Európai ellenszélben

A magyar kormányzat, felismerve a jelenleg bizonytalan forrásoldali geopolitikai helyzetet, arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországnak energia­szuverenitásra kell törekednie, és nem kíván megalkudni olyan megoldásokkal, amelyek nemhogy csökkentik, de inkább növelik az ellátási bizonytalanságot.

Az Európai Unió meghatározó része a döntőrészt amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) mellett tette le a voksát, szakítva az orosz vezetékes földgázellátással, és erre a stratégiára kívánja rábírni az összes tagállamot, függetlenül attól, hogy az adott államnak akár árazási, akár ellátásbiztonsági oldalon ez érdekében áll-e (nem tudjuk, hogy a legutóbbi bolgár lépés – azaz az orosz gáz rendkívüli szállítási megadóztatása – mögött az adóbevételeken kívül felmerülnek-e más háttéralkuk).

Az Európai Unió meghatározó része a döntőrészt amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) mellett tette le a voksát, szakítva az orosz vezetékes földgázellátással, és erre a stratégiára kívánja rábírni az összes tagállamot, függetlenül attól, hogy az adott államnak akár árazási, akár ellátásbiztonsági oldalon ez érdekében áll-e (nem tudjuk, hogy a legutóbbi bolgár lépés – azaz az orosz gáz rendkívüli szállítási megadóztatása – mögött az adóbevételeken kívül felmerülnek-e más háttéralkuk).

A magyar kormány éppen ezeket az irányokat ellensúlyozva törekszik megteremteni Magyarország energiaszuverenitását. Ennek elsődleges lépései közé tartozik az energiadiplomácia révén új, diverzifikált energiaforrások szerzése (Azerbajdzsán, Törökország), interkonnektorok létesítése (legutóbbi megállapodás Szlovénia felé), a gáztározók feltöltöttsége (amely jelenleg 98 százalékon áll). A másodlagos és hosszabb távú lépések közé pedig a hazai földgáztermelési források felkutatásának és kitermelésének segítése (Mol, MVM), valamint a földgázfelhasználás csökkentése (energiahatékonysági programok, megújuló energiaforrások támogatása) tartozik.

Hogyan alakult ki ez a bizonytalan helyzet? Ha Európára tekintünk, látható, hogy – Norvégiát leszámítva – a földrész az energiaforrások tekintetében jelentős importra szorul, különösen ha a gazdasági teljesítményt is fenn kívánjuk tartani. Európa importkitettsége 71 százalékos a felhasznált primer energia tekintetében. Évtizedekig az európai gazdaság és a fejlett európai ipar a relatíve olcsó és alapvetően megbízható orosz vezetékes gázra épült. A kontinensen meghatározó TTF holland tőzsdei földgázár 2010 és 2020 között átlagban mintegy 20 eurót ért el megawattóránként, és egy viszonylag szűk 10 eurós tartományban mozgott. Ilyen szempontból kiszámítható európai energiaforrásnak bizonyult. Mindez az orosz fél számára is megfelelő piaci szimbiózist jelentett, hiszen történelmileg is Európa felé épültek ki a meghatározó kapacitással rendelkező földgázvezetékek (Kína irányába ennél sokkal kisebb kapacitások létesültek), és a nemzetközi földgáz-kereskedelemért felelős Gazprom árbevételének nagyobb hányada is innen származott.

A Covid-járványt, az orosz–ukrán há­ború kitörését követően azonban a nyugat-európai politikai elit – figyelmen kívül hagyva a kelet-közép-európai országok földgázimportigényét, illetve a szállítási útvonalak fizikai meghatározottságát – úgy döntött a szankciós politika égisze alatt, hogy egyik évről a másikra le kíván válni az orosz földgázról. Ezt a célt politikai nyomásgyakorlás révén kívánták elérni; itt elég, ha arra az esetre utalok, amikor tavaly nyáron az Európai Bizottság elnöke nemzetközi szankciós fenyegetést lebegtetett be azon országok, így Magyarország vonatkozásában is, amelyek az orosz elnöki rendeletnek megfelelően kívánják az orosz félnek a leszállított földgáz ellenértékét kifizetni. Az érintett országok a ki nem fizetéssel azt kockáztatták volna, hogy a 2022/2023-as év telét megfelelő mennyiségű földgáz nélkül kezdik meg, annak minden lehetséges társadalmi és gazdasági kockázatával. Magyarország ezt figyelmen kívül hagyva, elkerülve ezeket a kockázatokat, jelentős mennyiségű gázt tárolt be az orosz féltől, és politikai úton mindent elkövetett, hogy földgáz beszerzése ne kerüljön szankció alá.

Mi a helyzet most? Napjainkban olyan hangokat lehet hallani, miszerint az „energiakrízist elkerültük”, „Európa sikeresen levált az orosz gázról”, „megszűnt az energiafüggőségünk”. Érdemes ezeket a kijelentések kritikával illetni, hiszen azon túl, hogy nem igazak, még azt az egyértelmű logikát is figyelmen kívül hagyják, hogy ha nem nőtt jelentős mértékben az európai belső földgáztermelés, akkor pusztán a forráshely változtatása miatt ugyan miért is csökkent volna a függőségünk? Vagyis függést függésre cseréltünk, de vajon mi ennek a társadalmi és gazdasági ára?

