Erőss Pali nem Erős Pista, avagy Túr a disznó, túr a mocsár szélen…

Nagyságos Budapest kabátos lakosai aszerint oszlanak meg, hogy közülük mostanság kik a képviselők, kik voltak már képviselők, kik szeretnének azok lenni, és akik majd jövőre remélik elcsavarni a vidékinél ezerszer európaibb pesti választó fejét.

Más opció, intelligens elem nincs is! A felsőbbrendű kórságtól senyvedő fővárosi magyar lakos, kiváltképpen, ha a vezetékneve is Magyar, míg él, nem szűnik meg tolakodón (tahón) politizálni, lökdösődve hatalom és mandátum után epekedni. Ily viszonyok közt aztán természetes, hogy rangéhségben forgó zsivány tekintete, mint a Zelenszkijé Ursula felé, örökké a Karmelitára és benne Orbánra van fordítva.

Napjában legalább ötször fel is üvölt a budai oromra, akár a LEGO-kockától eltiltott gyerekmüezzin, aztán lihegve bevackol ügyeletes oldalbordája mellé és gyúr, mint Sziszifusz a kővel a másnapi csúcstámadásra. A szikla alatt, amit képességtelen felhempergetni egyenesen rá a miniszterelnökre, zöld varangyos béka bugyborékol.

De most, irgum-burgum kokit kapott fentről kocsikenőccsel belőtt kobakjára. A ház ura elunta a zajos ripacskodást és kiszólt rá a Karmelita ablakából: Öcskös! Te még úgyabbul beszélsz, mint Károlyi, Szálasi vagy Rákosi, legyen már elég belőled, szennyezed a környezetet. Még tapintatos is volt vele, mint csibészségen kapott gyerekkel a tanító úr, hiszen sorolhatta volna még a bülbül beszédű Kádárt, a hordószónok Marosánt, a zavarba ejtően ékes szavú Medgyessy vagy a cséphadaró Gyurcsányt etcetera.

Poloska (Volodimir) Péter attól, hogy egyáltalán szóra méltatta a gazda, úgy meglepődött, hogy a nagy kő kis híján átgurult rajta visszafelé, de a varangyos békába megkapaszkodva odaüvöltött a neki csillagos ég messzeségű ablak felé: „ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletbe.” Nicsak! Ki beszél ott, odale?

Péter is érezte, hogy ajvékolása, akár a nyakavágott és lecsurgatott kakas, olyan vérszegény, ezért valamelyik árnyékához, őt szolgáló emberéhez a „spiritus familiarisához” (segítőjéhez), meg a kutyahű leibzsurnalisztájához fordult tanácsért, s miután csodálóik rosszindulatú fantáziával vértezték fel, a következőket bírta Orbán Viktor szemére hányni: „Nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”

Hogy mi köze az Orbán családnak a Magyaréhoz, meg a hőbörgő gyatra és agyatlanul vehemens rétori képességeihez, azon rágódni hasztalan, ez inkább egy nem odavaló kekeckedés, nagyotmondás, amibe még az a foltos sárga gatya is belereccsenhet. Olyan sifonérjelenet, amelyben a pofátlan ruhamoly menekülve felesel a levendulaillattal.

Poloska (Volodimir) Péter, régebbi nevén, amin ismerősei is hívták, Pszicho Peti, a brüsszeli liberál-baloldal új embere felesége feldobása óta, Mádl Ferenc (aki a családba lánytestvére házassága nyomán került be), később köztársasági elnök úr és nagyapja, dr. Erőss Pál bíró, televíziós jogi szakértő emlékével takaródzik és onnan hazudozik kifelé, mint ördög Szűz Mária szoknyája mögül. Vajon Orbán Győző egy vidéki kőfejtő párttagja vagy Erőss Pál, a budapesti Legfelsőbb Bíróság bírója volt (lehetett) a Kádár-rezsim nagyobb kiszolgálója és haszonélvezője? Melyikük munkahelyén kellett többet tűrni, nyelni, engedelmeskedni és akár börtönnel is odacsapni a jónépnek, a murvazúzó üzemben vagy a bírói pulpituson?

