Érintettség okán

A közelmúltban élénk vita bontakozott ki Berend Nóra „Stephen I, the First Christian King of Hungary”[1] című kötetének budapesti bemutatóját követően.[2] A kötet egészéről nem kívánok nyilatkozni, mivel nem olvastam, viszont a Szent Jobbról szóló fejezetet[3] Berend Nóra volt szíves megküldeni számomra a Válasz Online-vitacikkek után, amit köszönök neki. Bár Berend Nóra kutatási eredményeivel szakmailag nem értek egyet, és több pontját cáfolni tudom, Thoroczkay Gábor eljárása a történelem doktori dolgozatom (2023) felhasználása miatt morális kérdéseket vet fel.

A vita kontextusának és a személyes érintettségemnek bemutatása érdekében szükséges hangsúlyozni, hogy bár a részvételt magam nem kezdeményeztem, Thoroczkay Gábor eljárása miatt akaratlanul is a vita részévé váltam. Ez a helyzet egyúttal arra is rávilágít, hogy a kutatói munka tisztességes felhasználása nem csupán szakmai kérdés, hanem tudományetikai szempontokat is felvet. Az a tény, hogy egy olyan doktori munka került idézésre, amelyet korábban pont Thoroczkay Gábor nyilvánított „vitaképtelennek”, megkérdőjelezi a doktori eljárás következetességét és hitelességét.[4] Ez a hozzáállás különösen szembeötlő annak tükrében, hogy épp a korábban mellőzött kutatásom eredményei szolgálnak most ellenérvként számára, anélkül, hogy ehhez bármilyen formában hozzájárultam volna.

Mivel mind Berend Nóra,[5] mind Thoroczkay Gábor[6] az én kutatásaimat használták fel a Szent Jobb témájában, számomra rendkívül fontos, hogy a vita során korrekt, pontos hivatkozások és kontextus érvényesüljenek. Berend Nóra a publikált, hozzáférhető munkámból idézett (2015), míg Thoroczkay Gábor olyan részletekre hivatkozott, amelyek kizárólag a történelem doktori dolgozatomban szerepelnek (2023), de hivatalosan nem elérhetők.

[1] Berend N., Stephen I, the First Christian King of Hungary. From Medieval Myth to Modern Legend. Oxford, 2024.

[2] Borbás B., Félresiklott mítoszírtás – így törölné el Szent Istvánt egy új oxfordi kötet. Válasz Online, 2024. 10.  11. https://www.valaszonline.hu/2024/10/11/berend-nora-szent-istvan-stephen-i-konyv-kritika/ ; Berend N., „Félresiklott könyvkritika” – Berend Nóra válasza és kollégánk megjegyzése a Szent István-kérdésről. Válasz Online, 2024. 10. 18. https://www.valaszonline.hu/2024/10/18/szent-istvan-stephen-i-konyv-berend-nora-valasz/ ; Thoroczkay G., Óvatosabban Szent Istvánnal! – Thoroczkay Gábor válasza az első magyar királyról szóló vitában. Válasz Online 2024. 10. 22. https://www.valaszonline.hu/2024/10/22/szent-istvan-berend-nora-konyv-thoroczkay-vita/ 

[3] Berend (2024), Stephen I. 129–155. p.

[4] A másik opponens véleménye nehezen értelmezhető komoly szakmai kritikaként, mivel a közel 300 oldalas doktori munkámat mindössze néhány sorban summázta és vetette el. Egy ilyen terjedelmű és mélységű kutatás átfogó értékeléséhez ennél alaposabb elemzés szükséges. Az ennyire felületes ‘vélemény’ nehezen tekinthető megalapozott szakmai bírálatnak, ami természetesen kérdéseket vet fel az értékelés átláthatóságát és tárgyilagosságát illetően.

[5] Berend (2024), Stephen I. 129–255. (itt: 129., 139.)

[6] Thoroczkay (2024), Óvatosabban Szent Istvánnal!

