Napjaink világa tele van hazug gondolatokkal. Mintha levegőnek álcázva magukat arra várnának, hogy valaki belélegezze és saját részévé tegye őket, hogy elfoglalva a „gazdatestet”, azon megkapaszkodva utat találjanak maguknak az örökkévalóságba. Nevezzük a hazug, élősködő gondolatokat az egyszerűség kedvéért ideológiáknak. Az ideológia csak az emberek élete árán képes fennmaradni. Maga alá kell gyűrnie az életet, mivel önmagában, önmagától nem működik. Ezért talán nem is az ember a hiba forrása, hanem az a „valami”, ami őt megszállja…

Hirdetés

Az ideológiák ellen vívott harc évszázadok óta tart, és napjaink eseményeit figyelve nem nehéz megállapítani, hogy a helyzet egyre elkeserítőbb. Meglepődni ugyan nem kell rajta, hiszen az emberiség története – legalábbis konzervatív szemszögből – alapvetően nem a fény, hanem a sötétség növekedésével írható le, ennek ellenére minden korban fellelhetők azok az emberek, akik e rossz gondolatok, e hazugságok ellen vívnak élet-halál harcot. Hogy néz ki ez a harc, és mik az eddigi tanulságok?

A legfontosabb tanulság talán az, hogy az elmúlt évszázadokban a hamis ideológiák által vezérelt emberek száma drámaian megnőtt, az utóbbi száz év fejleményeit figyelve pedig azt sem túlzás kijelenteni, hogy ez a tömeg egyre agresszívabb. Ebből azonban az is következik, hogy az „ellenállás” valami lényeges dolgot nem ért az ideológia természetét illetően, következésképpen nem jó eszközökhöz nyúl az ellene folytatott harcban.

Ennek egyik lehetséges oka, hogy a harctér ma már a politika területére helyeződött át. Minden világnézeti harc a politikában manifesztálódik, ami egyrészről teljesen érthető és történetileg indokolható, másrészről rendkívül szűk (és rossz) mezsgyére tereli a világnézeti vitát. A politikában ugyanis arra szorítkoznak a szereplők – most főként a konzervatívakra gondolok –, hogy az ideológia által „elfoglalt” személyt, cselekedetet, tehát a „gazdatestet” támadják. Az ideológia terjesztőinek, szószólóinak, hírvivőinek – akik akár pénzért, akár ostobaságból terjesztik a hazug eszméket – óriási felelősségük van, főként saját életükre nézve. Őket mint egyedi, konkrét „jelenségeket” támadni azonban nem célravezető és nem is hatékony. Miért van ez így?

Körülbelül a XIV. századig a legtöbb gondolkodó (Platón, Porphüriosz, Petrus Abaelardus, Aquinói Szent Tamás stb.) számára természetes volt, amit mi már réges-rég nem értünk: az egyetemes fogalom (univerzálé) előbb van, mint maga a(z egyedi) dolog. Anélkül, hogy belemennénk a filozófia eme legalapvetőbb problémájába, muszáj leszögezni: ez a kiindulási pont. De miért is olyan fontos ez, és miért olyan nagy baj e tudás elvesztése?

Amióta nem értjük, hogy a konkrét, egyedi jelenségeknek előfeltétele, hogy előbb létezzen az absztrakt, egyetemes kategória, azóta teljesen rossz irányból közelítünk meg mindent, ami bennünket körülvesz, tehát a reális világ jelenségeit, eseményeit. A konkrét, egyedi dolgokat vizsgáljuk ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni a magasabb összefüggéseket, amelyekből életünk minden anomáliája származik. Egy egyszerű példával élve, a politikával foglalkozunk a filozófia (vallás) helyett. Pedig minden harc, végső soron minden háború itt dőlt el, és itt is fog eldőlni, az univerzálék szintjén.

Az egyetemes fogalmak elcsalása már sok-sok évszázaddal ezelőtt megkezdődött, de valójában a felvilágosodással köszöntött be az aranykora. A felvilágosodás nagyjai már nem értették a világot és az életet a maga transzcendens teljességében, lévén, hogy hátat fordítottak a Törvénynek. Ennek ellenére még ők is világosan látták – vagy rendkívüli intuícióval ráéreztek –, hogy az egyetemes fogalmak ellen kell hadjáratot indítani, mert ha metafizikai síkon lerombolják, hazugságokkal helyettesítik az életünket tartó oszlopokat, akkor az egyedi, konkrét dolgokba is automatikusan behatol az egyetemes hazugság. Ehhez még csak különösebb energiabefektetésre sem volt szükségük. Gondoljunk csak bele egy másodpercre, hogy körülbelül hányan olvashatták megjelenésük idején A tiszta ész kritikáját (Kant), A szellem fenomenológiáját (Hegel) vagy akár A német ideológiát (Marx–Engels)? Erre statisztikai adatok nincsenek, ennek ellenére el tudjuk képzelni, hogy az akkori viszonyok között e művek hány emberhez juthattak el… meglepően alacsony lehet a létszám!

Nagyon nehéz és ijesztő belegondolni, de a valóság az, hogy egyetlen ember kényszerneurózisa is képes sötétségbe borítani egy egész civilizációt (erre a XX. században is több, kis híján Európa teljes pusztulását okozó példát láthattunk). Éppen ezért azoknak, akik metafizikai kérdésekkel foglalkoznak, különösen nagy felelősségük van abban, hogy mit tárnak a világ elé. Nem azért, mert sokan olvassák, hanem azért, mert a forrást mérgezik meg, ahonnan a méreg mindenhez és mindenkihez megállíthatatlanul utat tör magának. Ez ugyanis a törvény.

A konzervatív embert mindig azzal támadják, hogy a múltat akarja visszaállítani. Szerintem a konzervatív ember nem a múltban lezajlott eseményekhez, az egyedi, konkrét dolgokhoz ragaszkodik, sokkal inkább egyfajta szubsztanciát, ha úgy tetszik, az egyetemes fogalmak eredeti tartalmát akarja „átmenteni” holnapra. Éppen ezért fontos megállni olykor egy percre, és eltöprengeni azon, hogy kiket támadunk, vagyis azon, hol zajlik valójában a háború, amelynek összecsapásait mindennapi életünkben folyamatosan érzékeljük.

Nem vitatom, hogy a politika fontos, és jelentősége van annak, hogy kik ülnek a bársonyszékben. Azt azonban meg kell értenünk, hogy a politika önmagában nem ok, hanem ugyanolyan következmény, mint bármi más a jelenségek egyedi, konkrét szintjén. Csatákat nyerhetünk a segítségével, de a hamis ideológiák feltárása és egyfajta eszmei „tabula rasa” mindenképpen szükséges a gondolatainkban, filozófiánkban. Ahol nagyobb rend uralkodik az absztrakcióban, ott nagyobb rend fog uralkodni a reális világban is.

Tudnunk kell, a háború az egyetemes fogalmak interpretációjával kezdődik, és ott is ér véget. Aki fényre vágyik, annak el kell távolodnia a dologtól mint önállóan létezőtől és nem szemlélhet csupán személyeket, cselekedeteket, reális folyamatokat. Rendet tenni csak a forrásnál lehet, minden más már e rend következménye. Ezért sem hagyhatjuk, hogy az a másik oldal ideológiáinak színtere legyen.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatóhelyettese.