„Én nem tudom”
– kezdte szatirikus szisszeneteit Kristóf Attila nemzetnek elkötelezett kollégám és sporttársam, amíg élt.– kezdte szatirikus szisszeneteit Kristóf Attila nemzetnek elkötelezett kollégám és sporttársam, amíg élt. Én viszont igenis tudom, hogy az Istvánmezei úton működik egy iciripiciri sportközpont, tornateremmel, medencével. Jól vezetett, rokonszenves személyzettel. A kormány testnevelői programja szolgálatában. Rend, tisztaság, fegyelem. Közös érdek igazgat, a kisgyerekes szülők azért hozzák ide csemetéiket, mert értük élnek, nekik akarnak egészséges jövőt. Az ezernyi gyerkőc több okból tempózik a 24 méteres uszodában. Mindenek előtt a KSI öttusa-utánpótlásának a gyermek- és ifjúsági korú, leendő versenyzői, rendszeresen, módszeresen, keményen edzve, készülve a jövő magyar sikereire. A magyar öttusasport magasra tette a mércét. Már a Horthy-korszak óta „öttusa” nemzet vagyunk.
Tekintélyes a számuk a „gyógyúszóknak”, akiket orvos utalt be, javasolt szakszerű testmozgásra. Mindannyiuk létkérdése a szinte mindennapos mozgás – a vízben! –, egyfelől túlfűtött energiájukat is levezethetik, és őrületes örömükre vízilabdázhatnak. Fölkészült oktatóik nemcsak a mozgásukat javítják, hanem a közösségbe nehezen beilleszkedőket „szocializálják” is, ahogyan azt Malaczkó bácsi, az úszótréner melegszívű nagyapaként cselekszi, közvetlen, játékos, barátias hangulatot teremtve vízben és öltözőben.
De legalább olyan fontos, hogy odajárnak a közeli gimnáziumok diákjai. Mert az Orbán-kormány eléggé el nem ítélhető módon szorgalmazza az iskolai testnevelést, amitől a liberancok fanyalognak, hogy maradna ferdén a szájuk. Hála az égnek, most vezetik be a mindennapos éneklést, és telhetetlenül azt várom, mikor kerül sor a rajz, a kézügyesség, vagyis a készségek fejlesztésére.
Az előcsarnok valóságos társadalmi keresztmetszet. Szülők és nagyszülők, egyszerűen öltözöttek, melegítőben, talán kétkezi munkások, iparosok, nyakkendős értelmiségiek, ügyvéd, orvos, tisztviselő, tanár együtt beszélget, mert a gyermekszeretet összeköti őket. Mindenről fecserésznek, csak a napi politikáról nem, mert nekik a politika a gyermekük egészsége, jóléte, a család. Ők a társadalom krémje. És micsoda figurák! Egyéniségek végtelen változatossága.
2015. október 1-jén azonban plakáthirdetés jelent meg itt, a fecsegdében. A „Nemzeti Sportközpontok” Istvánmezei úti uszodájában. Valaki elrendelte: „Október 2-től, reggel hattól este huszonkét óráig csak az úszóválogatott használhatja a medencét.” Tetszenek ezt érteni? Máról holnapra utcára dobattak a gyermekek. Kettő: 8-10 sportoló miatt, akiknek van egyesületi uszodájuk (!) legalább ezer gyermektől elveszik a sportolás lehetőségét. Három: ki az, aki napi tizenhat órát úszik egyfolytában? Négy: hogyan lehet világversenyre fölkészülni egy 24 (!) méteres medencében? Öt: a világ egyik vezető úszócsapatának nincs edzőközpontja? Hat: szerződések tömegét rúgták föl az illetéktelenek. Nem folytatom. Mert az élet folytatja. A válogatottak hébe-hóba járnak ide, s a gyermekek visszaszivárogtak. De ha rapszodikusan mégis megjelenik az egész ország által szeretett és tisztelt válogatott néhány tagja, a kis csemeték kint vacognak a parton, mint ázott fecskék. (Fecskenadrágban.)
Budapest fürdőváros. Rengeteg remek uszodával. Nemrég építettek a Margitszigeten újat, kivágva tíz hatalmas diófát, megszüntetve egy evezős klubházat, fölszántva kilenc teniszpályát. És most egy sátortetős kacsaúsztatóra van szüksége a világ vezető úszóhatalmának? Kinek jó ez? Kristóf Attilát idézve: „Én nem tudom…”