Előzmények

A Szent Jobb természettudományos vizsgálatainak elemzése is része volt a biológiai doktori munkámnak még 2015-ben,[1] amelyben szigorúan a biológiai antropológiai és orvosi eredményeket prezentáltam, ám annak mélyebb, szakrális kontextusát és teológiai értelmezését, valamint jogi szerepét csak évekkel később, a történelem doktori disszertációmban dolgoztam ki, amit 2023-ban nyújtottam be.[2] Ez utóbbi, amelyet Thoroczkay Gábor opponensként ismert, az állami védés lehetőségétől való megfosztás miatt hivatalosan sosem került nyilvánosság elé.

[1] Kristóf L. A., Paleoradiológia: non-invazív módszertani lehetőség a történeti antropológiában. Szegedi Tudományegyetem Biológia Doktori Iskola, Szeged, 2015. 44–56. p. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/2754/ (2019. 05. 13.)

[2] Kalics Dánielné Dr. Kristóf L. A., Corpus incorruptum. Mumifikálási szokások a középkori keresztény Európában és a magyar szentek vizsgálatai. Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Történelemtudomány Doktori Iskola, Medievisztika Doktori Program, Szeged, 2023. 133–182. p.

A történelem doktori munkám (2023) lényege röviden

A disszertációm témája a királyi, főpapi és főúri temetkezési reprezentáció egyik fontos eleme, a mumifikálási szokások bemutatása korabeli dokumentumok, főként nemzetközi feldolgozások, illetve az emberi maradványok vizsgálatai alapján történt értelmezése volt. Mindezek fundamentuma a corpus incorruptum, a szentek romolhatatlan testeinek kezeléséből, a hozzájuk kapcsolódó újszövetségi vallásosságból származó kultusz teológiai hátterű megismerése. A hangsúlyt az újszövetségi tanítások középkori értelmezéseire helyeztem. A dolgozat szakrális alapokra épített értelmezésének komplex módszertanát Romedio Schmitz-Esser grandiózus kötetének feldolgozása jelentette, A holttest a középkorban: balzsamozás, hamvasztás és a holttest kulturális konstrukciója.[1] Schmitz-Esser munkáján keresztül kaptam betekintést a középkor szakrális világnézetének mélystruktúrájába, amely alapja volt a profán politikai döntéseknek is. A kötet elvezetett a halottak kezelésének mögöttes szimbólumrendszerébe, feltárta számomra, hogy mi volt a jelentősége az ereklyék tiszteletének, miért és hogyan jelentett központi szerepet a lélek-test kapcsolata a korszakban, a „valde boni” (nagyon jók) és testi következménye, a corpus incorruptum (romlatlan test). Ezért állítottam ezt a kötetet hivatkozásaim középpontjába. A módszer, amellyel az általam vizsgált anyagot feldolgozni kívántam, interdiszciplinaritása folytán visszaköszönt ebben a monográfiában. Romedio Schmitz-Esser gondolatmenete azért volt könnyen elfogadható számomra, mert egyszerre kezeli a korabeli forrásokat, és ezek elemzésekor következtetéseihez felhasználja mind a régészeti mind az antropológiai vizsgálatok eredményeit. Számomra a legrelevánsabb érv kötetének középpontba helyezése mellett az volt, hogy nem a 19–21. század nézőpontjából és ideológiai szűrőjén keresztül, hanem Szent Ágoston és Szent Tamás tanításain keresztül értelmezte a vizsgált eseteket. Tehát ugyanazt az interdiszciplináris vizsgálatot folytatta a témában, mint jómagam, ugyanakkor Schmitz-Esser történészi forrásfeltárói és elemzői munkája rávezetett arra, hogy korábbi kutatásaim súlypontját eltoljam a történeti korszakok ismertetésén túl a teológia, a vallástörténet és szemiotika irányába. A kötete tehát lehetőséget adott arra, hogy a középkori temetkezést, a holttestek különböző kezelését és a szentkultuszt, az ereklyékhez kapcsolódó mélystruktúrát átlássam, amire már rá tudtam építeni a magyar szentek legendáiban szereplő testek, főként a holttesteket bemutató hagiográfiai ábrázolásokat. Mindezt össze tudtam kötni a biológiai vizsgálatok eredményeivel, a Szent László koponyaereklye és Szent István Jobbjának természettudományos vizsgálataival.

