Egy unalmas disztópiáról

Elöl megy Tordai Bence, mögötte egy tábla: EZ EGY UNALMAS DISZTÓPIA. Ezt tekinthetjük akár a felvonuló tömeg önvallomásának is. Disztópia annyit tesz: valami rossz, ronda elképzelés a jövőről. A budapesti homoszexuálisok „büszke” menete mondja ezt talán épp saját magáról. Unalmas és ronda jövőképet látnak maguk előtt. Amikor a tükörbe néznek.

Ez volt az úgynevezett „Pride” Pesten. Miért érdekes ez nekünk? Nem érdekes, de tanulságos.

Az embernek valahogy eszébe jut a régi vicc a hetvenes évekből, amikor már lehetett a rendszer hülyeségén röhögni, mert az egykori ávósok is velünk röhögtek.

Azt mondja. Kohn bácsi bemegy Kádár Jánoshoz. Kádár elvtárs, én kivándorlok Izraelbe. Na de Kohn elvtárs, te régi kommunista vagy, velünk voltál a nehéz időkben, büszkék vagyunk rád, ne hagyj itt minket! Hiába, Kohn bácsi csak köti az ebet a karóhoz, hogy kivándorol. Végül Kádár megkérdezi: de miért akarsz kivándorolni? Hát nézd, Kádár elvtárs. Pár évvel ezelőtt még üldözték a b…ikat. Aztán jött egy időszak, amikor erről nem illett beszélni, mostanában meg azt hallom, türelmet kell gyakorolni irányukban. Én nem várom meg, amíg kötelező lesz…

Hahaha. Régi szép idők, amikor még ilyen vicceket lehetett mesélni. Manapság egy ilyenért könnyen megütheti a bokáját az ember. Még az is lehet, hogy e sorok olvasója is magyarázkodni kényszerül. Becsönget az LMBTQ… oszt mi lesz?

Menjünk is tovább. Egy újabb színpompás idézet egy újabb vidám tábláról, ami a felvonulás forgatagában bukkant elő: „I don’t care if ur Str8, I just don’t wanna see it!” Szabad fordításban: „Nem érdekel, ha heteró vagy, csak nem akarom látni!” A heteró ebben a szövegösszefüggésben azt az embert jelenti, aki a másik nemhez vonzódik. Nem az az érdekes, hogy a tábla hordozója is egy ilyen heterószerelemnek köszönheti a létét, hanem a vidám szövegben lappangó fenyegetés: „Nem akarlak látni!” Ugye, Kohn bácsi?

Tovább is van, mondjam még? A homoszexuálisok szeretik önmaguk igazolására felemlegetni azon köztiszteletben álló személyeket, költőket, akiket annak tartanak. Mintha ez bármit is számítana. Nem biztos, hogy e jeles személyek – ha élnének – örülnének ennek. Így járt a magyar költészet egyik különleges fényű csillaga, a katolikus Pilinszky János is, akit hiperérzékenysége és emberi tisztasága csodálatos szépségű versekkel áldott meg. Pilinszky költészete messze túlmutat a földi gyarlóságokon, sőt éppen attól csodálatos, ahogy a Mindenhatótól kér áldást és bocsánatot.

És akkor felbukkan egy táblán egy idézet, ami olyan, mint valami ormótlan, primitív szóvicc. Idézem: „Csak jóság van, és nincsenek nemek. (Pilinszky János)” Az eredeti versből nem derül ki egyértelműen, Pilinszky mire gondolt, arra-e, hogy csak igenek vannak, vagy arra, hogy a kétpólusú világban lehetséges pólus nélkül is élni. Nem tudjuk. De válaszoljunk a felvonulóknak Pilinszkyvel:

„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam. / Halandóból így lettem halhatatlan.” A kozmikus elfogadás jóságát és szépségét hirdeti Pilinszky János. És ezt akkor is alázattal kell fogadni, ha valaki szembefordul Isten teremtett világának törvényeivel.

Mert van valami, ami örökké igaz: csak azok kaptak jogot a létezésre, akiket Isten szent törvényei szerint nemzettek és hoztak a világra. Ezért áldottak és védelmezendők a gyermekek. Tisztelet a heteróknak!