Felesleges méricskélni, mert az igaztalan vádak anélkül is súlyosak, főként, ha a rágalmazó, mint farkas a nyájban, folyamatosan bizonyítatlan és álságos dicsekvéssel dömöcköli hazugságait. Pszicho Peti azt állítja Pali nagypapáról, úgy volt ellenálló a diktatúra idején, mi több, a rendszer ellensége, hogy a leverése után a liberál-kommunista irányítású televízió csatornáján jogi műsort szerkeszthetett, meg szakérthetett. Sőt Erőss Pál egyenesen 1956-os hős, csak az a bökkenő, hogy ez semmilyen dokumentummal nem igazolható. Peti unoka mégis hirdeti, noha ő sem így, sem úgy nem felelős azért, mit tett, vagy nem tett „Jogerőss Pál”. Bizonyára neki tesz jót, ha most babérral fonja körbe.

Alapos tollú kolléga, Mező Gábor, a Századvég kutatója már csaknem másfél esztendeje intézett kérdést (2024. április 12.) Magyar Péterhez, hogy igaz-e, amit a papáról írt, miszerint 1956-ban „fegyverrel harcolt a hazájáért.”  Dr. Erőss hőstetteit ugyanis semmi, még egy sajtpapír sem támasztja alá, stílusosan Erőss-íti meg, Magyar szerint azért, mert nem találtak róla kompromittáló fényképet. Bizonyíték az, ami nincs? Az én nagyapám meg elsőnek repülte át a tengert!

Ezzel szemben a valóság az, hogy 1956-ban Erőss, mindössze 22 évesen már a „Markóban” fogalmazó és csupán 4 esztendő múlva alig 26 évesen pedig kerületi bíró. Elvakult vizuális tiszások szerint az történhetett, hogy kis nagyvezérük Pali papája arra használta az ebédszünetet, hogy mondjuk kedden délben a Markó utcából elrohant a Széna térre lövöldözni egy órácskát, szerdán meg a Corvin közbe gránátot hajigálni, csütörtökön pedig a nyugati pályaudvar elé, ahol a pufajkás ávós Horn Gyulával is lepacsizott harc közben. Pénteken kezdődött elölről.

Olyan időkben vitézkedett, amikor a forradalom szovjet leverését követően például Apró Antal elvtárs jóbarátja, sőt Szemlőhegyi úti lakótársa, Jahner-Bakos Mihály vérbíró, akinek a térdén még Dobrev Klárika is lovagolhatott „Apró korában”, úgy osztogatta az utcai harcosoknak a halálos ítéleteket, mint szendvicsember a szórólapot a volt Úttörő Áruház előtt. Nemkülönben az 1955-ben már másodszor Kossuth-díjas Major Tamás színművész elvtárs bátyja, Major Ákos szintén vérbíró, meg szépen sorban a többi független igazságügyi szolga. És ilyen időkben az Erőss Pali fogalmazó úgy ficánkolt, kompromittáló fénykép hiányában, mint hal a vízben, míg 1960-ban, amikor lefüggönyözött fekete autók fuvarozták a reakciós ellenállók tucatjait a Markó utcába és, amikor Wittner Mária az akasztást elkerülve, javában a szolnoki börtönben raboskodik, Erőss Pált budai kerületi bírónak teszi meg a hatalom. Azt, aki „fegyverrel harcolt a hazájáért”.

Ezzel szemben a valóság az, hogy neki meg a családjának makulátlan alázattal kellett szolgálnia családostól az Apró-Kádár-Biszku-Aczél kvintettet, különben 1979-ben, alig 45 évesen nem nevezték volna ki a Legfelsőbb Bíróság bírójának, hiszen 1988-ig a kommunista párt Politikai Bizottsága, azaz minimum Kádár és Apró jóváhagyása kellett hozzá. Csak ezt követően kezelhetett vele Losonczi Pál elnök elvtárs.

