Hadüzenettel jönnek az idegen csapatok. Átgázolnak mindenen és csak vonulnak, vonulnak rendezett, végeláthatatlan sorokban. Romokban hever már a múlt, romokba omolva minden, mit évszázadokon keresztül rejtegettünk. Eldugdostunk féltő örömmel, vigasztalással jobb időkre, eltakarva kárhozattól, bestiális hordáktól. Ez már háború, porladó kövek, üszkös gerendák jelzik a légiók szörnyűséges útját. Kifordulnak sírjaikból halottaink, távoli semmibe tekint üveges tekintetük. Frissen gőzölögnek rég elporladt tetemek, leomlanak büszke falak, megáll és félszegen visszafordul az elrabolt idő. Lángolnak, felsírnak a zsíros zsindelyek, kormot okádnak az égre, megalvad a jövő. S jönnek, csak jönnek a megszállók rendezett sorokban. Nem ismernek irgalmat és könyörületességet. Kegyetlenek, hidegek, tervszerűen romolnak le minden útjukba kerülő akadályt. Zúgnak gránátjaik, kerepelnek fegyvereik, Merkaba von köréjük védernyőt. Építik sáncaikat, elorzott földekbe ássák árkaikat. Telepeik titkon behálózzák életünk elfeledett szöveteit. Ha nem vigyázol, Magyarsztina, nemsokára szétomlanak falaid. Védd magad, szervezd meg jól az ellenállást! Nyiss új frontot, indíts útjára friss erőt, új és fiatal mozgalmat! Állj ellen, mozgósítsd végre önmagad! Emlékezz, csak emlékezz, hogyan kell háborúzni a túlerővel szemben. Emlékezz a cselből menekülő hunok nyilaira, emlékezz a kicsiny finn nép téli éjben tovasikló harcosaira, emlékezz a hős horvátok fiatal hegyivadászaira. Emlékezz egykor eldobott benzines palackjaid fellobbanó tüzére!

Ez most már háború! Égen, földön dúl a harc. Egykori boldogok hevernek szerteszét, odaföntről kötelékben bombázzák az elhazudott jövőt. Irgalmatlanul eltaposnak minden védtelen gyertyalángot. Felrebbennek a félszeg imák, kegyetlen marokkal tépnek le virágzó kokárdát, felszentelt koronát. Bujdosó üldözöttek lettünk saját országunkban! Ez már honvédő háború, ahol túl messzire merészkedett az idegen hadsereg. Lesújt rájuk nemsokára a hirtelen tél, a felperzselt föld, az elosonó honfivér, az elégedetlenség. Átokba fordul a kényszeredett ünneplés, a sorstalanság, félelmet kelt majd a köszönésre kinyújtott kéz, fekete éjszakán magukra kötözött múltjukkal kószálnak fiatal harcosok. Itt valami készülődik! Ellenáll a nemzet, élni akarása mindennél erősebb! Nagy tüzekbe tartják karjukat a feleszmélt spártaiak, vakítóan felvillan Bauer Sándor lánglelke, ismét egyenes gerinceket hordoznak Arad oszlopai. Corvin köz, jöjj közénk, állítsd meg az elözönlés züllött hadait! Fogd le kezüket, ítélkezz felettük örök időkre! Ne jöhessenek vissza sohasem, ne tehessenek fejünkre töviskoszorút, ne szegezhessenek fel önnön megbicsaklott keresztjükre!

Mert ez már egy mocskos háború! Támadják a hagyományt, a történelmet, a kultúrát, a vallást, az erkölcsöt, az identitást. Támadják a félszeg köztársasági elnököt, bombázzák a Nemzeti Bank elnökét, szuronyos rohammal fenyegetik a legfőbb ügyészt. Össztüzet, rakétatámadást zúdítanak a volt miniszterelnökre. Felperzselik a státustörvényt, el kívánják pusztítani a Kárpát-medence összetartozását. Nekifeszülnek az élő Istennek, ateisták gyalázkodnak, összetörik a családok kötelékeit, gyűlölik a szeretetet. Felégetik összekötő útjainkat, hidainkat, szétbomlasztják a közösségeket, elkorcsosítják az oktatást, leépítik a honvédelmet, aláássák a jó ízlést, elkábítanak, szerekre szoktatnak. Kicsinnyé, kiszolgáltatottá tesznek, elveszik a millenáris örömét, beszögezik a Terror Házának ajtaját, belerondítanak a Nemzeti Színházba, hogy tagadjuk meg, felejtsük el saját kikínlódott múltunkat. Ez már háború! Halomra ölik a lelkes lelkeket, távoli, idegen földre viszik fiainkat. Koporsókban hoznák vissza őket, szétszórnák hamvaikat. Belekényszerítenének újabb háborúba, egy ismeretlen unióba, amiről mindent elhazudnak. Közben eladják, elnéptelenítik a városokat, szemét- és nyomortelepeket növesztve kiirtják a fákat, megmérgezik és elterelik a folyókat. Száguldanak velük a végzet felé.