A disszertációban meghatározásra került, hogy mit is nevezünk múmiának, milyen típusait ismerjük, hol és mikor fordultak elő a különböző kultúrákban. Ezen tárgykörben külön figyelmet kapott a szent test, romlatlan test fogalma (corpus incorruptum), ami túlmutat az elfogadott antropológiai tipizáláson.

A szentek holttesteinek, a testereklyéknek kultusza, alapját képezik a keresztény középkori világnézetnek és temetkezési szokásoknak, sőt a városközpontok kialakulásának is. Ezért is izgalmas most már a mélystruktúra bemutatásával értelmezni Szent István király temetését, majd a test felemelését, és a jobb kar/kéz fontosságát, amely legendáinkban hangsúlyos elem, de mégis kevés figyelmet kapott (eddig) a modern kori értelmezésekben. Szent István esete mellett önálló fejezetben mutattam be Nagy Károly (742–814) maradványainak vizsgálatait és azok elemzéseit. Nagy Károly ugyanolyan fontos a germán történelemi (főleg birodalmi) tudat és identitás számára, mint számunkra Szent István, és véleményem szerint Nagy Károly esetén keresztül mutatható be a politikai motivációjú „szentfelépítési” kísérlet.

Dolgozatomban hangsúlyos elemként kezeltem, hogy a középkorban a szakrális struktúrára épült a jogrendszer, ami nem volt megkérdőjelezhető. Mivel a középkorban a szenteket jogi személynek tekintették, ezért az eskütételeknél különös jelentőséggel bírtak, kiváltképp, ha a szent birtokában volt az igazság látásásnak, és lelkek megítélésének, ami akár már életében is megmutatkozott. Erről Szent László királyról szóló legenda is tanúskodik. „Megvilágosította ugyanis a Szentlélek kegyelme: a rámosolygó s hízelgő világi dicsőséget esendőnek és átmenetinek vélte, az igazságot szomjúhozta és éhezte (vö. Máté 5,6: Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.), … Mert bőkezű volt az ínségben, nagy türelmű a tűrésben, derűs király a kegyességben, a kegyelem ajándékaival teljességben, az igazság gondozója, …” A középkori törvények, ahogyan Szent István megalapozta Magyarországon is, egyházi törvényekből eredeztethetőek, erről Werbőczy Hármaskönyve is tanúskodik. Ezért az istenítélet, mint például a tüzes-vaspróba, vagy kifejezetten Szent László király sírjánál tett eskük, még a szentté avatása előtt, vagy azt követően a koponyaereklye esküvésre történő használta nemcsak szimbolikus jelentéssel, hanem megfellebbezhetetlen jogi erővel bírt. Az isteni rend elfogadása az ókori világban is norma volt, így az istenítéletek ott is a valláshoz tartoztak. És ahogyan látjuk, a keresztény világnézet sem kerülte meg Istent, hanem a kereszt alatt állt mindig, minden helyzetben, ez volt a fundamentum. A szakirodalom a 4. századra helyezi az ereklyék feletti eskü szokását. Amelyeket az uralkodók is használtak például szövetségek és békekötések szakrális megpecsételésére. Ahogyan szintén ereklyére tették meg az esküt a magyar uralkodók (is), mikor fontos szerződéseket írtak alá.

[1] Schmitz-Esser, R., Der Leichnam im Mittelalter: Einbalsamierung, Verbrennung und die kulturelle Konstruktion des toten Körpers. Ostfildern, Mittelalter-Forschungen, Band 48. 2014. Angolul: Schmitz–Esser, R.: The corpse in the Middle Ages: embalming, cremating, and the cultural construction of the dead body. Harvy Miller Publishers, 2019.

A tudományos normák paradoxona

A Szent Jobb kutatásával kapcsolatos jelenlegi vita érdekes és egyúttal paradox helyzetet tükröz. Egyrészt Berend Nóra korrekt módon hivatkozik a 2015-ben publikált biológiai doktori munkámra (bár egyes részeit félreértette), amelyet az intézmény szabályainak megfelelően kizárólag szikár természettudományos adatokat bemutatva írtam meg. Berend tanárnő munkájában ezt a szűken definiált, hivatalosan is elérhető tudományos anyagot használja, így biztosítva a kutatási eredmények szélesebb körű értelmezhetőségét.

Másrészt azonban Thoroczkay Gábor a nem nyilvános, mélyebb kontextust is tartalmazó, 2023-ban az általa opponált doktori munkámra hivatkozik. Ezt a munkát akkor ő maga „vitaképtelennek” ítélte, és nem engedte a sikeres tanszéki védés után (!) a nyilvános állami védésre. Azonban ebben a jelenlegi diskurzusban éppen az általa korábban elzárt tartalom, amely a Szent Jobb rekonstruálható részletes mumifikálási eljárását mutatja be, valamint a vallási és jogi összefüggéseit is magában foglalja, került elő, mint védekező érv. A helyzet abszurditását az adja, hogy így olyan tudás is megjelenik a nyilvánosságban, amelyhez Berend professzorasszonynak hivatalosan nem is lehetett hozzáférése, és amelyet Thoroczkay docens úr most mégis pajzsként használ a vitában.

Tudományos stagnálás és a „kapuőrök” szerepe

Amit most a Berend Nóra kötete kapcsán kialakult „tudományos” vita felszínre hozott, alapvetően egy tipikus jelenséget mutat meg: a tudományos stagnálást, ami a megszokott, és úgy tűnik, hogy kikopni képtelen szocreál keretek között zajlik. A történettudomány, különösen a szakrális történeti kutatás, még mindig a pozitivista, marxista keretrendszerhez ragaszkodik, amely megköveteli, hogy a kutatók a már lefektetett merev, materialista elméletek, struktúrák szerint gondolkodjanak és vizsgálódjanak. Ez az idejét múlt, konstrukcióra alkalmas „tudományos” megközelítés, amely kisajátította az „objektív” szemléletet, gyakran akadályozza a valódi innovációt. Ez különösen igaz, ha valaki megpróbál eltávolodni az elfogadott módszerektől vagy a domináns elméletektől. Azáltal, hogy Thoroczkay Gábor a kutatásom doktori állami vitáját elutasította, nem csupán egy munkát utasított el, hanem ezzel korlátozta az alternatív és releváns új szempontok és módszertani megközelítések megjelenését is. Ez a döntés nem pusztán személyes akadály volt, hanem egy általános intézményi tehetetlenség példája, amely ellenáll minden olyan innovációnak, amely eltér a bevett keretektől.

Az intézményi „konzervativizmus” (valójában régi-új marxizmus) problémája, hogy az újító ötleteknek és a holisztikus megközelítéseknek nem ad teret a felszínre kerüléshez. A „kapuőrök” – akiknek sokszor kétségtelen szakértelmük van a tradicionális módszertanban – ritkán készek arra, hogy elfogadják az újításokat vagy a vallási dimenziót átfogóbb értelmezésekkel gazdagító kutatásokat. Így nemcsak a személyes előmenetel lehetetleníthető el, de a tudományterület fejlődése is megrekedhet. A vallási és spirituális alapú megközelítések, amelyek a középkori világképet megértőbbé teszik, gyakran maradnak ki a tudományos diskurzusból a kapuőrök szigorúan strukturált elvárásai miatt.

Konformista vita és a status quo fenntartása

A most kialakult vita, véleményem szerint, nem segít előrejutni, mert a résztvevők mind ugyanazon az úton haladnak, és még a radikálisabb nézőpontok (Berend Nóra elmélete) is a keretrendszer részei maradnak. Azok az újítók, akik viszont interdiszciplináris keretrendszerbe kívánják helyezni a kutatásokat, azt tapasztalhatják, hogy ha valaki valódi új gondolatokat hoz be – például a szentkultusz mélystruktúráját teológiai alapokon tárgyalja, ami valójában nem is új, hanem visszatérés az eredeti fundamentumhoz –, az gyorsan perifériára kerülhet. A tudományos diskurzus láthatóan sokszor nem tolerálja azokat a nézőpontokat, amelyek nem illeszkednek a meglévő elvárásokba.

