A körcsarnokban tartott előadás, melynek gördülékenységét elegánsan segítette elő a két kérdező, Kudlik Júlia és Rákay Philip, tehát tulajdonképpen visszatérés volt Orbán igazi énjéhez. Így érthető, hogy miért vállalták a szervezők a különleges, majdnem megoldhatatlan helyzetet, amikor a szónok egy amfiteátrum kellős közepén bármerre fordul, a többségnek szükségképpen háttal beszél.

Mindenki másnál ez a rendezés balul ütött volna ki, ám Orbán Viktornál éppen hogy előnyösnek bizonyult – ezért aligha várható, hogy más megpróbálja -, ugyanis az elmúlt években Orbán olyan hihetetlenül kemény és szívós munkával építette föl azt a gigantikus társadalmi gépezetet, amelyet éppen itt és éppen most mozgásba hozott, hogy a belőle fölszabaduló energia elviselhetetlen lett volna, ha nem járkál föl és alá, ha nem fordul körbe, ha nem beszél szinte egyszerre mindenkihez a teremben, nem szólva a televíziók nézőiről.

Ez a produkció, amelynek jelentését és jelentőségét a sajtóvisszhangok alapján egészen egyszerűen nem fogták föl a politikai riválisok és elemzők, azonban a legkevésbé volt stiláris kérdés, hogy ugyanis mely angolszász médiazseni találmányát honosították ide, de nem tekinthető a szó klasszikus értelmében évértékelő beszédnek sem. Évértékelést a volt miniszterelnök már tartott néhányat, többnyire előre megírt szöveget olvasva föl.

Jegyzetei most is voltak Orbán Viktornak, melyekbe a legcsekélyebb elfogódottság nélkül bele-belenézett, de az előadás alapját nem ez, nem is a feszesen pontos forgatókönyv adta, hanem az a tény, hogy a három és fél éves szervezőmunka befejeződött, a gépezet működőképes, és az alkotó úgy vélte, eljött az ideje, hogy megindítsa.

Elkezdődött. Természetesen a kampány. Amely ellentétben a mintának idézett angolszász kampányokkal, sokkal inkább érdemi lesz, mint verbális. Orbán Viktor három és fél éven át csitította a polgári-keresztény ellenzéket, hogy nyugalom, még nem jött el az idő, de tartotta ugyanakkor bennük a lelket, mert amikor eljön az ideje – amint most el is jött – szükség lesz arra az erkölcsi alapú hevületre, amelynek segítségével már nemcsak a polgárságot, de az egész társadalmat mozgásba kell hozni.

A faluparlamentek azért lesznek egészen bizonyosan hatásosak és sikeresek, mert a lelkesedésből, hűségből és állóképességből nagyszerűen vizsgázó polgári körök szolgálnak hozzájuk keretül, mint ahogy a nemzeti konzultáció sorozatának eszméje is azért lesz több jól hangzó szlogennél, mert a tízezer polgári kör képes lesz ezeknek a megbeszéléseknek teret és tartalmat adni.

Éppen ezért értelmetlen az ámokfutását remélhetően mielőbb bevégző Gyurcsány Ferenc abszurd monológját és Orbán Viktor pártelnök kampányindító előadását összevetni. Az előbbi jelentéktelen, ostoba és felszínes volt, bár bizonyára az is tetszett sokaknak. Orbán Viktor esetében azonban tökéletesen fölösleges azt vizsgálgatni, hogy a másikéhoz képest többnek vagy kevesebbnek tetszett, ez a beszéd ugyanis elsősorban a nemzeti polgársághoz szólt.

Sok szép és felemelő, de csitítgató és megnyugtató beszéd után most elhangzott a felszólítás, fel kell készülni a kampányra, hogy a kormányváltás legkésőbb – ezt a szót Orbán nem véletlenül megismételte -, legkésőbb 2006-ban Magyarország érdekében megtörténjék.

A harc tehát megkezdődött, s ennek megfelelően fölöslegessé vált a cizellált beszédstílus is. Eljött az okos, mélyen átgondolt, de mégis eleven mondatok ideje. A gazdák páratlanul hatalmas felvonulása a sűrű havazásban az ország minden tájáról, mintha ennek az új, merész és célratörő korszaknak lett volna a nyitánya. Az biztos, hogy a faluparlamentekben ezt követően lesz kiknek és miről beszélni.

A Gyurcsány-kormány megbukott, bár valószínűleg megpróbál még egy ideig úgy tenni, mintha nem tudna róla. Az arab terroristákról poénkodó funkci-milliárdos egyre szánalmasabb figurája a politikai közéletnek, a hűséges média még egy ideig fékezni próbálja zuhanását, de ha megérzi a működésbe lendült Gépezet erejét, egészen bizonyos, hogy még időben az erősebbik oldalára áll. Hölgyeim és uraim, erre vártunk.