Hogy milyen időket éltünk? E sorok íróját például 1975-ben azért, mert lánccal átkötött magyar zászlót terített a mátyásföldi HÉV-megálló kőkeresztjére, a szocialista rendszer elleni izgatásért 6 hónap szigorított börtönre ítélte az Erőss-féle pártatlan bírói alakulat egyik hölgy tagja, aki az ügyvédemen keresztül megüzente még azt is, hogy nem tehet mást, visszapofázás nincs. Persze ilyen súlyú „bűncselekményekről” nem eshetett szó, csak piti lopásokról, betörésekről meg válóperekről abban a televíziós műsorban, amelyet Erőss Pál, volt ávós és besúgó szerkesztőtársaival közösen egészen 1990-ig vezetett, miközben az Igazságügyi Minisztérium főosztályát igazgatta, meghitt elvtársi légkörben. Jött is a SZOT-díj, meg a Munka Érdemrend az igazságügy kiválóan dolgozó Palijának.

Akkor kinek a családja volt itten „a kommunista terror lelkes kiszolgálója és haszonélvezője”, tisztelt Magyar Péter unoka?

Még élünk néhányan kortárs riporterek és írók, akiknek nem reccsent meg a gerince és nem ment veszendőbe az emlékezőképessége.

Mert nincsen abban semmi, a nagyérdeműre tartozó újság, hogy ki volt a nagyapja, csak ön Erőss Pál ’56-os szerepét, akár Mádl Ferenc elnök úrét is, a saját fényezése érdekében jócskán túltolta. Lehet, forog a sírjában, mert szégyent hozott rá. Egy jogot végzett ember mi mást tehetett volna, mint dolgozik a szakterületén a forradalom alatt, nem állhatott helyette például varrónőnek. De úgy átöltöztetni a múltját, ahogyan azt ön elszabta, nem csak kontár, de öntelt szabólegényre is vall.

Tudja, magam is riporterkedtem a ’80-as évek elejétől az MTV Híradó és a HÉT főszerkesztőségében, ahol és amikor, akárcsak nagyapja televíziós zenitjén, mindenről Ipper Pálok, Kalmár Tiborok, Hajdú Jánosok, Megyeri Károlyok, Berecz Jánosok, Lakatos Ernők stb. döntöttek – megannyi Aczél György-csicska, pártállami csizmasuvickoló. Felvilágosultságát bővítendő, szívesen mesélünk önnek erről és benne Pali papa szerepéről például Kondor Katalinnal, akivel együtt készítettük a legnézettebb közéleti hírműsort. Őszintén, a nagyapjának meg a kőkommunista Népszabadságos Szabó László Kék Fény műsorára már akkoriban is csak legyintettünk, mondván, ezek Kádár kapcái. Sőt, miután a rendszerváltást követően a Híradó és a HÉT főszerkesztő-helyettese voltam Chrudinák Alajossal, Pálffy G. Istvánnal, Németh Miklós Attilával, Stefka Istvánnal és másokkal, olyan véleményen voltunk a bukott rendszer talpnyaló műsorairól, köztük a Jogi Esetekről, amit jobb, ha le se írok, nem bírná el a papír.

És akkor ön veszi zokon, az egyszemélyes Tisza Cicerója, ha Orbán Viktor megrágalmazott családja nevében is odaszól, hogy Öcskös, tedd magad takarékra, mert lassan úgyabbul beszélsz, mint némelyik nemzetrontó politikus az elmúlt 100 esztendő során?

Ellenben dicséretből sokat megbír az ember, már ha megérdemli és nem kezdte ki oldalát az irigység, csöppnyi agyát pedig a hataloméhség. Ön már ezektől szenved, akár a betojt konkolyhintő, a gyáva áruló, vagy a törekvő stréber, aki miatt mégsem írják át a történelemkönyvet akként, hogy 1956 volt Magyar Péter első eljövetelének dicső hírnöke. Ráadásul szerintem ez a Karmelitából kapott mostani csak gyógykoki volt, a következők minden bizonnyal férfiasabbak lesznek.

Előbb reped meg Sziszifusz sziklája, mintsem a régi mondás igaza: „A múlt a jövő előszobája.” Senki sem léphet be piszkos lábbal a pitvarba és nem sározhat össze kénye-kedvére mindent, amit csak talál.

Az ön rendetlen, közéleti röfögése mindannyiszor A jó LaciBetyár nótáját hozza eszembe:

„Túr a disznó, túr a mocsárszélen…”