Értetlenkedés
Járt már úgy az olvasó, hogy egy társaságba csöppent, ahol mindenki ismert mindenkit, és nagy poharazgatások meg térdre csapkodások közben előhoztak régi történeteket Lajosról, aki a gimiben folyton otthon felejtette a tornazsákját, meg Bandi báról, a technikatanárról, aki szigorú volt, de igazságos? És az ember ül ott, s egy idő után restelli magát, és szeretné megérteni, mi volt a vicces abban, hogy Lajos az ablakon mászott ki, és Bandi bácsi miért mondta neki azt a nagyszünetben, hogy „apafej”.
Valami ilyesmit szoktam érezni, amikor ismerősök, rokonok körében vagy csak egyszerűen a közösségi oldalakon az utazásmániások közé kerülök. Az utazásmániás hasonlatos a többi beteghez, csak ő nem attól kap pánikot, ha a magasból lenéz a mélybe, hanem attól, ha felmerül, hogy nem utazhat.
Az utazásmániás egész egyszerűen fuldoklik, ha csak egy napra is elillanni látszik a lehetősége, hogy ne ott legyen, ahol egyébként és ahol a dolga van, hanem több ezer kilométerrel odébb, ahol voltaképp semmi dolga azon kívül, hogy fotót készítsen arról, hogy ott járt.
Engem ez nem is zavarna, ha nem az én életemről lenne szó. Mert a rosseb akar második szakaszt, és a rosseb akar ismét „maradj otthon!” hirdetéseket nézni.
„Itthon nyaralni továbbra is biztonságosabb. Magyarországon csökken az aktív megbetegedések száma, de a környező országokból újra aggasztó adatok érkeznek.” Ez Magyarország kormányának hirdetése, amit sok helyütt láttam megosztani, és sok helyütt észleltem a pánikbetegek kirohanásait.
Mert ha a Szent Nyaralásról van szó, hirtelen elfelejtődik a klímaváltozás, elfelejtődik minden. Megy mindenki a világvégére a légkondicionált vonaton, repülőn. Holott a nyaralásról való lemondás a legkisebb áldozat, amit a „bolygóért” meghozhatunk. És az emberek mégis úgy kapaszkodnak bele, mintha a meleg vízről vagy a szemétszállításról lenne szó.
Szóval nem értem. Hogy Bandi bá miért mondta, amit, már nem is izgat, de hogy az emberek miért nem tudnak maradni a fenekükön, azt egyszer szeretném megérteni.