Porladnak, csak porladnak, akár az idő, magukra hagyatott székely harcosaink. Csaba királyfi, meddig tűröd ezt? Mikor sír fel ismét keserű panasza Adynak? Mikor ültök le elmerengve Arany őszikék, bús, borongós tölgyesei alá? Mikor énekeltek könnyes nóták helyett fennkölt himnuszokat? Mikor rémlik fel bánatos honfitársaim előttetek saját elsüllyedt Atlantiszotok? Mert ebben a kegyetlen háborúban elkótyavetyélnek, elrekvirálnak már mindent, ami magyar, mi szív, lélek és szeretet. Eladják a távoli felszántott határt, a legelőt, a fenyveseket, templomot, temetőt. És néma minden és vonulnak, csak vonulnak az idegen csapatok. Elözönlik a közéletet, szétverik a törvényességet, elorozzák, járomba hajtják a szabad sajtót, a szabadság őszinte hangjait. Mi lesz velünk, ha eliramlik innen örökre a Csodaszarvas? Attila, fújj kürtödbe, hívd össze catalaumi seregeid! Tiborc, ragadj kaszát, kapát, Rákóczi fejedelem, küldd el közénk talpasaid! Tekints szét leomló váradra, Dobó István! Öltözz feketébe és mondd, mondd ismét összeszorított ajakkal: – Nem alkuszunk!

Ez már háború, kardot rántottak ellenünk! Zsellér lelkek, pártpojácák, csinovnyik-smasszerek intéznek támadást. Besúgók, ügynökök, spiclik mondják, az idegen szép! Nézd csak, nézd Pető eltorzult arcát, gúnyos mosolyát, Kovács hiányos fogsorát, Medgyessy alázatos kézfogását és burkolózz füstfelhőbe, mint a First Ladyk legegyszerűbbike! Igyál a Kempinski keserű poharából, vonulj végig Kun Béla chipendale utódaként a moszkvai Vörös téren, aztán lehelj csókot megtévesztésül a pápa selyem palástjára és ereszkedj titokban térdre ügynökként a felvilágosult Bush előtt, Kuba szögesdrótos szigetén. Ha megteszed, szolga maradsz minden nemzet előtt, alattvaló maradsz saját fajtád előtt. Ez a jövőd! Most ezek a felülről ránk telepített bérlakájok harcolnak ellenünk idegen segédlettel, idegen pénzzel, idegen fegyverzettel. Mert ez a szép, a divatos módi, a való világ. Ez az, ami hódít!

Honvédő háború ez, szervezkedj, kapaszkodj össze, jó magyar! Figyelj jól elbujdokolt, szétszóródott szabadcsapataidra! Rejtsd el őket láposok mélyén, bükkösök sötétjében, puszták délibábjai közé. Mozgolódj csak, de most még ne csapj össze a főerővel, mert szervezetlen vagy és könnyedén alulmaradsz! Most légy Béri Balogh brigadéros, üss rajtuk váratlanul, üss fortélyosan Noszlopy Gáspárként, harcolj a szíveddel Angyal Pistaként! Üss nagyokat nem várt helyekre, aztán húzódj vissza az akácosba, takard el arcod, ne bocsátkozz mindenáron nyílt csatába! Eljön az a pillanat is nemsokára. Őrizd a parazsat, gyakorolj aktív rezisztenciát, mert háború ez a javából. Lövészárkok mentén repedezik a haza. És este, ha elfáradtál, a szerteszét fellobbanó tábortüzek körül dúdold bátran: – Kitörő örömre lelj végre Magyarország, harcolj, ha kell! Harcolj, ha kell…

Mert újrakezdjük! Országjáró mozgalom indul az új jobboldalért, az összefogásért és megújulásért a Jobboldali Sajtóklub, a Jobbik Magyarországért mozgalom, az Inconnu művészeti csoport és plakátjai, Usztics Mátyás és Nemzeti Kamaraszínháza, a Jobboldali Demokraták Társasága, a Magyar Földvédő Mozgalom és az 56-os forradalom hőseinek részvételével. Hívjanak bennünket, és mi elvisszük önökhöz a szabad Magyarország őszinte és hiteles hangját.