Hirdetés

„A leghihetetlenebb dolog az volt, hogy nemcsak elfordultam, hanem pontosan a megfelelő időben és a megfelelő mértékben” – mondta Donald Trump múlt vasárnap délután a 757-es repülőgépe fedélzetén tartott beszédében, amikor Milwaukee-ba repült éppen a republikánus jelölőgyűlés kezdetére. „Ha csak félig fordulok, az agyam hátsó részét találja el. És mivel a tábla magasan volt, felfelé néztem. Annak az esélye, hogy tökéletesen forduljak, valószínűleg egytized százalék volt, úgyhogy nem kellene itt lennem…”

Folytassuk a feltételezéseket: ha nem húszéves csupán a merénylő, hanem idősebb, és képzett lövész – ami Amerikában nem nagy dolog –, akkor valószínűleg higgadtabban vár a megfelelő pillanatra… De ha nem folyt volna permanens uszítás Donald Trump ellen az észak-amerikai médiában, akkor valószínűleg ennek a húszéves fickónak meg sem fordul a fejében, hogy meg kéne ölnie Trumpot…

A verbális gyilkolás és a hazudozás napi rutinná vált a globális fősodrú médiában itt, Európában éppen úgy, ahogy odaát a tengerentúlon. Mellbevágó a tény, hogy már a második olyan államférfi ellen követtek el a gyilkosság szándékával merényletet, aki határozottan ellenzi a bontakozó harmadik világháborút, és kiáll a békéért. Robert Fico után Donald Trump. Úgy fest, a Mindenható egyelőre a béke pártján áll, mert a puszta szerencse nem lett volna elég, hogy a két meglőtt politikus életben maradjon. Kellett még valami, valami olyan misztikus erő, ami túl van a hétköznapi dolgokon.

Orbán Viktor is célkeresztbe került. Egy internetes oldalon néhány briganti sietve szavazást kezdeményezett, hogy vajon mikor kerül sorra a magyar miniszterelnök… és voltak, akik vidáman részt is vettek a szavazásban. A merényletek előtt ez csak gusztustalan tréfa lett volna, most már azonban többről van szó. Beérett a sárkányfog-vetemény. A vég nélküli hazudozás és uszítás olyan légkört teremtett a jelek szerint az egész világban, ami mély rémülettel tölti el a józan embereket.

Korábban írtuk

A Nagy Ukrajnai Hazugság sulykolásával – hogy ugyanis az orosz agresszió miatt kell Ukrajnát pokollá tenni, és azért kell mielőbb megelőző csapást mérni az oroszokra, mert Ukrajna legyőzése után megtámadnák Európát és így tovább – az emberek agyába és lelkébe sikeresen becsöpögtették a háború és a gyűlölet mérgét. És mivel a tömegmédia korában a már jó ideje elbutított tömeget könnyű manipulálni, a tömeg ösztönösen gyűlölni kezdi azokat, akik szembefordulnak a manipulációval és mást mondanak, mert ez neki kényelmetlen.

Azt mondják például: béke. Azt mondják: le kéne ülni minden érintettnek a tárgyalóasztalhoz. Azt mondják: megértésre és együttműködésre kell törekedni, nem kirekesztésre. Azt mondják: a rögeszmés teóriák helyett a természet változásainak megértésére kell törekedni. A tömeg nem ért semmit és vicsorog: Putyin kutyái vagytok! A hazugságok már megismerhetetlenné tették a világot, az átlagember pedig csak azt látja, hogy valakik másképp beszélnek, mást mondanak, mint ő, és ez idegesíti. Tudományosan szólva frusztrálja őt.

Ha a frusztrációhoz sikerül lőfegyvert párosítani, akkor minden együtt van a merénylethez. Akkor az eltérő vélemény elhallgattatható, és végre lehet boldogan hallelujázni a Hadisten oltára előtt, mielőtt az emberi civilizáció belemasírozik a nukleáris pokol legmélyebb szakadékába. Soha még nem volt ilyen életbevágó súlya és jelentősége az értelmes és józan, őszinte beszédnek.