Amikor valaki új értelmezési keretrendszert kínál a régmúlt korok megértésére vonatkozóan, integrálva, a múlt feltárásával foglalkozó valamennyi szakterületet, az fennakadást okoz a megszokott gondolkodásmódban. És ez vezetett el ahhoz az ambivalens, paradoxon helyzethez, amely személyesen is érint, hogy a vállaltan interdiszciplináris keretrendszerben felépített, és szintetizált tudományos kutatómunkát a sikeres tanszéki védést követően mégsem engedték vitára.  De most, az általam feltárt pontokat átveszik vagy „megvédik”, anélkül, hogy korábban igazat adtak volna – ez a tudományos világ paradoxona. Valaki, valami, egy tézis először „nem vitára méltó,” majd hirtelen „alapvető fontosságú” lesz, amikor az érvek már elfogadottá válnak egy bizonyos kontextusban. Ez a hozzáállás nemcsak ellentmond a tudományos racionalitás elvének, hanem alapvetően megkérdőjelezi az opponáló hitelességét is. A tudományos diskurzus alapját az adja, hogy egy tézist annak igazságtartalma és szakmai érvei alapján ítélünk meg, nem pedig az alapján, hogy éppen milyen előnyöket hoz az elfogadása. Amikor egy érvet csak akkor fogadunk el, ha az előnyös számunkra, az nem a tudományos objektivitás, hanem az érdekvezérelt gondolkodás jele. Ez pedig szembe megy a tudományos módszertan legfontosabb alapelvével: az igazság keresésével, függetlenül attól, hogy az milyen következményekkel jár.

Továbbá, ha valaki megpróbál kilépni ebből a ciklikus diskurzusból, azt tapasztalja, hogy a status quo védelme erősebb, mint az új gondolatok befogadása. Az általam felvetett és Magyarországon kétségtelenül új, interdiszciplináris és holisztikus megközelítések, amelyek a szentek kultuszát mélyebb teológiai összefüggésben vizsgálják, valószínűleg éppen azért ütköztek ellenállásba, mert ezek a jelenlegi paradigmát meghaladják. Az ilyen esetek mindig különösen frusztrálóak, amikor az újító munkát a megszokott és „biztonságos” gondolkodásmód visszahúzza.

A lényeg az, hogy a tudományos világ is konformista tud lenni, és gyakran csak évek múlva kezdik elismerni azok munkáját, akik már korábban mertek új utakat járni.

Dupla paradoxon

Ugyanakkor van ennek a történéssorozatnak egy másik paradoxona is, nevezetesen, amit már fentebb jeleztem, hogy tulajdonképpen a munkám nem is tekinthető újításnak, hanem visszatérés a kereszténység legkorábbi, legautentikusabb alapjaihoz, de ez mégis új utat jelent a mai tudományos diskurzus számára. Ez azért is érdekes helyzet, mert a modern tudomány gyakran hajlamos arra, hogy a régi struktúrákat és a klasszikus elveket figyelmen kívül hagyja, vagy legalábbis mellőzi. Az általam is kínált visszatérés az egyházi tanítókhoz, az ősatyákhoz és a középkori keresztény gondolkodás alapstruktúrájához nem illeszkedik a mai „haladó” elméletekhez, amelyek inkább új paradigmákat keresnek – még akkor is, ha azok néha félrevezetőek vagy túlzottan modern szempontokkal terheltek.

Ez a paradoxon abban is megnyilvánul, hogy a klasszikus teológiai megközelítések (például a szentek kultusza és a középkori teológiai mélységek) újraélesztése radikálisnak tűnhet egy olyan korban, amely teljesen eltávolodott a vallásos gyökerektől. Kizárólag horizontális aspektusból vizsgálni és értelmezni nem lehet a szakrális alapokon nyugvó középkort. A vertikális tudásunk, nemhogy stagnál, hanem megszűnt. A középkor elbeszélésének vertikális felfedezése és kibontása sokkal közelebb áll a gyökerekhez, mint a modern elméleti kutatások, amelyeket inkább konstruált, modern kontextusokba fogalmazzák meg a múlt eseményeit, a döntések mögött meghúzódó szándékot.