Európa éves teljes gázfelhasználása körülbelül 450-500 milliárd köbméter, amelynek mintegy 40 százalékát, azaz körülbelül 200 milliárd köbmétert a Gazprom szállított 2022-ig. A háború kitörését, valamint az Északi Áramlat vezeték felrobbantását követően a szankciós politika hatására a relatíve olcsó és megbízható orosz földgáz helyébe a nyugat-európai országok egyre inkább a cseppfolyós földgáz, azaz az LNG irányába mozdultak el. Új vezetékes földgázforrás-kapacitásaik bővítésére is vannak törekvések, így például Olaszország Algéria irányából igyekszik a szállítást növelni, bár kérdés, hogy az ottani rezsimek mennyivel demokratikusabbak és megbízhatóbbak, mint az orosz.

Mi az az LNG? Az LNG-t úgy kell elképzelni, hogy a kitermelt földgázt meghatározott kikötőkbe viszik, ott cseppfolyósítják, hajókkal elszállítják megfelelő fogadóállomásokra, ott visszagázosítják és vezetéken, gázhalmaz­állapotban kerül ismét a földgázrendszerbe. Számos LNG-fogadó terminál épült már Franciaországban, Spanyolországban, Né­metországban, Lengyelországban és legutóbb Horvátországban, Krk szigetén. Az LNG szállítása nem olyan mértékben helyhez között, mint a nagy nyomású vezetékes földgázé, hiszen valójában a világ bármely pontjáról érkezhet.

De emiatt valóban biztonságosabb és főleg megfizethetőbb?

A földgáz árát befolyásolja a rendelkezésre álló mennyiség, illetve az ellátás biztossága. Az orosz vezetékes földgázt folyamatosan, kellő mennyiségű (hazánk éves felhasználása kb. 8-9 milliárd köbméter) rendelkezésre állása miatt relatíve alacsony áron tudtuk beszerezni. Ezt tükrözte a földgáz tőzsdei TTF ára is. Kockázata regionális szállítási kockázat volt, vagyis hogy a szállítási útvonal mentén milyen Oroszország politikai viszonyrendszere. Az LNG ezt a rizikót globálissá teszi, vagyis az olyan események is hatnak az árra vagy a szállítás biztonságára, amelyek a vezetékes földgáznál fel sem merültek. Így például nem gondoltuk, hogy egy LNG-terminált is érintő ausztrál sztrájk felemeli a gáz árát, vagy például azt sem, hogy az LNG nem biztos hogy abba a kikötőbe érkezik, amelyikbe elindult, ha ugyanis út közben jobb ajánlatot kap Ázsiából, mint Európából, akkor a szállítmányt oda irányítják… Vagyis az LNG-nek hosszabb távon is jelentős kockázati felára van a vezetékes földgázhoz képest, ami abban is tükröződik, hogy szállítása szakaszosan történik.

Ez a bizonytalanság látszik a TFF tőzsdei áron is, amely jelenleg is 50 euró körül ingadozik megawattóránként. Vagyis megállapítható, hogy az LNG-re épülő európai gázbeszerzés alapjában véve drágább lett. Csak megjegyezném, hogy Európa legnagyobb LNG-beszállítója az USA, ahol is a földgáz tőzsdei ára (Henry Hub) mintegy ötöde az európai TTF árnak, vagyis az amerikai beszállító ötszörös áron tudja eladni Európában a földgázt, mind odahaza. Ez Európa „adója” az USA-nak, és egyben az orosz vezetékes gázról való leválás állandóan felmerülő ára. Ez azonban itt nem ér véget, mivel a földgáz alapára olyan mértékben drágult meg Európában, hogy egyes nagy ipari szereplők, mint a német vegyipari BASF is, azon gondolkodnak, hogy a termelésüket az USA-ba helyezik át, megszüntetve ezzel sok európai munkahelyet.

Mi erre a magyar kormányzat válasza? Az, hogy ha Európa nem akarja ezeket az összefüggéseket felismerni, akkor leg­alább ne támadják Magyarországot amiatt, hogy saját energiaszuverenitása érdekében lépéseket tesz. A magyar nyitott gazdaság 76 százalékos energia­import-igénnyel. Nem önmagában az LNG-beszerzéssel van baj, hiszen az támogathatja az energiabiztonságot, hanem hogy teljesen ki akarják zárni az orosz vezetékes gázt. Így a kormány a saját szuverenitása alapján kívánja saját energiabiztonságát megteremteni. Hosszabb távon ugyanis ezek csökkenthetik tovább a függőségünket és teszik alkalmassá a magyar gazdaságot arra, hogy a szélsőséges globális energiapiaci változásoknak ellenálljon, és szuverén stabilitást adjon a rezsicsökkentés kiszámítható rendszerével, valamint az Európai Unió Eurostat szerint is legalacsonyabb lakossági energiaárával.

A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója.