanácsot adni nem lehet. De magunknak volna egy javaslatom: olvasgassuk Erdély történetét. Meg újra egy kis Marxot.

Bencsik András