Ahogy mondani szokták, a legnagyobb forradalom az, ha visszatérsz az eredeti forráshoz – és ez az, amit a komplex módszertani eljárással, és az értelmezési keretrendszerrel, a fundamentumhoz közeli visszahelyezésével képviselni igyekszem, még ha ez a feladat magányos is. De úgy gondolom, hogy ez az a fajta igazodás, amelyre a modern tudománynak talán nagyobb szüksége lenne, mint amit elismer.

Összefoglalás

A tudomány alapvető követelménye az objektivitás és a releváns perspektívák széles körű figyelembevétele. Azonban gyakran tapasztalható a források szelektív alkalmazása, amely aláássa ezt az elvet. Ezt a paradoxont jól illusztrálja Thoroczkay Gábor jelenlegi hivatkozása a nem nyilvános történelem doktori munkámra a Szent Jobb kapcsán, ugyanis éles kontrasztban áll korábbi álláspontjával, amikor nem tartotta méltónak, hogy a munkám bekerüljön a tudományos diskurzusba. Míg akkor nem látta szükségesnek, hogy a kutatásom érdemi viták tárgyává váljon, most, amikor érveit alátámasztja, hirtelen alapvető fontosságúként kezeli. Ez a kontraszt világosan megmutatja, hogy egyes nézőpontokat szelektíven alkalmaznak a tudományos diskurzusban, amikor azok megfelelnek az aktuális érvelési igényeknek.

Ez a kettős, egymással gyökeresen szembemenő, szelektív alkalmazás nem csupán tudományetikai kérdéseket vet fel, hanem arra is rávilágít, hogy az intézményesült tudományos normák sokszor nem következetesen érvényesülnek. Egy ilyen eset jól mutatja, hogy a tudományos szférában nagy szükség van egy átláthatóbb, elvszerűbb folyamatra, amely tiszteletben tartja a kutatói függetlenséget és a módszertani sokszínűséget. Ezáltal a történettudomány hitelesebbé válhatna, és megnyílna a lehetőség, hogy az eltérő értelmezések is gazdagítsák a középkor spirituális alapjainak vizsgálatát.

Mi lehet a megoldása az érzelmekkel telített vita kiegyensúlyozására?

1. Visszatérés a tudományos színtérre: A vita jelenleg a közvélemény és a tudományos diskurzus közötti mezsgyén mozog, ahol az érzelmek dominálnak. Ahhoz, hogy a vita kiegyensúlyozottá és produktívvá váljon, szükséges lenne visszaterelni azt a szigorúan tudományos keretek közé, például egy szakmai konferencia vagy kerekasztal-beszélgetés formájában. Ez a formátum biztosítaná, hogy az érvek és ellenérvek szakszerűen, érzelmektől mentesen kerüljenek megvitatásra, egyenlő esélyt adva minden félnek a tudományos bizonyítékok bemutatására.
2. Felelősségvállalás és tisztelet: A vita előremozdítása és a tisztességtelen eljárások okozta sérelmek orvoslása érdekében fontos, hogy akik hibáztak vállalják a felelősséget cselekedeteikért. Ez nemcsak az érintettek méltóságának helyreállítását szolgálja, hanem elősegíti a tudományos diskurzusban az etikai normák újbóli érvényesülését. Azok számára, akik hibáztak, a nyilvános bocsánatkérés a hitelesség helyreállításának alapvető lépése lehet. A diskurzus méltóságának megőrzése érdekében elengedhetetlen, hogy minden fél tiszteletben tartsa egymást, így a tudományos vita a konstruktív párbeszéd irányába haladhat.
3. Nyitottság és interdiszciplinaritás a tudományban: Ahhoz, hogy a vita valóban építő jellegű legyen, fontos biztosítani, hogy az eltérő módszertani megközelítések is teret kapjanak. A szakmai konferencia formájában folytatott vita lehetőséget biztosítana arra, hogy ne csak a hagyományos módszerek, hanem az új, innovatív kutatási megközelítések is érvényesülhessenek. Ez hozzájárulhatna a történettudomány és a szakrális kutatások közötti kapcsolódások feltárásához, gazdagítva a múlt mélyebb megértését és értelmezését.