Hirdetés

Amerikában mint minden más, az államelnökség is eladó, logikus módon annak, aki a legjobb ajánlatot teszi, vagyis a legtöbbet költ a megszerzésére. A nagy adományozók mindig is jelentős befolyást gyakoroltak az amerikai politikára, de az elmúlt 14 évben szó szerint királycsinálókká váltak, miután 2010-ben a legfelsőbb bíróság republikánus bírái úgy döntöttek, hogy a vállalatokat is megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, és mivel a pénz a véleménynyilvánítás egyik formája, így nem lehet korlátozni a kampányadományok összegét.

Ezzel kinyitották Pandóra szelencéjét. Míg a 2008-as elnökválasztás során a demokraták és a republikánusok még csak 144 millió dollárt fordítottak a kampányra, addig a 2020-ason a százszorosát (!), 14,4 milliárd dollárt. Elsőként Sheldon Adelson Las Vegas-i kaszinómágnás ismerte fel ezt az üzleti lehetőséget, és élete utolsó évtizedében félmilliárd dollárt költött politikusok támogatására, vagyis korrumpálására. Az a hajlandósága, hogy addig soha nem látott összegű pénzzel támogasson egy jelöltet, szinte egyik napról a másikra a republikánus párt meghatározó alakjává tette. Adelson soha nem rejtette véka alá elégedettségét, hogy ilyen pozícióba került. Így jöttek létre az „Adelson-előválasztások”, és a 2016-os választás előtt nem kevesebb mint 17 potenciális elnökjelölt zarándokolt el Las Vegasba, hogy az önbecsülését otthon hagyva, kampányfinanszírozásért kuncsorogjon nála. A The New York Times feltárta, hogy 2016-ban, miután Trump megnyerte a republikánus előválasztást, de támogatók nélkül találta magát Hillary Clintonnal szemben, Adelson alkut ajánlott neki: húszmilliót cserébe azért, hogy megválasztása esetén az USA izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át. Végül Adelson összesen 90 millió dollárt fizetett Trumpnak, a nagykövetséget (Trump tanácsadóinak tanácsa ellenére) Jeruzsálembe költöztették, Adelson pedig Trump legbefolyásosabb adományozója lett.

Az Egyesült Államok úgy tesz, mintha demokrácia volna. Elnökének elméletileg hatalmában állna elvágni az Izraelnek nyújtott segélyeket és megállítani a bosszúhadjáratot Gázában. Ha ez lenne a helyzet, akkor a szavazóknak – akik az egy éve tartó népirtás során végig támogatták az azonnali és tartós tűzszünetet (Voters want the US to call for a permanent ceasefire in Gaza, dataforprogress.org, 2023.12, 05.) – ki kellene rúgniuk Joe Biden és Kamala Harris népirtást patronáló rezsimjét, és népirtásellenes elnököt kellene választaniuk. A tömegmédia agykontrollja azonban a legtöbb amerikait meggyőzte arról, hogy csak két választás van: a népirtás cinkosa, Kamala Harris vagy a potenciálisan még vérszomjasabb Donald Trump.

Most a támogatóik azon vitatkoznak, hogy melyikük lenne a „békeelnök”. Harris hívei rámutatnak, hogy Trump egy vakmerő, felelőtlen, tudatlan, veszettül népirtó mániákus, aki sürgette Izraelt, hogy „fejezze be a munkát” Gázában. Azt állítják, hogy Harris, Bidennel ellentétben, felhasználhatja az amerikai befolyást, hogy megállítsa Netanjahu ámokfutását. Trump támogatói pedig azzal érvelnek, hogy Harris bűnrészes mind a gázai népirtásban, mind az Egyesült Államok által gyártott háborúban Oroszország ellen Ukrajnán keresztül. Ragaszkodnak hozzá, hogy Trump hajlandósága arra, hogy szembeszálljon a mélyállam konszenzusával és személyes diplomácián alapuló merész lépéseket tegyen, több reményt kínál, mint Harris hagyományos megközelítése, amely nyilvánvalóan nem működik. Ugyanakkor viszont a gázai népirtás elvakult ösztönzőjeként Miriam Adelson, Sheldon özvegye százmillió dollárt adott Trumpnak, az pedig cserébe megígérte, hogy támogatni fogja Izraelt Ciszjordánia annektálásában.

Korábban írtuk

Trump győzelme tehát még radikálisabban konfrontálhatja az Egyesült Államokat és Izraelt az egész világgal, különösen Nyugat-Ázsiával és a muszlim országokkal. Mivel a republikánusok, beleértve Trumpot is, veszettül Izrael-pártiak, a demokrata elit azt feltételezi, hogy a népirtásellenes szavazóknak nincs más választásuk, mint Harris támogatása.

Azok, akik szerint nem számít, hogy ki az elnök, azzal érvelnek, hogy az amerikai birodalmi politikát egy állandó mélyállam diktálja, amelyben a mindenkori elnök pusztán kirakatként szolgál. Ebből a szempontból Izrael nemcsak a választási kampány anyagi ellenőrzésével alakítja az Egyesült Államok közel-keleti politikáját, mivel Izrael-barát zsidók biztosítják az összes kenőpénz, más néven a „kampány-hozzájárulások” közel felét, hanem azzal is, hogy ügynökeit a mélyállam legmagasabb szintjeire helyezte. A szavazáson való részvétel ellen szól a választások integritásának problémája is. Csak a lakosság 44 és a republikánusok alig 22 százaléka hiszi azt, hogy szavazataikat igazságosan fogják megszámolni. (How America lost trust in elections – and why that matters, csmonitor.com, 2024.04.12.) Bár az ilyen hiedelmeket a fősodrú média elítélendő eretnekségként kezeli, a történészek tudják, hogy megalapozottak.

Mivel a mostani választás várhatóan rendkívül szoros lesz, valószínűnek tűnik, hogy az elnököt nem megválasztják, hanem kiválasztják, és a szavazógép-vállalatokat birtokló oligarchiák fogják elvégezni a szelektálást. Tehát kit választanak? Történelmileg a számítógépes szavazatcsaló oligarchák a republikánusok felé hajlottak, és mivel Trump a szervezett bűnözés favorizált jelöltje, és az ottani felső pénzügyi köröket cionisták uralják, valószínűnek tűnik, hogy a győztes az a jelölt lesz, akiről a liberális média azt mondja, hogy véget vet az általunk ismert világnak.

Kérdés, hogy a demokraták annak ellenére, hogy tisztelik a mélyállamot, képesek lesznek-e felülmúlni Trumpot abban, hogy életben tartsák Samu bácsi haldokló birodalmát. Végső soron bármelyik jelöltre szavazni ebben a hamis „kiválasztásban” megrögzött idiotizmus. A haldokló amerikai birodalom nem demokrácia, hanem oligarchia, amelynek csak a háború számít. Trump győzelme közvetlen háborút jelent Iránnal és Kínával. Harris győzelme közvetlen háborút jelent Oroszországgal és Észak-Koreával. Trump és Harris nagyjából mindent illusztrál, ami rossz Amerikában és Amerikával. Az, hogy látszólag ők ketten a „legjobb kínálat” Amerika 335 milliós népességéből, egyszerre nevetséges és félelmetes.