Lapzártakor még nem készült arra, hogy benyújtsa lemondását, de az történelmi tény, hogy egyre többször foglalkozik e lehetőséggel, minek következtében nem téved nagyot, aki Gyurcsány úr legújabb sürgölődéseiben, ahogy minden olyan dologgal foglalkozik, ami nem jó semmire, de a lázas cselekvés látszatát kelti, szóval jól gondolja, aki azt véli, hogy a baloldali körökben csak Fleto néven emlegetett politikus valójában saját menekülésének bárkáját ácsolgatja éppen.

Valami van a levegőben. Például lassan elfogy a horda. Ha minden jól megy, s az ügyészség és a rendőrség megfelelő irodáit az angyali tisztaság és tisztesség levegője tartósan szállja meg, ami kétségtelenül csak kissé valószínű, de mégsem lehetetlen, akkor valóban megérhetjük, hogy néhány pesti kerületi önkormányzat ballib képviselőit, úgy ahogy vannak, bilincsbe verve viszik el. Megy velük pár polgármester is, hogy legyen odabent miről beszélgetniük.

Nem mellékesen egyúttal esély nyílik az arcátlanul elprivatizált – ellopott – fővárosi ingatlanok visszaperlésére, de ami ennél ezerszer fontosabb, a hazudozásba, aljasságba, erkölcstelenségbe lassan belefáradó állampolgár felsóhajthat, hogy talán mégis véget ér ez az iszonyú állapot, talán eljön végre a valódi, a teljes rendszerváltozás, amit jó okkal egyre többen felszabadulásként emlegetnek, méghozzá a szó egyetlen lehetséges értelmében.

Húsz évvel ezelőtt megbukott ugyan a szocializmus, de arról valahogy elfelejtettek a gyanútlan népnek szólni, hogy a kapitalizmus valamiért elmulasztott győzni. Kimentek a tankok, bejöttek helyettük a bankok és kész. Az igazságosság és jóvátétel, a büntetés, illetve jutalmazás katarzisa elmaradt. Az elnyomó gépezet a helyén maradt, és a megváltozott körülmények között a régi kíméletlenséggel és könyörtelenséggel működött tovább.

Húsz év után pontosan olyan mély válságba sodorta a társadalmat, mint a második világháborút követő hatalomszerzése után húsz évvel. Akkor új gazdasági mechanizmusnak hazudta az elnyomó gépezet az államkölcsönökből finanszírozott túlélési programját, most reformnak és új nemzeti csúcsnak nevezi.

Az állampolgárok többsége azonban ugyanúgy szenved. Abban sincs változás, hogy bár egyre reménytelenebb a helyzetük, kitartanak, mert érzik, hogy valami van a levegőben. Talán megtörik végleg a pokoli varázs, talán felszabadulhat az egyén a szellemi-lelki elnyomás és fosztogatás igája alól. A társadalom 1956 óta folyamatosan tanul. Megtanulta például, hogy az utca veszélyes, mert vagy rendőrök, vagy megélhetési bűnözők támadnak rá, ezért a választások alkalmával a szavazati jog titkosságába kapaszkodva cselekszik. Ne haragudjunk rá azért, mert olykor itt is megtévesztették. Nem könnyű tisztának lenni.

Ne azt lássuk a pesti Ferencvárosban vagy Fóton, hogy ezúttal kevesen mentek el, hanem azt, hogy elegen. A polgár nem adta fel reményeit. Készül a sorsdöntő ütközetekre. Felnőtt lett. Mostantól úgy is kell vele beszélni.

Bencsik András