Európa és a világ hatalmi átalakulása, vagyis a világrendszerváltás elképesztő sebességgel zajlik az év végéhez közeledve. Az elmúlt egy hónapban megválasztották Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökének, hivatalba lépett a második Von der Leyen-bizottság, megbukott a kormány Németországban és Franciaországban, Szíriában két hét alatt összeomlott az Aszad-rezsim, Ukrajnában pedig Zelenszkij elnök is beismerte, hogy kizárólag a béketárgyalások jelenthetnek megoldást a konfliktusra.

Hirdetés

Jobboldaliként elég ritkán szoktam idézni, de Lenin mondása volt, hogy „vannak hetek, amikor évtizedek történnek”, és – legalább ebben – úgy tűnik, igaza volt. Mindez annak a folyamatnak a része, ahol a Nyugat folyamatosan gyengül és veszít a befolyásából, miközben új kihívók lépnek fel vele szemben. Két világháborúnak is ez volt a receptje, és erős, belátó vezetők kellenek hozzá, hogy ez harmadszor ne ismétlődhessen meg. Trump ilyen ember, de a január 20-i hivatalba lépéséig hátralévő hetek nagyon veszélyesnek ígérkeznek.

Az Egyesült Államokban régen volt ilyen magabiztos választási győzelem, mint amit Trumptól láthattunk, és habár ez alighanem elsősorban bel- és gazdaságpolitikai programjának köszönhető, a külpolitikában is igazi béketeremtőként kíván fellépni. A szerep nem idegen számára, hiszen már első elnöki ciklusa alatt is így tett, tető alá hozta az Ábrahám-egyezményeket, amelyek a megfelelő időben garantálhatták volna a békét a Közel-Keleten. Mivel azonban a helyére az elnöknek már alkalmatlan Joe Biden került, ez a folyamat megakadt. A botorkáló, láthatatlan emberekkel kezet fogó elnök látványa, a katasztrofális afganisztáni kivonulás gyengeségről árulkodott, és ezt azonnal igyekeztek kihasználni Amerika globális kihívói. Oroszország 2022-ben megindította az ukrajnai háborút, Irán palesztin proxiereje, a Hamász pedig egy év múlva támadta meg Izraelt. Trump teljesen jogosan mondja tehát azt, hogy ezek a háborúk ki sem törtek volna, ha ő ül az Egyesült Államok elnöki székében.

Január 20-tól Trump hozzáláthat majd, hogy újra békét teremtsen, ennek előszelei pedig már most érződnek. Izrael beleegyezett a fegyverszünetbe a Hezbollahhal, Zelenszkij elnök pedig egyértelművé tette, hogy az elveszett területeket diplomáciai úton akarja visszaszerezni. Ezek önmagukban kevesek a békéhez, de a rendezés első lépéseit jelentik. Trumpra nem vár egyszerű feladat ezen a téren, hiszen olyan megoldást kell találnia, amely tartósnak bizonyul majd. Ráadásul az utolsó heteket kihasználva a demokrata adminisztráció még engedélyezte orosz területek támadását az ukránoknak. Ez kevés a katonai helyzet megfordításához, de arra pont elég lehet, hogy a konfliktust eszkalálja. Hiszen ezeket az amerikai fegyvereket amerikai katonák kezelik és vezetik célra. Egyértelmű, hogy a háború legveszélyesebb időszaka előtt állunk, amikor a hatalomból távozó amerikai vezetés még megpróbál minden eszközt bevetni.

Kapcsolódó cikkünk

Eközben az Atlanti-óceán ezen oldalán is nagy változások zajlanak, az Európai Uniót eddig meghatározó francia–német erőközpont épp a szemünk láttára omlik össze. Mindkét ország komoly költségvetési gondokkal küzd, a gazdasági nehézségeket csak tetézik a társadalmi problémák, mint a migráció és a politikai megosztottság. Németországban a kormánykoalíció tervezett összeomlását februárban előre hozott választások követik, ami a jobboldal erősödését hozza majd magával. Franciaországban bonyolultabb a helyzet, ott a júliusi idő előtti választás csak rontott a politikai helyzeten, ami jelentős részben köszönhető Macron elnöknek: egyrészt szavainak, miszerint katonákat küldene Ukrajnába; ezzel igen népszerűtlenné tette magát otthon, másrészt elhibázott taktikázásának. Ő ugyanis a baloldali-kommunista összefogásból létrejött Népfront javára léptette vissza saját jelöltjeit kétszáznál is több helyen, hogy megakadályozza a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés győzelmét. A terv olyan jól sikerült, hogy helyette a baloldali szövetségé lett az első hely.

A francia baloldal pedig közölte Macronnal, hogy csakis azt fogadják el, ha övék lesz a miniszterelnöki tisztség. Az elnöknek a francia közjogi rendszerben veszélyes olyan politikai erőkkel osztozkodnia (úgynevezett kohabitáció), amelyeket nem tud kontrollálni. Barnier kormánya működőképes megoldásnak tűnt, míg bele nem bukott abba, hogy egy megszorításokkal teli költségvetést akart elfogadni. Most egy igen kellemetlen fél év vár az elnökre, hiszen legközelebb új választásokat csak jövő nyáron tud kiírni a törvények szerint, addig marad a kormányozhatatlan Nemzetgyűlés.

A német–francia tandem belső válságával Brüsszel egyrészt nagyon fontos támogatóktól esik el, másrészt szabadabb kezet is kap. Hiszen az EU intézményrendszerét erős tagállamok tudják csak féken tartani, a legerősebb szereplők pedig most hullanak el sorban. Mi sem szimbolizálja jobban ezt a hatalmi átalakulást, mint az, hogy Macron kénytelen volt feláldozni saját brüsszeli emberét, Thierry Bretont, akinek a túl nagy ambíció lett a veszte a hatalmát féltő Von der Leyennel szemben. A francia elnök az EP-választás előtt még arra készült, hogy saját jelöltjét tudja majd a bizottsági elnöki székbe ültetni.

Brüsszel hatalma tovább nőtt az elmúlt időszak folyamatai miatt, de ez a viszonylagos erő, úgy gondolom, megtévesztő. Az 1980-as évek elején a Szovjetunió felépítménye is erősnek tűnhetett, hogy aztán magába omoljon az egész. A valóságban számos tényező erodálja a globalista hatalmat Európában, kezdve Trump megválasztásával, aki az amerikai mélyállam elleni fellépésével gyengíti a hátországukat. Az EP-ben a legerősebb jobboldali erőként létrejött a Patrióták frakció, amelyben vezető szerep jut hazánknak. Ez a formáció Brüsszel ellenzéke, és tartanak is tőle rendesen, ezért is igyekeznek elszigetelni. Végezetül pedig az európai globalista elit által követett politika nem találkozik azzal, amit az emberek akarnak. Senki se szeretne több migránst, háborút vagy woke-őrületet, csakis azok a hatalom csúcsán, akik elszakadtak már a valóságtól.

Az elkövetkező években a jobboldal azon fog dolgozni, hogy Brüsszelben is ismét az emberek akarata legyen az első, az EU őket szolgálja, ne különböző pénzügyi és ideológiai köröket. Ez aligha lesz egyszerű küzdelem, de minden egyes választáson egyre erőteljesebb felhatalmazást kapnak azok az erők, amelyek ezen dolgoznak. Erővel, ügyeskedéssel, politikai elszigeteléssel ideig-óráig meg lehet akasztani a folyamatot, de teljesen megakadályozni, pláne megfordítani nem. Az a korrupt, ideológia által vezérelt mocsár, amelyet most Brüsszel képvisel, előbb-utóbb óhatatlanul elbukik, belefulladva saját dekadenciájába és a népharagba.

Ezen nem változtat az sem, ha akadnak olyanok, akik most kiszolgálnák minden elvárásukat, mint például idehaza Magyar Péter vagy Lengyelországban Donald Tusk. Az embereken ugyanis nem lehet csak úgy kényük-kedvük szerint változtatni, hiába próbálta meg megannyi ideológia, kudarcosan.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.